SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örömmel látom, hogy az utolsó pillanatban megérkezett, de egy kicsit szomorúan is, hogy a sportbizottságból egyedül Kovács Péter esett be az utolsó pillanatban. Rajtam kívül senki nincs jelen a sportbizottságból ennek a törvénynek a részletes vitájánál.
(16.50)
Itt, hogyha megengedik, akkor vissza is térek egy nagyon kicsit, mert kapcsolódik hozzá. Az egyetlenegy beadott módosító arról szól, hogy toljuk ki ezeknek a beléptető kapuknak és beléptető rendszereknek a megvalósulását 2020. július 1-jéig, egy elég hosszú időintervallumot határoz meg a módosító javaslat. Ez azért fontos, és itt nagyon sok mindenre választ kellene kapnunk, amire a tegnapi általános vita során nem kaptunk választ, mert felelősségteljesen szeretnénk dönteni ebben a kérdésben, hogy vajon jó-e ez, hogy 2020-ig eltoljuk vagy ne toljuk, hogy hogyan szavazzunk erről a dologról, vagy pedig meg kellene az egészet esetleg szüntetni, vagy maradjon az önök álláspontja, az önök javaslata, az, hogy 2013. július 1-jéig valósuljanak meg ezek a dolgok.
Azért szeretnék ezekre választ kapni, főleg az előterjesztőtől, Kovács Pétertől, aki egy nagyon nagy szaktekintélynek számít a sport területén, a tegnapi nap folyamán is hallhattuk. De nagyon sok mindenről szó volt a tegnapi nap folyamán, nagyon sok képviselőtársam föltett komoly, fontos kérdéseket, amiket Kovács Péter nem értett ugyan meg, mert ő azt mondta, hogy semmiről nem volt szó őszerinte az előző nap. Ezért most megpróbáltam csokorba gyűjteni neki, konkrét kérdéseket fogok föltenni, hátha akkor Kovács úr értelmezni tudja majd a szavainkat, és megpróbálom lassabban is mondani, hátha még jobban fog ez sikerülni, és kérem, hogy adjon rá választ, hogy akkor ön szerint ez megvalósítható vagy nem valósítható meg, fogadjuk el az LMP-nek esetleg a javaslatát, vagy pedig az önök javaslatát támogassuk továbbra is, vagy ne támogassuk.
Mik is voltak ezek a kérdések, amikben itt dönteni kellene? Az első kérdés az volt, hogy a 2011-2012-es, tehát mind a két év költségvetésében szerepel 960 millió forint erre a célra. Ezt a Magyar Labdarúgó Szövetség kapja meg, és a Magyar Labdarúgó Szövetségnek kellene ebből a pénzből megvalósítania ezt a beruházást. Tehát a kérdésem az lenne Kovács Péterhez - biztos tudja, hogy miről beszélek, de hogyha nem, akkor szívesen elmondom majd még egyszer esetleg, hogyha lesz vita, és ő is felszólal, mondjuk úgy, a vita keretében, és nem csak majd akkor zárszóként, amikor már nem lehet rá válaszolni -, hogy mi lett ennek a kétszer 960 millió forintnak a sorsa. Tehát ez a Magyar Labdarúgó Szövetségnél van-e? A Magyar Labdarúgó Szövetség mit csinál ezzel a pénzzel? Hogyha esetleg, mondjuk, kamatoztatja, évi 8 százalékos kamattal ez 160 millió forintot jelent egy évben, akkor vajon ezzel a 160 millió forinttal mi lesz? - hiszen közpénzekről beszélünk, azért ezt ne felejtsük el.
Aztán arra is szeretnék választ kapni, hogy egy 645 716 110 forintot vajon az MLSZ átutalt-e az első pályázaton nyertes Indra Sistemas... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés