DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. A tisztelt Gajda Róbert képviselő úrnak szeretném elmondani, hogy az ifjúságpolitika területén az eddigi intézkedéseik nem jártak sikerrel, hiszen 2010 óta, az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta a kivándorlási kedv másfélszeresére nőtt Magyarországon, főleg a fiatalok körében, és az elmúlt 20 évben, a rendszerváltás óta ilyen magas mértéket soha nem mutatott. Nem arról van szó, hogy a fiatalok átmenetileg, tapasztalatszerzés céljából egy-két félévet, egy-két évet külföldön tanulnak vagy dolgoznak, és azután hazatérnek, hanem ez a kifejezetten a hosszú távú letelepedést vagy akár a végleges letelepedést külföldön tervezők aránya Magyarországon, a magyar fiatalok körében.
A családalapítás tekintetében bevezették a gondozási díjat, illetve az önkormányzatoknak megadták ezt a lehetőséget, miközben természetesen a forrásokat elvonták tőlük, ami szintén nem a családalapítást segíti. Ugyanis míg 30 éve azt láttuk, hogy ha segítik az anyákat abban, hogy otthon maradhassanak, akkor magasabb volt a születésszám, mára megfordult, és sokkal inkább az tapasztalható Európában, hogy akkor sikerül a születésszámot növelni, hogyha a nőknek a munkaerőpiacra való visszatérését segíti az állam, és a gyermekek napközbeni ellátását fejleszti. A gondozási díj bevezetése ezzel ellentétes irányba hat, ezért a családalapítást nem segíti.
Másrészt szintén egy olyan foglalkoztatási adatot szeretnék mondani, ami az Orbán-kormány idejére vonatkozik, tehát nem lehet a szocialistákra fogni ezt a csökkenést. A 29 év alattiak foglalkoztatása az elmúlt egy évben szintén csökkent, tehát nemhogy az egymillió új munkahelyből nem jut a fiataloknak, hanem a közel 30 százalékos munkanélküliségüket sem sikerült csökkenteni, sőt az elmúlt egy évben ez még növekedett is. Ezek az intézkedések tehát nem nevezhetők ifjúságpolitikai sikernek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés