VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyrészről nagyon sajnálom, hogy a nekem előszeretettel bekiabáló képviselőtársaim nem nyomtak gombot és kértek szót azért, hogy megvédjék a védhetetlent.

Egyrészről mire föl ez a nagy kapkodás? Mire föl az, hogy már a 2013-as költségvetést is most elfogadjuk, amikor a 2012-est hatodszorra kell módosítani? A Fidesz pontosan tudja, hogy honnan akar elindulni, csak azt nem tudja, hogy hová akar menni, és milyen úton akar odamenni.

Ez a költségvetés, ugyanúgy, ahogy a 2013-as, fiktív bevételekre épül. Egyszerűen nincs meg az a pénz, amit el akarnak költeni, így felesleges állandóan módosításokat eszközölni. Ez a módosítás, amit idehoztak elénk, már nem nevezhető ráncfelvarrásnak, nem is nevezhető kozmetikázásnak, ez egy komplett plasztikai nagyműtét, hiszen teljes mértékben használhatatlanná vált az a költségvetés, amit még tavaly elfogadtunk.

Kérem, tényleg azért, hogy ez az ország működőképes legyen, nyújtsanak be egy pótköltségvetést, azzal talán lehetne mit kezdeni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu