BODÓ IMRE (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelettel köszönöm a szót. Schiffer András képviselő úr, ez a nap már csak olyan, hogy úgy nézem, hogy összeakadtunk menet közben. Én a következőként szeretném lefordítani az ön gondolatait, ha jól értem. Amit a Fidesz csinál ma Magyarországon, amit a kétharmados többség csinál ma Magyarországon, az minden rossz az ön olvasatában, amit az előző időszakban műveltek ezzel az országgal az elmúlt húsz évben, az pedig ebből kifolyólag, bár ön ezt nem említette, de én úgy értelmezem, hogy talán az a gazdaságpolitika helyesebb irány volt. (Dr. Schiffer András: Az ellenkezőjét mondtam!)
Én a következőt szeretném önnek mondani. Ennek az országnak nagy szerencséje, de óriási bánata egyébként, hogy nyolc évig volt egy szocialista kormány, és nagy szerencséje, hogy ez az ország egy teljesen más irányt vett. Ha ez az ország megmaradt volna azon a nyomvonalon, amit Gyurcsány Ferenc taposott ennek az országnak (Gőgös Zoltán: Sokkal jobban állna!), akkor ez az ország nem GDP-arányosan 80 százalékos államadósságnál tartana, Gőgös államtitkár úr, hanem annak a többszörösénél.
(19.20)
Ez az ország 8 százalékos államháztartási hiánnyal küzdene, és ez az ország elbuggyanna az adóssághalmazban. Schiffer úr, az a szerencséje ennek az országnak, hogy egy politikailag nagyon stabil kétharmados többsége van, a gazdaságpolitikája pedig olyan, amelyik nem engedi az országot az adósság útján továbbmenni, a gazdaságpolitikája olyan, hogy az államháztartási hiányt leszorítja 3 százalék alá. Mint falusi, vidéki polgármester, ennyit mondanék a pénzügyekről és az országról.
Végezetül engedjen meg pár mondatot, csak azért, mert ön többször megemlítette a vidéket, a vidéki iskolákat, a vidéki önkormányzatokat. Bizonyos dolgokkal egyet kell hogy értsek, a vidéki lét Magyarország meghatározó eleme, ezt ettől az országtól eltagadni nem lehet. Ami viszont szerintem alapvetően fontos: szigorúan külön kell választani az állami feladatokat és az önkormányzati feladatokat.
Képviselő úr, az nem volt tartható - polgármesterként mondom önnek -, hogy ránk testálták az állami feladatokat, normatívát tettek hozzá, ami általában jó esetben fele arányban fizette ennek a költségeit, majd azt követően belekényszerítették egy adósságcsapdába az önkormányzatokat. Ez tarthatatlan és kivitelezhetetlen állapot volt. A feladatokat szét kell választani, és a feladathoz kell rendelni a pénzt. Ha ez adott, akkor a vidéki önkormányzatokat nem kell félteni, ha ez adott, a vidéki iskolákat sem kell félteni.
Elnézést kérek, hogy túlléptem az időkeretet. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés