MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy érdekes pillanatnak voltunk tanúi, amikor is Józsa képviselő úr az európai szocialista elvtársait rablóbanditáknak nevezte, már csak azért is, mert az Európai Unió országaiban tervezik bevezetni a spekulációs adót (Dr. Józsa István a törvényjavaslatra mutatva: De ezt nem.), azt az adót, amely pont a pénzügyi szektor tranzakcióit, különböző ilyen-olyan tranzakcióit kívánja megadóztatni. Ez a pillanat is eljött, amikor egy szocialista a szocialistákat nevezi rablóbandának. Túljutottunk ezen a pillanaton is.
Egyébként, ha már a módosító javaslatoknál tartunk, tisztelt képviselő úr, szerintem azért nem lehet az önök módosítóit támogatni, mert adófilozófiailag teljesen más álláspontot tükröz, mint amit a kormány és a kormánypártok képviselnek. Mi azt mondjuk, hogy lehetőség szerint azokat a pénzeket, amelyekre elsősorban azért van szükség, mert önök nyolc évig kormányozták ezt az országot, és egy pénzügyi csőd szélén hagyták ezt az országot 2010-ben, tehát valamilyen módon ezt az adósságtömeget finanszírozni kell. De ha már erre rákényszerülünk, hogy valamilyen módon szükség van a költségvetésnek az önök "áldásos" nyolcéves kormányzása után pénzre, akkor azt nem bizonyos csoportok túladóztatásával próbáljuk meg elérni, hanem lehetőség szerint az adóalapot, tehát akik érintettek az adózásban, azoknak a körét próbáljuk szélesíteni, hogy lehetőség szerint a lehető legkisebb teherrel sújtsuk mindazokat, akik az adózásban érintettek.
(16.30)
És itt is úgy, hogy ha ez szolgáltatáshoz kapcsolódik, akkor akik a szolgáltatást valamilyen módon igénybe veszik, vagy itt például nagyobb pénzösszeget mozgatnak, azok értelemszerűen több adót és nagyobb adót fizetnek, fizethessenek. De itt is a pénzintézetek fogják ezt az adót megfizetni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés