DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tiszteletre méltó önbizalomra vall egy képviselőtől, hogyha úgy gondolja, úgy képzeli, hogy az ő feltett kérdései viszik előre a kormány munkáját. Nem erről van szó! (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) A kormány dolgozik, én pedig kész vagyok minden kérdésére válaszolni, akkor is, ha tizedszer, húszadszor ismétli meg.
Nos, ön azt mondja, hogy kézivezéreljük. Megkérdezem: vajon mit gondol, képviselő asszony, kinek az érdekében kézivezéreljük, ha valóban így volna? Nem kézivezéreljük, hiszen komoly testületek, szakemberek dolgoznak ezeken a döntéseken, jelesül a felsőoktatási tervezési testület, amely olyan szakemberekből áll, akik felsőoktatás-politikával, fejlesztési stratégiával foglalkoznak évek óta.
De ha még kézivezérelnénk is, nekünk ebből nincs személyes hasznunk, ellenben az államnak, a közösségnek, a közjónak haszna lesz abból, hogyha ismét több lesz a műszaki végzettségű fiatal, akik majd ismét az újításokkal, az innovációkkal mozgásba tudják hozni a gazdaságot. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés