DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Folytatva az iménti gondolatot, az érdekegyeztetésnél rendkívül fontosnak tartom, hogy mindenütt kellő körültekintéssel történjen a feltételek biztosítása, és érdemi beleszólást kapjanak a munkavállalók, illetve a munkavállalók képviselői. Ilyen vonatkozásban aggályosnak tartom, hogy nagyon sok intézményt összevonnak, és ennek következtében el fog sikkadni a munkavállalók jogainak képviselete. Gyakorlatilag nincsenek tekintettel arra, hogy mondjuk, akár a szakképzésben ilyen gigarendszereket hoznak létre, akár 15-20 intézményt is egy térségi integrált szakképző rendszerbe vonnak össze, ráadásul ez igazán még szabályozva sincs. Ezért is fontosnak tartjuk például a 26. § (25) bekezdése kapcsán, hogy ez másképp kerüljön megfogalmazásra, mint ahogy ez itt szerepel. Aggodalommal figyeljük, hogy a foglalkoztatási bizottság, illetve az előterjesztő sem igazán tulajdonít ennek kellő figyelmet.
Fontosnak tartanánk, hogy a korábbi fenntartói egyeztetések megtörténjenek. Aki dolgozott, és úgy tudom, hogy az államtitkár úr dolgozott ilyen típusú intézményben, tudja, hogy ennek mekkora jelentősége van. Gondolom, annak idején fontosnak tartotta, hogy a kollégáival is meg tudjon beszélni dolgokat, és érvényre tudjanak jutni azok a dolgozói elképzelések, amelyek - gondolom - azon intézmény munkájának a hatékonyságát javítják. Önkormányzati intézményekben is ez elengedhetetlen, úgy gondolom. Ma úgy látom, hogy ott egy nagyfokú bizonytalanság, bizalmatlanság van, és ezért is tartjuk fontosnak ezt a módosítót.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés