GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Mátrai Márta Képviselő Asszony! Az időm ahhoz kevés, ha a négy percet is fölhasználnám, hogy mind a négy tételt, ha kell, elmondom szó szerint, mit mondott Rogán képviselő úr, de továbbra is fönntartom, amit mondtam, hogy túl- és agyonterhelték járulékokkal és a minimálbérrel a vállalkozásokat, és most valami olcsó trükkel megpróbálják a fiatalokat behúzni a rendszerbe és az 55 éven fölülieket.

De mondok önnek még szörnyűbbet, azt szándékosan holnap akartam elmondani. Amiről beszélt Rogán úr, a kis- és középvállalkozások ugyanitt, egy sorral később. Az államtitkár úr tud válaszolni, én próbáltam visszakeresni, mert valamikor kiszámoltam, hogy hányszorosára nőtt ezeknek az önfoglalkoztató vállalkozásoknak a tb-járulékfizetési kötelezettsége. Most pedig nagy mellénnyel azt mondják, hogy ezt megoldják.

A 13. havi nyugdíj, képviselő asszony, ön is tudja, ez azért volt, mert önök meglopták a nyugdíjasokat 2001-ben, és ezt mi visszaadtuk, és felelősen, mert tudtuk, hogy nem tudjuk egy összegben, hanem fokozatosan, és hiszem, hogy ön is tudja, hogy nemcsak év végén, hanem két részletben került az összeg kifizetésre, tavasszal és ősszel.

A következő: új munkahelyek. Mercedes, Audi, Opel, csak a nagyokat mondom, ezek mind előző kormányzati döntések, tehát mondom azt, hogy önök növekedést örököltek, de ez a növekedés egyre zsugorodik.

Az államadósságról csak egy picit mondok. Az ÁSZ-anyagban benne van, 2722 milliárdnak ismerik el a magánnyugdíjvagyont. Képviselő asszony, ez több mint 9 százaléka a GDP-nek. És önök itt most beszélnek 75-78 százalékról? Akkor miért nem 71-ről vagy 70-ről beszélünk? Egyszerűen úgy kérdezem, hogy hova lett a pénz.

A nyugdíjadó: ugye, az ön bérét is bruttósították 1988-ban, amikor a személyi jövedelemadó-rendszert bevezették? (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Azt a rendszert mi kidolgoztuk, annak az lett volna a feltétele, hogy a jelenleg nettó nyugdíjakat föl kellett volna bruttósítani. (Az elnök ismét csenget.)

Köszönöm szépen a szót, elnök úr, lett volna még mondanivalóm, de...

Forrás: parlament.hu