KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 300 milliárdos javaslatcsomagunkról szeretnék beszélni. Azért Rogán Antal tette ezt a javaslatot, mert ez a frakció javaslata, ő pedig a frakcióvezető.

Ez egyébként a munka világát érintő javaslatunk. Ez a kisadózókat, az önfoglalkoztatókat, a 25 dolgozónál kevesebbet foglalkoztató kisvállalkozásokat, a 25 év alatti, 55 év fölötti munkavállalókat, a képzetlen munkavállalók lehetőségeit segítő javaslat. Tehát ezek magyar emberek és ezek kisemberek. Mi a kisemberek pártján vagyunk. A Fidesz gondolkodását ez jellemzi.

Nem csodálom, hogy ezt a szocialista képviselőtársaink nem értik, és helytelenítik ezt a fajta gondolkodást, hiszen önök mindig a milliárdosok, a bankárok és a gazdag emberek pártján voltak. Soha nem segítették a kisembereket, azokat mint sarcolt személyeket, mint számokat vették a fejükbe, úgy rögzítették, mindig elnyomtak bennünket. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu