GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Kovács Péter képviselőtársam által elmondottakhoz két mondat.

Az egyik, hogy az önök miniszterelnöke, az önök által megválasztott miniszterelnök mondta azt, ami arról szól, hogy: ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok - ugye? Ez a WikiLeaks-es történet, biztos emlékszik még rá. Hogyha nem, akkor (Novák Előd: Nem pontos az idézet!)érdemes utánaolvasni. Igen, de a tartalmában helytálló. (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Novák Előd: Akkor lehet Gyurcsányt is idézni!)

A dolog lényege tehát az, hogy érdemes lenne meggondolni azt, hogyan és miképpen fogalmazza meg az álláspontját akkor, amikor a miniszterelnök, mondjuk, a kimondott szavaiért nem tud a tetteiben helytállni. Ez az egyik része a történetnek. Ez a költségvetésen keresztül is fogható: egy hónap leforgása alatt alapjaiban változott meg a dolog.

A másik része a történetnek, ami a Demeter Zoltán által érintett ajánlási ponthoz kapcsolódik. A Munkaerő-piaci Alap tekintetében kevesebb forrás van, mint két évvel ezelőtt. A megvásárolandó szolgáltatásokra kevesebb muníció jut. Egyik oldalról híresztelik, hangsúlyozzák a fontosságát, egyetértenek vele, a másik oldalról a tettek mezejére lépve pedig már forrásokat nem biztosítanak a történethez.

Bejelentik nagy ívű, 300 milliárdos, költségvetésen belüli, munkahely-megerősítésekre szolgáló pénzforrások biztosítását. Igen, de látható módon ennek legalább a fele ma működő rendszerekben bent van pályázati formákban, tehát már eleve nem igaz mindaz, amiről beszélnek. A dolog helyénvaló, csak amit mondanak róla, az egészen más. Hát ilyen az önök költségvetési tervezete is! Egy hónapig nem állta meg a helyét. Hát mit gondolnak, hogyan fogja megállni 2013-ra? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu