DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A költségvetés rendészeti részét szeretném röviden elemezni, és muszáj visszatekinteni a 2010-es választásokra, hiszen ezen a területen óriási bejelentéseket hallhattunk, hiszen Orbán Viktor maga mondta, hogy két hét alatt rend lesz az országban, illetve néhány konkrét ígéret, ami elhangzott, az is érdemes, hogy összehasonlításra kerüljön az elmúlt két év és a jövő évi költségvetés tekintetében. Ilyen volt, hogy a rendőrséget önök megerősítik, illetve jó fizetést biztosítanak minden rendőrnek, majd a kistelepülések biztonságáról volt még hosszan megemlékezés, illetve általában a közbiztonság javításáról. Az a rossz hírünk van, hogy a két év elteltével ezek közül vajmi kevés teljesült. Látjuk, hogy 2001 óta - láss csodát, az is Fidesz-kormány volt - nem volt ilyen magas az elkövetett bűncselekmények száma, és az elmúlt negyedévben egyébként brutális mértékben növekedett főleg az utcán elkövetett és főleg az erőszakos bűncselekmények száma, tehát ezen a területen nem sikerült előrelépni, ez biztos.
A rendőrség megerősítését is ígérték, itt azonban a Terrorelhárítási Központ és az Országgyűlési Őrség felállításával önök szétverték az egységes rendőrséget. Ez költségvetési oldalról is látszik, hiszen ezeket a pénzeket, ezeket a javakat a rendőrségtől veszik el, és adják ezen szervezeteknek. Gyakorlatilag az illetménybefagyasztás szintén érintette ugyanúgy az egész ágazatot, mint mindenkit a közszférában, és az egyszeri 14 ezer forintos emelés, ami a tiszthelyetteseknek járt, azt pedig a saját nyugdíjas kollégáiktól elvett pénzeszközökből fizették ki a végrehajtói állománynak, úgy, hogy egyébként a költségvetési törvény környékén sem látjuk azt, hogy a 2012. év lejártával fog-e ez folytatódni, hiszen ennek csak egy egyéves jogszabályalapja volt.
Tehát egyértelművé teszi, hogy ebben a ciklusban nem is fognak az önök javaslatai megvalósulni, és ha a rendőrség dologi kiadásait nézzük, egyszerűen döbbenetes, amit a költségvetésben művelnek. Évről évre alul is tervezik a rendőrség dologi kiadásait, így fordulhatott már az idén elő, hogy nem egész 3 hónap után szégyenszemre 9 milliárd forintot kellett adniuk a rendőrségnek, no nem azért, hogy fejlesszen vagy azért, hogy jobban lássa el a feladatát, hanem azért, hogy egyáltalán a számláit ki tudja fizetni, vagy egyáltalán a közüzemi számlákat ki tudja például fizetni, vagy a 60 napon vagy a 90 napon túl lejárt szerződéseit tudja a rendőrség teljesíteni. Most csak hadd idézzek az önök indokolásából: valamennyire megemelték ezt a dologi kiadási részt, az indokolásuk szerint a működési költségvetés hiányának részbeni visszapótlására. Tehát elismerik azt, hogy idén még az alapműködéshez szükséges pénzt sem adták, és jövőre is csak részben tudják ezt visszapótolni.
Megdöbbentő, hogy mindeközben a büntetőjogi reformnak nevezett, múlt századba való visszarepítésük során a börtönök megtöltését kormányprogramként tűzték önök ki, ahogy mindeközben 1,5 milliárd forintot vonnak el a büntetés-végrehajtás dologi kiadásából. Kíváncsiak leszünk, hogy ennek mi lesz a vége, de ugye, jut - itt is látszik a társadalomszemléletük - plusz 1,1 milliárd forint egy 500 fő kapacitású konténeres technológiával kialakítandó végrehajtási objektumra. Ízléstelen viccbe nem mennék bele. Azt gondolom, ez az egész ízléstelen, amit ezen a területen művelnek, történelmi példákat nem szeretnék most idehozni.
A tűzoltóságot államosították, az új katasztrófavédelmi rendszer minden idők legdrágább, legköltségigényesebb és legbürokratikusabb rendszere lesz. Hogy hatékony lesz-e, azt egyelőre nem látjuk, hogy költséges, az biztos. Itt a fejlesztések kapcsán, amiket nagy dirrel-dúrral bejelentettek a 65 katasztrófavédelmi kirendeltség és a 64 őrs létrehozására, olyan források voltak megjelölve, amelyeket azóta önök elvettek, tehát sem a biztosításból való bevétel nincsen, sem pedig a katasztrófavédelmi hozzájárulás nem lesz jövőre, hiszen most a parlament nemrég szüntette meg ezt az adónemet. A költségvetési soron látható összeg pedig, amit ezekből visszapótoltak, azt mutatja, hogy nem fogják tudni teljesíteni ezeket az ígéreteiket sem, hiszen kevesebb pénzt fog kapni ez a terület, mint amennyit eddig gondolt.
Egyetlen nyertes szervezet van ebben az országban a rendvédelem területén. Nem fogják kitalálni, melyik az a szervezet, amelyik 30 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint idén. Akkor elárulom önöknek: a Terrorelhárítási Központ, képzeljék el, képviselőtársaim, az Orbán Viktor személyi védelmét is ellátó, titkosszolgálati eszközökkel felszerelt szép, új rendvédelmi, rendészeti szerv. No, ez a szerv 2,5 milliárd forinttal kap többet, és az állománya is növekedhet a jövő évben. Nyilvánvalóan ez nagyon fontos nemzetbiztonsági és egyébként társadalmi szempont is.
Összegezve: az látszik, hogy ezen a területen is egy humbug költségvetésről beszélünk. Bebizonyítja, hogy önök a 2010-es választási ígéreteiket egy percig nem gondolták komolyan. Egy azonban sokkal ijesztőbb, és mutatja azt a beteges társadalomszemléletet és kormányzási szemléletet, amit a Fidesz művel az elmúlt két évben. Ez a költségvetés a rendvédelmi résznél is gyönyörűen bemutatja tudniillik azt, hogy a Terrorelhárítási Központra és az Országgyűlési Őrségre az elitnek minden pénzt biztosítanak, mindenféle növekményt, 30 százalékos növekményt is biztosítanak a gazdasági csökkenés idején. A rendőrség, az a sok tízezres állomány, akiknek pedig a mindennapi munkát kell végezniük, gyakorlatilag nyomorognak, a szervezetrendszerüknek arra sincs pénze, hogy a napi feladataikat ellássák, és ezt a jövő évi költségvetésben be is betonozzák jövőre is.
(14.50)
Ha belegondolunk - zárszóként - abba, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a költségvetés azon alapul, hogy a bevételek egyharmada a Költségvetési Tanács, a nemzetközi szakértők és az ehhez értő magyar emberek szerint is teljesen megalapozatlan, akkor azt gondolom, hogy életveszélyes játékot játszanak. És itt már nemcsak a Fidesz vagy a kormány becsületéről van szó, hanem arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha önök ezt így csinálják, akkor ennek az országnak, ennek a nemzetnek a maradék hitele is el fog veszni. Egyszerűen át fogják billenteni azt a szintet ezzel az összevissza törvénykezéssel, összevissza költségvetés-tervezéssel is például, hogy már senki nem fogja elhinni egyetlenegy szavukat sem, nemcsak az ellenzék, tisztelt államtitkár úr, hanem a befektetők, a külföldi partnerek, a magyarországi nagyvállalkozók, senki ebben az országban, és akkor ebben az országban nagyon nagy baj lesz.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés