SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nem fogom kitölteni remélhetőleg a 20 percet. A technikainak minősíthető, ámbár komoly tartalommal bíró törvénymódosítás indoklásaként hadd kezdjem azzal, hogy az európai adósságválság közepette mindannyian tapasztaljuk, hogy a magyar bankok, főleg a külföldi bankok hitelezési aktivitása jelentősen lecsökkent. Az ország kiemelt érdeke, hogy a gazdasági, pénzügyi vérkeringést életben tartó pénzügyi közvetítőrendszer megfelelő mennyiségű friss forrással legyen ellátva.

Az egyes szektorok közül is kiemelkedő az exportszektor. E szegmens jól látható módon még a válságos időkben is kiemelkedően teljesít hazánkban. Az exportszektor forráshoz jutását hivatott segíteni a Magyar Export-Import Bank, rövidebb nevén: Eximbank. Korábban jórészt az akkori tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank által volt forrásokkal ellátva. A kormány szándéka azonban, hogy a tulajdonosváltást követően, azaz az MFB-től közvetlen állami tulajdonba kerülését követően az Eximbank a piacról tudjon az exportot támogató forrásokhoz jutni. Ezt rövid távon a jelen nemzetközi helyzet megnehezíti, így ideiglenesen az állam tulajdonosi kölcsön nyújtásával tudná megteremteni a bankaktivitás bővítésének forrásait, illetve likviditási helyzetét ekképpen lehetne a leggyorsabban kezelni. A költségvetés finanszírozásának tehermentesítése céljából indokolt, hogy a tulajdonosi kölcsön állampapírban történő folyósítására is mód nyíljék.

A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény szerint az állam nevében adósságot keletkeztető ügyletet érvényesen csak törvényi felhatalmazás alapján lehet megtenni, a jelen törvényjavaslat ennek a törvényi feltételnek tesz eleget. Tehát itt alapvetően egy technikai módosításról van szó, de alapvetően ennek hatása reményeink szerint az Eximbank likviditási helyzetét jelentősen javítja, ami pedig a Magyarországról exportáló cégeknek nyújtott támogatást hivatott elősegíteni. Tehát összességében ez a módosítás a gazdasági fejlődés és az export további támogatását serkenti.

Ebben bízva kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu