DR. HOLLÓSI ANTAL GÁBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés mai általános vitájában, de tegnapelőtt az egészségügyi bizottság ülésén is egy problémát vetett föl néhány képviselőtársunk, hogy miért pont ebben az időpontban tárgyalja ezt a költségvetést, a jövő évi költségvetést a Magyar Országgyűlés, illetve a kormány miért most terjeszti elő.
Bár ennek elég jelentős sajtónyilvánossága volt korábban is, de azért azt hiszem, hogy bőven magyarázza a minket körülvevő környezetnek nem is igazán jó szándékú és támogató hozzáállása, valamint az elvárt és teljesen elvárható bizonyítási kényszer, amivel szeretnénk a világnak és az Uniónak megmutatni, hogy igenis a magyar gazdálkodás, a magyar gazdaság stabilabbá vált, mint az elmúlt években volt, és ezt szükségszerű, hogy bizonyítsuk. Ennek az egyik eszköze többek között ez. Ezért bár szokatlan, de teljesíthető a költségvetés előkészítésére ez a jelenlegi időpont, mégis megvitatására, elfogadására ugyanolyan lehetőségeink vannak, mint bármikor az év más szakaszában.
Még azért van egy egész érdekes összefüggése is a dolognak, mert egy költségvetés, ha decemberben készül el, és kerül a parlament elé, illetve elfogadásra, és rá egy évre, a következő decemberben zajlik a következő költségvetés vitája és elfogadása, pontosan egy év áll erre rendelkezésre. Ugyanúgy, ha a jövő év ilyenkori időszakában fogjuk a költségvetést tárgyalni, pontosan egy év fog rendelkezésre állni ahhoz, hogy az előző évi maradványokat, esetleg túlköltekezést figyelembe tudjuk venni a költségvetés elkészítésekor.
Az egészségügyi része a költségvetésnek, az a fejezete mindig egy kicsit különös része az egész költségvetésnek. Mások az elvárások, nyilvánvalóan egy magasabb GDP-vel rendelkező ország és annak is, a GDP-nek is egy nagyobb százalékát az egészségügyi kiadásokra fordító ország irigylésre méltó helyzetben van hozzánk képest. Sajnos a másik ága, a kiadási oldala is nem túl biztató és nem túl kedvező, és a mutatóink is arról szólnak, hogy a rossz lakossági egészségi állapot miatt a kiadások is várhatóan jelentősek lesznek. Éppen ezért nem nevezhető esetleg sikernek az, hogy egy nem túl magas ráfordítási lehetőséget mind az utolsó fillérig elköltöttünk, mert sajnos ettől sem biztos, hogy olyan mértékű egészségjavulás várható hazánkban, mint amit mi el szeretnénk érni.
Összességében erről azt lehetne mondani, hogy ez a most előttünk fekvő költségvetés a lehetőségek és semmiképpen sem a vágyak költségvetése. Mégis azt mondom, hogy megvalósítható, sőt meg is kell hogy valósítsuk, mert a háttérben levő különböző támogató rendszerek, illetve azok a biztosítékok, amik azért a költségvetés sorai között is olvashatók, rendelkezésre állnak, és ha jól vesszük őket igénybe, és ehhez megfelelő egészségnevelő politikát is folytatunk, van remény arra, hogy az egészségügy vonatkozásában mégiscsak sikeresebb lesz az előzőeknél ez a mostani költségvetés.
A II. fejezet 4. pontja, 5. § (1) bekezdése tartalmazza azokat a tartalékforrásokat, amelyekkel a nemrégiben megígért és reményeink szerint augusztusban a dolgozók számára kifizetendő vagy kifizetésre kerülő összegek, béremelések továbbvitele, karbantartása is meg fog történni, és az új bértáblának is meglesz benne a fedezete.
Ugyancsak nem feledkezhetünk meg, és ennek az egésznek az alapját képezi a termékadóból, a népegészségügyi termékadóból befolyt bevétel, amely természetesen nem önmagában képezi ennek az egésznek az alapját, de hogy erről nem mondhatunk le, az már csak egészségpolitikai okokból is teljesen egyértelmű. Az, hogy a dohányzás elhagyásával, a leszoktatással és az ebből származó nyereséggel kapcsolatosan jelentősnek mondható-e bármiféle egészségnyereség avagy bevétel erre a célra, ez ma még nem pontosan megítélhető. Egészen biztos, hogy hosszabb távon az lesz, de az is biztos, hogy erről a célunkról sem mondhatunk le, és igenis fokozni kell az ebből származó bevételt is, ami szintén az egészségügyre kellene hogy fordítódjék.
Bár az elmúlt évben, illetve ennek az évnek az eltelt szakaszában rendkívüli nagy drámai esemény nem történt, sem olyan, ami az előző években azért megrázta a gazdaságot és a közvéleményt természetesen, mégis kockázatokkal kell számolni az egészségügyi tervezés során is. Örömmel lehet mondani, hogy a sorok között benne szerepel a légi mentés kiemelt kezelése, valamint az oltóanyagok - amik bizonyos járványok esetén rendelkezésre kell hogy álljanak -, az erre fordítható költség is.
Nem mondhat le a kormányzat és mi, politikusok sem arról, hogy az egészségtudatos nevelést és az egyéni felelősség fontosságát folyamatosan hangsúlyozzuk. Számos apró-cseprő olyan dolog is szerepel azért a költségvetés sorai között, ami a bizottsági ülésen elhangzott. És azért merem azt mondani, hogy talán az ellenzék számára sem volt olyan drámaian súlyos a költségvetésben fellelhető negatívumok összessége, mert a megszólaló ellenzéki képviselők, azt kell mondjam, hogy nem feltűnően, sőt feltűnően kevésbé éles hangon bírálták a költségvetést, valamint néhány támogató, sokkal megértőbb megjegyzés is elhangzott.
Ezek és az előbb elhangzottak értelmében úgy gondolom, hogy az általános vita során elhangzó javaslatoknak a figyelembevételével mégiscsak egy reményt keltő költségvetés előtt állunk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés