DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Két módosító javaslatomról szeretnék beszélni, a 80-asról és a 81-esről. A 80-asban arra tettem javaslatot, hogy az autistákat támogassuk, és azokat az autista gyerekkel rendelkező szülőket, akik otthoni ápolást végeznek.

Ezeknek a gyermekeknek mindenképpen az a legjobb, ha családi környezetben élnek, és nemcsak nekik jobb, de úgy gondolom, hogy még a költségvetésnek is jobb, mert otthon az otthoni életük talán még a központi költségvetésnek is kevesebbe kerül, mint ha intézetben lennének. Ezért kérem, hogy ezzel a csekély 35 millió forinttal növeljük meg a részükre nyújtott támogatást, és a támogatás címét is változassuk meg.

Egy nagyobb volumenű módosító javaslatomban arra hívom fel a kormányzat figyelmét, hogy a közgyógyellátásra előirányzott keret, ami gyakorlatilag, mondhatnám, megegyezik a tavalyival, de még valamivel kevesebb is, kevés lesz.

Hallottunk már a gyógyszertámogatás csökkenéséről, arról a 79 milliárd forintról, de ez egyértelműen azt jelenti, hogy minden gyógyszer térítési díja növekszik, még a generikus gyógyszereké is. Tehát elkerülhetetlen az, hogy ezen gyógyszerek térítési díja ne növekedjék, és a közgyógyra fordított állami támogatás tulajdonképpen a térítési díjakról szól. Mindenképpen kevés lesz ez az összeg, és a közgyógyellátást a társadalom legszegényebb rétegei veszik igénybe. Sokat hallottuk itt már azt, hogy a betegek egyötöde nem tudja kiváltani a gyógyszerét amiatt, mert nincs rá pénze, és mi tartunk attól - és én mindenképpen tartok attól -, hogy akik eddig közgyógyellátásban részesültek, ezen betegek száma is egyrészt csökken, másrészt pedig nem lesz elég az a keret, amit számukra a kormányzat biztosít.

Még felhívnám a kormányzat figyelmét arra is, hogy ez a 79 milliárd forintos támogatáscsökkenés bevételi oldali csökkenést is eredményez majd, hiszen nyilvánvaló, hogy 5 százalékos áfa van, tehát ez az 5 százalékos áfa csökken, a patikák adóbefizetései csökkennek, hiszen a forgalmuk is csökken, kevesebb dolgozót foglalkoztatnak majd, a járulék is csökken, tehát ez a 79 milliárd forintos megtakarítás valójában nem lesz 79 milliárd. Ez a bevételi oldalon mindenképpen bevételcsökkenést eredményez majd. Jó lenne, ha ezt átgondolná a kormányzat év közben, és azért is lényeges lenne szerintem pluszforrás biztosítása közgyógyellátás címén, mert amennyiben esetleg mégsem használnák ki - nekem az államtitkárságon ezt mondták, hogy tavaly sem használták ki teljesen -, akkor legalább megmarad tartalékként.

Én tehát mindenképpen kérem a kormányzatot, hogy gondolja át ezt a közgyógyellátásra fordított előirányzatot, mert nem lesz elég. Gyakorló patikusként felhívnám a figyelmüket arra, hogy aki közgyógyra gyógyszert vált ki, annak közgyógyra felírják a támogatott generikus gyógyszert, a támogatott originális gyógyszert, a vényköteles nem támogatott gyógyszert és a vény nélküli gyógyszereket. Tehát nemcsak generikus gyógyszereket írnak fel, hanem egyebet is ezeknek a közgyógyellátott betegeknek, és ez mindenképpen azt jelenti majd, hogy kevés lesz.

Valamint kevésnek tartom a keretet is, tehát azt a havi 12 ezer forintot, mert vannak olyan betegek bizony, akiknek ez nem elég. Tehát mindenképpen javaslom egy másik módosítóban a 12 ezer forintos havi keret növelését és az évi egyszeri 6 ezer forintos keret növelését is, mert az tulajdonképpen semmire sem elég szerintem. És kérem a kormányzatot, hogy gondolja át - újfent kérem - a közgyógykeretre szánt előirányzatot, mert még egyszer mondom, ha esetleg nem merülne ki, amit kétlek, legalább megmaradna tartaléknak, és ez mindenképpen a költségvetést is javítja.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu