VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország egyik legsúlyosabb problémájáról, a munkanélküliségről és az ezzel kapcsolatos kormányzati hozzáállásról szeretnék pár szót szólni.

A 2013-as költségvetés keretében a kormány tovább kergeti az illúziókat. Azt gondolják, hogy 10,3 százalékra csökken majd a munkanélküliség, a nettó keresetek pedig a bruttó átlagkereseteket jóval meghaladó mértékben emelkednek. A kormány előrejelzései szerint nemzetgazdasági szinten 2,2 százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma. Egyszerűen nem látszik, hogy mire alapozza a kormányzat ezeket az illúziókat.

Már nemcsak az LMP, hanem a Fidesz is rájött arra, hogy járulékcsökkentéssel lehet a foglalkoztatottságot emelni, viszont az LMP-nek van egy elég erősen konkrét javaslata is, hogy ezt a 300 milliárd forintot, amiből lehet járulékot csökkenteni a fiataloknál, az időseknél, a kisgyermekeseknél, illetve a leghátrányosabb térségekben élőknél, ezt honnan tudnánk megszerezni: nagyon egyszerűen, az igazságtalan egykulcsos adó elhajtásával.

Viszont, nem tudom, Cséfalvay államtitkár úrnak milyen érzés volt tegnap meghallani ezt a Münchhausen báró-féle tranzakciós illetékkoncepciót, de nekem a hajam az égnek állt (Pálffy István: Lehet, hogy csak meg kell húznod!), hiszen teljes mértékben működésképtelen az, hogy az állam a saját maga tranzakcióira veti ki az adót. Ebből nem lesz több pénz.

(12.30)

Nyilvánvaló, hogy az önök munkahely-teremtési programja, és nemcsak az egész költségvetés, egy mocsárra épül, hiszen nincs megfelelő fedezete annak, hogy hogyan lehetne járulékot csökkenteni. Hiszen itt a nemzetgazdasági miniszternek hazudott sámán Matolcsy György a saját kis vudu abakuszát húzogatva kitalálta, hogy 2 százalékos gazdasági növekedés lesz a papíron lévő 1,6 százalékos helyett, és a tehercsökkentési csomag fedezetéül pedig, mindenféle háttérszámítás megalapozottsága nélkül a Magyar Államkincstárat és a Nemzeti Bankot akarná adóztatni a tranzakciós illetékkel. Ez nem lehet feltétele a munkahely-teremtési programnak.

Hiszen úgy látszik, hogy nemcsak az illúziókat kergetik, hanem már saját maguknak is hazudnak folyamatosan. Hiszen a kormány által kijelölt makrogazdasági pálya is egyre irreálisabb. Míg az idén az elemzők és a nemzetközi intézmények a GDP-visszaesést 0,7-1,1 százalékosnak tekintik, és jövőre azt gondolják, hogy 1 százaléknál mindenféleképpen alacsonyabb lesz majd a növekedés, a kormány már 2 százalékkal számol. Az eddigi hurráoptimista nyilatkozatok és győzelmi jelentések a foglalkoztatottság töretlen növekedéséről is csak a számok megerőszakolásáról szóltak. Folyton azt olvashattuk az elmúlt hónapokban, hogy több tízezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt. A KSH első negyedévre vonatkozó statisztikája szerint ebben az időszakban csökkent az 5 főt meghaladó vállalkozásoknál az alkalmazásban lévők száma. Tehát azok a vállalkozások, amelyek valódi piaci erőt jelentenek, nem tudnak újabb munkahelyeket teremteni, egyszerűen azért, mert az adminisztrációs teher, illetve a folyton jelentkező új adók, valamint a magas hitelkamatlábak elnyomják a növekedést.

Az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál 25 ezer fővel csökkent az álláshelyek száma, ez 1,3 százalék. Ráadásul a teljes munkaidőben foglalkoztatottak aránya is visszaesett a részmunkaidőben foglalkoztatottakéhoz képest. Az előbbiek száma 2,2 százalékkal mérséklődött, az utóbbiaké 6,1-gyel nőtt. Mindemellett az újonnan bejelentett, nem támogatott álláshelyek száma rendre alacsonyabb számot mutat az előző évhez képest. 2012. január-május időszakában átlagosan 17 százalékos csökkenés volt. Az mind szép és jó, hogy önök kistafírozzák azokat a nagyvállalatokat, amelyek itt ideig-óráig munkahelyet teremtenek, de azok, akik a vállukon vinnék az országot, egyszerűen képtelenek újabb munkahelyeket teremteni.

Az első negyedévben a munkanélküliek 504 ezres száma 14 ezerrel nőtt, a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal haladta meg az előző év azonos időszakát, tehát nő a munkanélküliség. És a fiataloknál, akik most folyamatosan, azok után persze, ahogy miniszterelnök úr itt degradálóan mondta, hogy merengenek a romkocsmák homályában, veszik a batyujukat meg a repülőjegyet, és mennek ki külföldre, azért, mert a munkanélküliségi rátájuk 1 százalékponttal nőtt, több mind egynegyedüknek nincs állása. De ha megnézzük a nettó kereseteket, átlagban csupán 1,6 százalékkal voltak magasabbak az előző évihez képest. Mindezt összevetve a fogyasztói árindex 5,6 százalékos növekedésével, egyszerű reálbércsökkenést kell nagyon sok mindenkinek megtapasztalnia. Alig keresünk többet, viszont jóval többet kell költeni. Ez mindenkinek ma a tapasztalata az országban. Persze, nem azoknak, akiket az önök egykulcsos adója jól érint.

Mindezen statisztikák ismeretében érthető, hogy a kormány ekkora munkahely-megőrzési és munkahely-teremtési csomagot tart szükségesnek, amit, elmondtam, az LMP is támogatna. Csak az a különbség, hogy a kormány még ezt nem dolgozta ki, csak a célok vannak meg, az LMP-nél le vannak bontva az eszközök, mint ahogy Ertsey Katalin képviselőtársam is elmondta, például a kisgyermekes anyukák munkaerőpiacra való visszaintegrálása jegyében. Illetve a kormánynál egy Münchhausen báró-féle adókivetés az egyetlen alap, az LMP-nél a többkulcsos adó bevezetése az alap.

Teljesen elhibázott szemléletre épül a költségvetés a foglalkoztatás tekintetében, amely szerint egyedül a munkaerő-kínálati oldali beavatkozások - az új munka törvénykönyve, a Start-közmunkaprogram, a Széll Kálmán-terv kínálati oldali hatásai, valamint a rokkantak visszaterelése a munkaerőpiacra - alapján önök azt gondolják, hogy óriási foglalkoztatásbővülés várható. Ez a csomag annak beismerése, hogy tévedett a kormány. Könnyen lecserélhetővé tett munkavállalók és másodrendű munkavállalóként dolgozó közmunkások nem tudnak csodát tenni az országban, bármennyire is vuduzza Matolcsy a kis sámánabakuszát. Nézzük meg a költségvetés foglalkoztatáspolitikai tételeit! Ami a foglalkoztatás növelésére szánt költségvetési forrásokat illeti, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapban hasonló kiadási szerkezettel találkozhatunk, mint 2012-ben, 132 milliárdról 153 milliárdra nő a Start-közmunkaprogram kerete. De nem a közmunkások tudják kihúzni a csávából az országot. Mert mind az aktív szolgáltatások, mind a passzív ellátások, így az álláskeresési támogatások rovására duplázta meg a költségvetés ezt a tételt.

2013-ban várhatóan folytatódik az aránytalan forráseloszlás az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök rovására. Az LMP úgy gondolja, hogy ha mindez nem párosul képzéssel, munkaerőkereslet-ösztönző intézkedésekkel, tehát hogy a vállalkozások akarjanak és tudjanak új munkahelyeket teremteni, és helyi gazdaságfejlesztési programokkal, akkor nemhogy csökkenteni nem fogja, de növelni fogja a tartós munkanélküliséget ez a fajta hozzáállás a munkaerőpiacon.

Tehát az LMP szeretné, hogy ez a költségvetés a munka költségvetése legyen, ezért is adtunk be több mint 150 módosító javaslatot, de egyetlen lehetőség van csak arra: ha ezek megalapozott tételek, és nem Münchhausen báró-adókra épülnek.

Köszönöm a szót. (Ertsey Katalin tapsol.)

Forrás: parlament.hu