GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy nem az ajánlási pontok nagyságrendje szerint megyek, hanem az egyes fejezeteket érintő módosító indítványok szerint.
Az első, amiről beszélni akarok: az általános vitában is nagyon sokat beszéltünk a Belügyminisztérium Terrorelhárítási Központjáról, 174-200. Tehát mutatja a módosító javaslatok nagy száma, hogy a képviselők jelentős száma sokallja azt az összeget, amit a kormány tervezett erre a Terrorelhárítási Központra 13,4 milliárd forint értékben. Igenis sérelmes, hogy a Nemzetbiztonsági Szolgálatoknak mindössze 15 milliárd, a vízügyi igazgatóságoknak 13,5 milliárd, az Államkincstárnak 16 milliárd, az Országos Tisztiorvosi Szolgálatnak mindössze 11,3 milliárd forint áll rendelkezésére, de talán még egy nagy szervezetet említhetek, a Központi Statisztikai Hivatalt, amelynek szintén országos hálózata van, kevesebb mint 9 milliárd forint áll rendelkezésére. Tehát azt gondolom, fontos lenne, hogy a kormánypárti képviselők és a kormány maga is gondolja végig, hogy azok a módosító indítványok, amelyek itt találhatók, ezek közül bizony számosat meg lehetne valósítani, vagy a következő szakaszban még kapcsolódó módosító indítvánnyal összegeket elvenni ettől a címtől. Ide még emelhetném ehhez az 1. ajánlási pontba, de szerintem Schiffer András képviselő úr erről, az Országgyűlési Őrségről beszélni fog, ezért erről én most bővebben nem beszélnék.
Ugyanakkor hiányolom, hogy egy ekkora nagy intervallum van, vagy még a 200-on felül újabb 10 indítvány foglalkozik a Belügyminisztérium fejezettel, de nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz az elektronikus útdíj sorsa. Érdekes módon a XLII. fejezetben, a költségvetés közvetlen bevételei között, ahol 410-474-ig hihetetlen nagy számú a módosító indítvány, de köztük egyetlenegyben nem szerepel az elektronikus útdíj. Ez is egy olyan kérdés, amiről beszéltünk az általános vitában, hogy a bevételek között nem jelenik meg, hanem csupán csak egy tárca bevételében van, a Belügyminisztérium fejezetben, a 22. címen a 75 milliárd forintos elektronikus útdíj.
A következő: a miniszterelnök úr beszélt itt a Házban hétfőn az evát felváltó adóról. Képviselőtársaim, csak szeretném a figyelmüket felhívni: azáltal, hogy itt a módosító indítványok között ez nem jelenik meg mint a költségvetés közvetlen bevétele, hogyan fogjuk azt ide beilleszteni. Sajnos, egy-egy mondattal mindig visszahivatkozunk az általános vitára, de azzal, hogy itt most ez az összeg nem jelenik meg, még jelképesen sem, ez azt jelenti, hogy ősszel a most szavazással lezárt... Tehát ezeket a módosító indítványokat szavazással lezártuk, nem lesznek ilyen sorok, és egyszerűen nem tudom, hogyan fogjuk tudni majd beilleszteni. De mondhatnám a fogyasztáshoz kapcsolt adókat, amelyek szintén ebben a 410-474 közé tartozó csomagban vannak, hogy itt sem jelenik meg az a változási csomag, amelyről a nemzetgazdasági miniszter úr beszélt, különös tekintettel a pénzügyi tranzakciós illetékre. Hitem szerint annak is meg kell jelenni, mert a miniszterelnök úr elmondása szerint az nyújtott fedezetet egynémely indítványra.
A következő ilyen, amelyről nagyon hosszú vita folyt, csak szeretnék visszautalni és megvédeni azt, amit Kovács Tibor, Lamperth Mónika képviselőtársaim mondtak az önkormányzatról és Hiller István képviselő úr az oktatásról. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt, hogy a dolog teljesen nincs rendben, az mutatja, hogy akár az 50. ajánlási pont, amelyet Tilki képviselő úr már délelőtt megvédett, azért gondolják végig, hogy egy képviselői indítvánnyal kerül 25 milliárd forint az Emberi Erőforrások Minisztériumának a köznevelés-irányítási feladatot ellátó szervezetéhez.
(15.50)
Ennél ékesebb bizonyíték nem kell arra, hogy a mögött a folyamat mögött, ami itt lezajlott, amit átkergettek köznevelési program címén az Országgyűlésen, ekkora lyuk, ilyen hiátus van. Nem tudom, hogy a keretszám így rendben lesz-e, hogy később majd a fejezeten belüli számoknál ezt meg lehet-e oldani.
De ugyanezzel összefügg a 41. ajánlási ponttal kezdődő sorozat, ahol megjelenik már, hogy gyermekjóléti feladatokra kell több forrást fordítani. Ezt támogatja a kormány is és támogatják a bizottságok is. De honnan vették el a pénzt? A Közigazgatási Minisztérium fejezetben a járási hivatalok szociális feladatra rendelkezésre álló forrásából. Itt van a következő gyöngyszem: a járási hivatali rendszerben - amire mi rendre rákérdezünk - a feladatok hol vannak, honnan lesznek, ezekre nem lehet választ találni.
A végére hagytam azt, ami nincs, ami nem létezik. A Nyugdíj-biztosítási Alappal az 512-530. ajánlási pontok foglalkoznak. Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális hozzájárulási adónak a nyugdíjalapot érő része érdekes módon változatlan marad. Ha az a csökkentés igaz, amiről Rogán frakcióvezető úr beszélt a miniszterelnök úr után, akkor ezt a sort minden körülmények között módosítani kellett volna, ha azt akarnák, hogy erről érdemben vitatkozzunk, és ugyanez a sorsa az Egészségbiztosítási Alapnak is. Mert ha járulékot csökkentünk, az azt jelenti, hogy vagy kevesebb áll rendelkezésre, vagy nem igaz az, amit mondott a miniszterelnök úr, hogy nullszaldós lesz a nyugdíjkassza, de akkor meg kell jelenni egy sornak, amely szerint megtámogatja a kormány a nyugdíjkasszát.
És a végére hagytam egy olyan mondatot, amiért nem szálltam be és nem beszéltem a kétpercesekről. Tisztelt Képviselőtársaim! A Kőröshegyi völgyhidat az Orbán-kormány idején tervezték, azt a tervet akkor hagyták jóvá. Ránk már csak a kivitelezés maradt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés