BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Elsősorban öntől kérek elnézést, nem kívántam ilyen helyzetbe hozni, kérem, bocsásson meg, nem vettem észre, de annyira irritál a sok hazugság, hogy nem tehetek róla, kénytelen az ember megnyilvánulni, mert semmit nem hallunk ma egész nap, tisztelt elnök úr, csak hazudozást.

Úgy gondolom, védik azt, ami védhetetlen, mentik azt, ami menthetetlen, és az időt töltik, ahelyett, hogy fontos dolgokra igyekeznének koncentrálni, például arra, hogy a 2013. évi költségvetésben milyen gazdaságélénkítő, milyen stabilitást jelentő kérdéseket tudnánk megoldani. Úgy gondolom, magával a tárggyal kapcsolatosan méltatlan az a viselkedés és sokszor méltatlanabb, mint az enyém, amikor megszólalok, mert ingerelnek. Egyszerűen bosszantó az a felelőtlenség, az a hazudozás, amit nap mint nap el kell viselnünk. Higgye el, elnök úr, fizikai fájdalmat jelent ezt végighallgatni (Derültség az ellenzék soraiban.) és elviselni azt, amit tesznek.

Kérem, még egyszer mea culpa, bocsánatot kérek öntől, igyekszem viselkedni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu