VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati fejezete a költségvetésnek nem olyan, mint amit Simicskó államtitkár úr itt próbált a honvédelem tekintetében elmondani.
Két számmal szeretném rögtön kezdeni a hozzászólásomat: 2012-ben a költségvetési tárgyalás után a vége 1042 milliárd volt - ez a IX. fejezet, hogy mindenki pontosan értse -, ez most 647 milliárd, és ez akkor is óriási különbség, hogyha persze nyilván vannak itt feladatátcsoportosítások az állam és az önkormányzatok vonatkozásában. De mi azt gondoljuk, hogy becsléseink szerint mintegy százmilliárd forinttal többet vont el az állam, mint amennyit a feladatátvállalás vagy feladatok elvétele indokolt volna.
A helyi önkormányzatok támogatásánál gyakorlatilag négy nagy költségvetési egységet lehet megfigyelni. Az egyik, hogy a helyi önkormányzatok működésének általános támogatására ebben a költségvetésben 112 milliárd forint van. Ez szolgál arra, hogy az önkormányzatnak azokat az általános költségeit fedezze, ami az egyéb feladatellátásról szól. Erről mondta az Állami Számvevőszék elnöke és az írásos állami számvevőszéki vélemény, hogy ez teljességgel megalapozatlan. Ez azért nagyon nagy gond, mert amikor a bizottsági üléseken a részletekről beszélgettünk, akkor minden olyan feladat, amelyet akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselők tettek föl az ott lévő kormányképviselőnek, és azt kérdeztük, hogy akkor ennek hol van a fedezete a költségvetésben, akkor az volt a válasz, hogy hát az általános támogatási részben. Abban az általános támogatási részben, amely gyakorlatilag - még egyszer mondom -, az ÁSZ elnöke szerint, aki elnöki beosztása előtt önkormányzati ember volt, tehát pontosan tudja, hogy ezek a számok gyakorlatilag megalapozatlanok.
Itt szeretnék egy nagyon pici kitérőt tenni a köznevelési törvény elmúlt heti vitájára, mert aki figyelte, ott gyakorlatilag azt tapasztalhatta, hogy az önkormányzatok számára a feladatellátásban nagyon komoly dolgokat szab meg a jogszabály mostani tervezete. Amikor kérdeztük az akkori vitában, akkor is az volt a válasz, hogy egyrészt a saját bevételei terhére kell az önkormányzatoknak ezt a költséget fedezniük, vagy pedig az általános költség fogja lefedezni. Tehát azt gondolom, ez nagyon nagy gond, nagyon nagy probléma, nagyon nagy csúsztatás.
A következő ilyen dolog a köznevelési feladatok, ott 150 milliárd forint van az önkormányzatok számára megcímezve. Ez a köznevelési feladat most már csak az óvodaellátás, az óvodapedagógusok bére, sőt önök azt mondják, hogy az óvodapedagógusok életpályamodell-finanszírozása is ebben van benne. Azt gondoljuk, ez nagyon nagy gond és probléma, hogy ezek a források is továbbcsökkentek.
Van még egy nagyon neuralgikus pontja az önkormányzati költségvetésnek. Ugyan első ránézésre még azt is lehetne mondani, hogy nagyon szép szám ez a 219 milliárd forint a szociális és gyermekjóléti feladatok támogatására, de itt két dolog van. Egyrészt a gyermekjólétiben benne van a bölcsődéztetés feladatellátásához szükséges forrás, és itt a kormány nagyon grandiózus programot szeretne megvalósítani, hogy minél többen menjenek vissza a gyesről, gyedről, minél több anyuka menjen vissza dolgozni. Ehhez nyilván az szükséges, hogy megfelelő bölcsődei és óvodáztatási lehetőségek legyenek, és azon túl, hogy ennek egyrészt az infrastrukturális részét sem látjuk, nyilván a működési dolgai is ebben a költségvetési részben vannak elrejtve.
Van egy másik nagyon neuralgikus pont, mégpedig a szociális ellátás terén. Önök úgy döntöttek, hogy az alanyi jogon járó ilyen típusú ellátásokat majd a kormányhivatali struktúrán keresztül fogják eljuttatni, és az önkormányzatok számára gyakorlatilag azt a nagyon nehéz feladatot szabták - és úgy tűnik, forrás nélkül -, hogy a helyben adódó olyan juttatásokat, segélyeket, a rendkívüli ügyek megoldását, ha valaki, egy-egy család olyan élethelyzetbe kerül, hogy azonnal szükséges a segítség, azt gyakorlatilag ebbe a fejezetbe rakták bele. Azt gondoljuk, hogy ha valaki ezt összeveti azokkal a folyamatokkal, amelyek Magyarországon vannak a munkahelyek tekintetében, hogy vannak olyan régiók, ahol bizony nincs megfelelő munka az önök ígéretével szemben, ez óriási teher lesz az önkormányzatok számára egy ilyen szűkített költségvetés tekintetében.
Tehát összességében azt tudom mondani, hogy az önkormányzati fejezet az önkormányzatok számára egy rémálom, fölébredtek abból a Csipkerózsika-álomból, amit önök ígértek. Szerintünk ez végrehajthatatlan, és szeretném kérni a kormánypárti képviselőket, különösen, akik önkormányzatokban dolgoznak, hogy módosító javaslatokkal ezen próbáljanak segíteni, különben az önkormányzatok végleg ellehetetlenülnek.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés