DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, Kovács Tibor képviselő úrnak azon mondata, amely szerint én az önök helyében bizonytalan lennék, az elmúlt 8 éves kormányzásuk időszakában ezt a bizonytalanságot elég gyakran bebizonyították és fel tudták mutatni. (Közbeszólások az MSZP és a Fidesz padsoraiban.) És talán ennek a bizonytalanságnak a következménye lehet az, hogy ennek a költségvetésnek az átolvasása sem sikerült egészen pontosan.

Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön az egyébként önnel egy frakcióban helyet foglaló, sajnos a jelenlegi tárgyalásban itt nem lévő, általam nagyon tisztelt Sós képviselő úrtól vagy Hiller képviselő úrtól megkérdezte volna, akik az oktatási bizottságban rendes munkát végeznek egyébként, megkérdezte volna, vette volna a fáradságot, hogy frakciótársaival konzultált volna a közoktatási rendszer átszervezését illetően és az ezt érintő kérdésekről, akkor hallhatta volna tőlük és megtudhatta volna, ha egy kicsit megnézte volna azt az előterjesztést, amiről most éppen szónokolt, hogy igenis négy fejezetben 73 milliárd forint elkülönítésre került a jövő évi költségvetés tervezetében a pedagógus-életpályamodell végrehajtására.

Ez azt jelenti, tisztelt képviselő úr, hogy szemben önökkel, akik jelentős mértékben csökkentették az oktatás finanszírozását, szemben önökkel, akik a 13. havi bér elvonásával jelentős mértékben lenyomták víz alá a pedagógusokat és a közalkalmazottakat, köztisztviselőket, most szemben önökkel, a pedagóguséletpálya-törvény jövő évi életbe léptetésével 73 milliárd forinttal, nagyon jelentős mértékben kívánja a nemzeti együttműködés kormánya javítani a pedagógusok bérszínvonalát.

Ha ezt ön nem tanulmányozta át, akkor talán nem érdemes kérdéseket feltennie - inkább olvassa el a törvényt, amiről beszél! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu