DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Figyelve itt a vitát meg a különböző polemizációt, államtitkár urat, képviselőtársaimat, gyakorlatilag, ha jól figyeltem, egyikőjük sem mondott nemet arra, hogy pedagógiai, neveléselméleti kérdésekkel többet kellene foglalkozni, hatékonyabban kellene foglalkozni, abba több erőt, energiát kellene fektetni.
Pál képviselőtársam gyakorlatilag mondott egy másik dolgot, mégpedig azt mondta, hogy az önkormányzatoknak milyen jelentős a szerepe. Most azért nagy gond ez a mostani előterjesztés, mert önök ezt a kettőt például kihagyták belőle, és a rendészeti dolgoktól várnak nagyon sok eredményt.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Szeretném önöknek elmondani, hogy minősíthetjük a helyzetet valaminek. Mondjuk azt, hogy nem jó. Ugye, ezt mondjuk. Na de kérem szépen, abból, ami történik: az oktatási rendszert verik szét, az önkormányzati rendszert verik szét, ettől kezdve ez a helyzet még rosszabb lesz. Már ne mondja nekem senki, hogy amikor az oktatási rendszer megy lefelé, amikor az önkormányzati rendszer megy lefelé, majd ezt a helyzetet pedig jobban fogjuk kezelni rendészeti módszerekkel. Kérem szépen, cáfolják meg, ha ezt komolyan gondolják.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés