DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Igazából ezt a beszélgetést ott folytatjuk, ahol anno a rendkívüli ülésszak utolsó napján abbahagytuk. Azért is fontos ez, mert információim szerint az eltelt időszakban, nyáron semmiféle pozitív változás nem következett be a rehabilitációs foglalkoztatáshoz nyújtott bértámogatások ügyében. Ön akkor arról biztosított engem, hogy a kérdést hamarosan rendezik, és az új rendszer életbe lépéséig átmeneti szabályokat fognak életbe léptetni annak érdekében, hogy gördülékenyen működjön a rendszer.
Információim szerint azonban augusztus végén semmi nem történt ezen a téren. Ekkor a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal azt a tájékoztatást adta egy érintett szervezet megkeresésére, hogy már csak napok kérdése és a szerződéshosszabbítás zöld utat kap. A levélből kiderült viszont, hogy a kormányhivatalok hátráltatják a folyamatot, gyakorlatilag blokkolták a szerződéshosszabbítások ügyét, és még mindig nem írták alá azt a megállapodást, amely lehetővé tenné, hogy a június 30-án lejárt támogatási szerződések meghosszabbításra kerüljenek. Azóta nem tudni, hogy mi történt, rendeződött-e a folyamat vagy sem.
Van egy súlyos további mulasztás is a kormány részéről, mégpedig az, hogy 2013-tól önök szeretnének egy teljesen új foglalkoztatási támogatási rendszert életbe léptetni. Sajnálattal látom, illetve sajnálattal nem látom, hogy az ehhez kapcsolódó rendelet bárhol megjelent volna, így tisztelettel kérdezem, hogy önök a rendelkezésünkre álló további pár hónapban szeretnék ezt a rendeletet napvilágra hozni és minden érintettet arra kényszeríteni, hogy villámgyorsan alkalmazkodjon az új feltételekhez.
Egy további fájdalmas pont ezen a kérdésen pontosan Bernáth Ildikó megüresedett széke, világosan látható, hogy még nem került betöltésre. Tisztelettel kérdezem tehát az államtitkár urat, hogy egyrészt mi a helyzet a szerződések meghosszabbításával. Még mindig ilyen megbízhatatlan szerződéses partnernek mutatkozik az állam ebben a kérdésben? Mi a helyzet a betöltetlen székkel? És mi a helyzet azzal, hogy jövőre a foglalkoztatási rendszert hogyan kívánják újrakalibrálni, újra bevezetni? (Taps az LMP soraiból.)
(17.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés