DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Hozzáértő és mértékmeghatározó hozzászólása kapcsán néhány dolgot szeretnék másképpen, a másik oldalról megvilágítani. A közfoglalkoztatás, úgy gondolom, olyan dolog, amely szemléletet alakít. Biztosan sok mindent kellene javítani ebben a dologban is, de ennyi megy pillanatnyilag. Mi is azt szeretnénk, hogy egyre nagyobb tömegeket egyre több időben tudjunk foglalkoztatni. Eddig jutottunk, szerintem jó az irány.
Az önkormányzatokkal kapcsolatban - visszafelé megyek - köszönöm szépen, hogy elismerte, képviselő úr, hogy természetesen a finanszírozás csökkenése azért is következik, én abban reménykedem, hogy azért és olyan arányban következik, ahogyan a feladatok odébb mennek. Nyilvánvalóan azt csak rosszul értettem, 647 milliárd forint valójában az önkormányzatokra az összeg, én 642-t értettem, de biztos rosszul hallottam.
2002-t említette. 2002-ben az a helyzet, hogy abból a pénzből, ami maradvány volt, az előző kormány maradványa, abból lett az egészségügy nagyon jó és nagyon fontos béremelése. Úgyhogy az nem egészen fedi a valóságot, amikor azt mondta, hogy igen, és 2002-ben kisöpörték a kasszát. Nem söpörte ki a Fidesz-kormány a kasszát, hiszen ilyen jelentős összeg maradt benne.
Arról beszélt az elején, hogy Orbán Viktor azt mondta, az előző kormányok jól funkcionáltak (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés