DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy rendkívül fájdalmas ügyben kívánok ismét felszólalni, mégpedig a késő költségvetési támogatások kapcsán. Ennyire rossz ugyanis még soha nem volt a helyzet. Késő szerződéskötések, csúszó kifizetések, teljes bizonytalanság uralkodik mind a fogyatékosszervezetek, mind a támogatással működő, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezetek körében.
2012 közepénél járunk, és a költségvetésből elvileg támogatásban részesülő fogyatékos-érdekvédelmi szervezetekkel még meg sem kötötte a minisztérium a szerződéseket. Ezek a szervezetek fél éve egyetlen fillért sem láttak a minisztériumtól. Hasonló helyzetben vannak a támogató szolgálatok, a látássérültek rehabilitációját végző intézmények és a szenvedélybetegek ellátását végző intézmények is.
Hadd olvassam fel egy, a véleményét hozzám eljuttató szervezet álláspontját, mely szerint a szervezet még mindig nem kapta meg a szerződést az idei évre, ennek következtében a költségvetési támogatást sem. "Vagyis kénytelenek voltunk az első félévi munkánkat előfinanszírozni. Az előző években is előfordult már, hogy késett a kifizetés, de ennyire rosszul még sosem álltunk. A hónap végére elfogy az összes forrásunk. Az EMMI-től hivatalos tájékoztatást nem kapunk, belső információnk szerint július végére várható az aláírás. Ezt egy hónappal korábban ígérték legutóbb."
Hasonló helyzetben vannak a rehabilitációs foglalkoztatás támogatásával működő intézmények is. Áprilisban megkötötték a szerződéseket, május végén egyhavi pénzt kaptak - a februári bért tudták belőle kifizetni -, az EMMI-től nem kapnak hivatalos tájékoztatást, holott június 30-án lejártak ezek a szerződések, és elvileg pont a mai napon kell leadniuk az első félév összes elszámolását.
Gondolom, államtitkár úr tisztában van vele, hogy ez mit jelent az érintettek számára, és tisztában van azzal is, hogy a folyamatos megszorítás és forráskivonás mellett önök ezzel a magatartással a szervezetek lassú, de biztos kivéreztetését valósítják meg. Azt gondolom, ez egy újabb bizonyíték az érzéketlenség mellett, és ezért kérdezem államtitkár urat, hogy mikor cselekszik végre a kormány.
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés