MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szembesíteni jöttünk ma ide. (Balla György: Szemlesütni jöttetek! - Az elnök csenget.) Szembesíteni a kormánypártokat és a miniszterelnököt saját két évvel ezelőtti ígéreteivel, és azzal, amit önök azóta tettek. Az emberek joggal várták, hogy Orbán Viktor most itt legyen, a jobbkezével együtt, és vállalja ezt a szembesítést. Szégyen, hogy nem volt hozzá elég bátorsága. (Taps az MSZP soraiban.)

Tisztelt Rogán Képviselőtársam! Az alapján szembesítem önöket, amit az emberek mondtak nekünk, nekem csak az elmúlt néhány hétben Zalaegerszegtől Kazincbarcikán át Orosházáig. Fiatalok, középkorúak, nyugdíjasok, munkanélküliek, gazdák, vállalkozók, orvosok, ápolók, pedagógusok mondták azt nekem, hogy nem ezt várják Orbán Viktortól és a Fidesz-kormánytól. Becsapva érzik magukat. Mi, szocialisták ugyanazt látjuk, amit az emberek. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Azt, hogy ez a két év a leépülés időszaka volt. Leépült a jogállam, leépült a gazdaság, leépülnek a munkahelyek, leépül az oktatás, az egészségügy, a szociális rendszer. Egyszerűen minden.

(14.10)

Kizárólag három dolog épül ebben az országban Orbán Viktor uralkodása alatt: a Simicska-Nyerges-birodalom, vagyis a Közgép-osztály (Moraj a Fidesz soraiból.), a Horthy-kultusz meg a focistadionok. De ebből így nem lesz erős Magyarország, hanem gyenge, leépült ország.

Tisztelt kormánypárti Képviselők! Az látszik az imént elmondott beszédekből is, hogy fogalmuk sincs arról, mi folyik az országban (Soltész Miklós: Ezt is olvasod?), de az igazi gond az, hogy nem is érdekli önöket. Egyedül a kormány elégedett a saját teljesítményével, de egyre kevesebben vannak azok, akik elhiszik ezt a hazug propagandát.

Matolcsy György egyenesen tündérmesének látja mindazt, amit két éve csinálnak. Csakhogy amíg önök tündérmeséket írnak, az emberek a rémes valóságot élik, és a bőrükön érzik a rossz kormányzásuk következményeit, azt, hogy az élet egyre nehezebb, a bizonytalanság pedig napról napra nő. A nagy mesemondó azt is mondta, hogy vége a válságnak. Hát neki biztos, valószínűleg a miniszter úr, akit örömmel vennénk, ha itt lenne ebben a vitában, biztos ránézett a bankszámlájára és megnyugodva látta, hogy az tényleg gyarapodik. De én azt ajánlom, hogy menjen el az emberek közé, ahogy ezt Navracsics úrnak is ajánlanám, és kérdezze meg őket, hogy ők hogyan látják a valóságot, hogyan látják a saját helyzetüket, mert akkor tudná, hogy nincs mese, Navracsics úr - válság van. Mert ahol majd' 1 millió embernek nincsen munkája, ott válság van.

Ahol tízezrével mennek csődbe a kis- és középvállalkozások, ott válság van. Ahol minden második fiatal azon gondolkodik, hogy elmegy külföldre, csak hogy tanulhasson vagy dolgozhasson (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyurcsány!), ott válság van. Ahol orvos- és ápolóhiány van, ahol gyógyszerhiány van, ott kérem, válság van. Ahol a nyugdíjasok egy tisztességesen végigdolgozott élet végén nyomorognak, ott válság van. Ahol minden ötödik családot betemetnek a kifizetetlen sárga csekkek, ott bizony válság van. Ahol 4 millió ember él a létminimum alatt, és minden ötödik gyerek éhezik, tisztelt képviselők, ott brutális válság van. Ezt a válságot, a halmozódó problémákat önök képtelenek kezelni, sőt a problémákat önök okozzák. (Moraj a kormánypárti padsorokból. - Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Jaj! - Nyolc évig mit csináltatok?)

Két éve, tisztelt hölgyeim és uraim, még csak nagyotmondásnak tűntek az ígéreteik. Sokan el is hitték ezeket az ígéreteket. Mára azonban kiderült, hogy ezek az ígéretek nettó hazugságok, valamennyi. Hazugság mind, mert az ellenkezőjét csinálják annak, amit ígértek. Önök tudatosan átverték az embereket.

Két éve azt ígérték, megvédik a munkahelyeket és 1 millió új állást teremtenek. A kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt ma ténylegesen kevesebben dolgoznak, mint két évvel ezelőtt. Két éve azt ígérték, hogy 4-6 százalékos gazdasági növekedés lesz, ehhez képest mára 1,2 százalékos a visszaesés, és a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt recesszióba fordult az ország, és egymást érik a sok száz milliárdos megszorítások. Két éve a magyar vállalkozóknak azt ígérték, hogy csökkentik a terheiket. Ehhez képest nőtt az adóterhelés, a cégeket megbénítja a bürokrácia és a korrupció, nőnek a kiadásaik, csökkennek a bevételeik, és nem jutnak hitelhez. A kormány dilettáns gazdaságpolitikája miatt lényegében leálltak a beruházások, egyre több vállalkozás megy csődbe, a még működők pedig túlélő üzemmódba kapcsoltak. Két éve azt ígérték, hogy az új adórendszerrel mindenki jól jár, hogy öröm lesz adózni Magyarországon. Hát a gazdagok, tisztelt Rogán képviselőtársam, tényleg jól jártak az egykulcsos adóval, akár havi több százezer forinttal is. De a legtöbben, az átlag körül vagy az az alatt keresők akár egyhavi fizetésüket is elvesztették az igazságtalan egykulcsos adó miatt. A kormány ezen perverz újraelosztása nem növelte sem a fogyasztást, sem a gyarapodást, sem az ország versenyképességét.

Két éve azt ígérték, hogy önök az adócsökkentések kormánya lesznek, kevesebb adót, kevesebb terhet ígértek. Ehhez képest 25 hónap alatt 25 új adót vezettek be. Ennyi adóhoz, tisztelt hölgyeim és uraim, egyméteres söralátét is kicsi lenne. Két éve az időseknek azt ígérték, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét és megvédik a magán-nyugdíjpénztárakat. Ehhez képest az idősek kiadásai egyre nőnek, sőt már az is megfordult a kormány fejében, hogy a nyugdíjakat is megadóztatják, és az ellátás egy részét utalványban adják oda. (Soltész Miklós: Nem voltál itt a vitán! Itt voltál?!) A nyugdíjpénztárakat meg úgy védték meg, hogy egyszerűen szétverték őket, elvették és elköltötték az emberek megtakarításait.

Két éve azt ígérte Orbán Viktor, hogy több pénzt ad az egészségügynek béremelésre, a kórházak, a rendelők működtetésére. Ehhez képest folyamatosan vesznek el pénzt az egészségügytől, futballstadionokra többet költenek önök, mint az orvosok és az ápolók béremelésére. Közben életveszélyesen hosszúra nőttek a várólisták, és megfizethetetlenül drágák az új, hatásos gyógyszerek. A kórházak helyzetén meg úgy akarnak segíteni, hogy ész nélkül sorra bezárják őket. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Összevissza beszélsz! Hol?) A kormány felelőtlen egészségpolitikája már az emberek ellátását veszélyezteti. Önök cserbenhagytak mindenkit, orvost, ápolót, beteget. (Moraj a kormánypárti padsorokból.)

Két éve Orbán Viktor, az önök miniszterelnöke azt ígérte a gazdáknak, a családi vállalkozásoknak, hogy helyzetbe hozza és földhöz juttatja őket. Ehhez képest a fideszes haveroknak osztják ki az állami földeket, műkörmösökből, könyvtárosokból, tetőfedőkből csinálnak új fideszes földesurakat. A kormány velejéig romlott és korrupt agrárpolitikája miatt oligarchák strómanjaik kezére játsszák az állam vagyonát, a gazdálkodók pedig kiszorulnak saját földjeikről, és a végén tönkre fognak menni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem igaz!)

Két éve önök a fiataloknak azt ígérték, hogy ingyen juthatnak színvonalas tudáshoz és versenyképes diplomához, a tanároknak pedig magasabb béreket és nyugodtabb munkakörülményeket ígértek. Ehhez képest a kormány igazságtalan oktatáspolitikájával a legtöbbek számára elérhetetlenné tette a jól fizető szakmákat, és lényegében bevezette a tandíjat a felsőoktatásban. Közben szétdúlták az általános és középiskolákat éppúgy, mint a tanterveket. A kormány oktatási reformnak nevezett ámokfutása miatt a tanárok nemhogy az életpályájukat, de a következő hónapjukat sem tudják tervezni. Azt sem tudják, lesz-e szeptembertől munkájuk. De egy biztos, ennek az egész káosznak a gyermekek lesznek a legnagyobb vesztesei.

Két éve Orbán Viktor azt ígérte, hogy megerősíti a középosztályt, támogatja a családokat. Ehhez képest a családtámogatások összegét egyetlen fillérrel sem növelték, az elesettek támogatását pedig visszavágták. A kormány embertelen szociálpolitikája miatt egyre nagyobb a szociális válság, sőt már a középosztályt is az elszegényedés, a lecsúszás fenyegeti. Mára valóban elmondhatják az emberek, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve. (Moraj a Fidesz soraiból.)

Két éve azt ígérték önök, hogy két hét alatt rendet tesznek az országban, és több pénzzel segítik a rendőrök munkáját. Ehhez képest egy év alatt másfélszeresére nőtt a súlyos bűncselekmények száma, közben a Terrorelhárítási Központra, a miniszterelnök személyi testőrségére van 10 milliárd forint, de nincs pénz a rendőrök béremelésére, felszerelésére, benzinre, ruhára. A kormány elhibázott rendvédelmi politikája miatt egyre nehezebb a rendőrök munkája, egyre több a bűncselekmény, és egyre romlik az emberek biztonságérzete.

(A jegyzői székben Hegedűs Lorántnét
dr. Lenhardt Balázs váltja fel.)

Két évvel ezelőtt Orbán Viktor azt ígérte, hogy megerősíti hazánk tekintélyét a világban. Ehelyett lerombolta az ország nemzetközi tekintélyét, ma már senki nem bízik a magyar miniszterelnökben. Orbán Viktor megtagadta a rendszerváltás alapját adó euroatlanti értékeket is. A kormány esztelen háborúskodása súlyos károkat okoz Magyarországnak, és nagyon sokba kerül a magyar embereknek. A kormány nemzetpolitikája pedig a felvidéki és a vajdasági magyarok után súlyos károkat okoz az erdélyi magyarságnak is. Önző pártpolitikai érdekből folyamatosan beavatkozik az életükbe, és Budapestről akarja megmondani nekik, hogy mit tegyenek. De Erdélyben a Fidesz által gründolt jobboldali magyar pártok a hét végén csúfos vereséget szenvedtek, mert a választók nemet mondtak a Fidesz megosztó politikájára. Józanok voltak a székely és erdélyi magyar emberek, mert a hiteles politikai erőket választották a Fidesz fiókpártjai helyett.

Két éve a kultúra kiemelt támogatását és védelmét ígérte a Fidesz, ehhez képest csak romboltak, totális támadást intéztek a tudósok és művészek ellen, kultúrkampfot indítottak minden fronton, hogy saját képükre formálják a köztereket, a filmeket, a színházakat, a könyveket, sőt még a tankönyveket is.

(14.20)

És két éve még ellenzékből a jogállam és a demokrácia megerősítését ígérték. Ehhez képest lerombolták azt, az orbáni lopakodó diktatúra kiépülése miatt az EU egyik leggyengébb demokráciája lettünk. Mára közelebb vagyunk Fehéroroszországhoz, mint Ausztriához. (Moraj a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Az emberek nem Orbán-meséket olvasnak, hanem nap mint nap megélik az ország leépülését, a rombolást, a káoszt, a bizonytalanságot és a korrupciót az országban mindenütt. Az emberek már látják, hogy a miniszterelnök nem messiás, nem tévedhetetlen, és hogy nincsen orbáni sikersztori. A választók 80 százaléka, és tisztelt hölgyeim és uraim, a Fidesz-szavazók 38 százaléka ma már azt mondja, hogy rossz irányba tart az ország. Úgy is mondhatnám, hogy az igazi kétharmad változást akar, és ezt a változást mi, baloldali demokraták fogjuk elhozni Magyarországnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban. - Derültség a kormánypártok soraiban. - Nyakó István: Nemsokára eljön az idő, gyerekek! Én már nevetek!)

Forrás: parlament.hu