DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én most szakítok az eddigi menettel, és kifejezetten a költségvetés részletes vitájához, a módosítókhoz szeretnék hozzászólni, nevezetesen az egészségügyi költségvetéshez.
Amikor a 2013-as költségvetést megláttam az egészségüggyel kapcsolatosan, megmondom őszintén, igen rossz érzéseim voltak, lévén, hogy orvos vagyok magam is, és nagyon fontosnak tartottam volna, hogy az egészségügy megmentése költségvetési szinten is megvalósuljon.
(23.10)
A 2013-as költségvetéssel elsősorban az volt a bajom, hogy az egészségügy egyik legégetőbb problémáját, a humán erő kérdését vártam, hogy olyan értelemben nem is, hogy véglegesen megoldja, de elindítja, illetve folytatja azt a folyamatot, ami 2012-ben béremelés vagy bérjavítás néven elhíresült. Nem akarok most kitérni arra, hogy ennek a béremelésnek milyen hatása volt. Sajnos azt látom - civil munkában az Orvosi Kamarában -, hogy az orvosok elvándorlási frekvenciája egy tapodtat sem csökken, és ez nagyon nagy baj.
Jelen pillanatban az egészségügyben olyan közállapotok vannak, hogy egyes kórházakban a kötelezően előírt minimum feltételeket nem tudják teljesíteni, ezért van, hogy szabályosan nem tudnak ügyeleti sorokat kiállítani egyes osztályokon. Tehát a betegellátás minősége, színvonala borzasztóan csökken. Drasztikusabban is mondhatom: nem biztos, hogy nagyon sok beteg ellátást fog kapni, vagy csak fél ellátást fog kapni, ez még a jobbik eset. Ennek most már a legnagyobb problematikája a személyzet minőségi és mennyiségi hiánya lesz.
A béremeléstől azt vártuk, főképp ha ez egy ilyen lépcsőzetes, felépített, tervezett béremelés lenne, hogy minden évben megpróbáljuk azt a szintet elérni, illetve olyan emelési szinteket adni, amivel egypár év alatt el lehet érni a nyugat-európai szintnek legalább - nem mondok sokat - 55-60 százalékát, már ez is sokat javítana. Ehhez képest a 2013-as költségvetésben a béremeléssel kapcsolatosan nem igazán látunk fedezetet, sőt a leginkább az volt úgymond fájó, hogy a 2012-es, az idei bérfejlesztésből kimaradt alapellátás teljes vertikuma, a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, védőnők, fogorvosok és asszisztenciáik - és még folytathatnám a sort - egyáltalán nem kerültek be a 2013-as költségvetésbe, hiszen velük illő lett volna folytatni, mert kénytelenek voltak megérteni 2012-ben, hogy az a soványka kis 15 milliárd az, ami az orvosokra jutott, mert a másik 15 milliárd a szakdolgozókra állítólag, ez az összeg nagyon sovány volt, és ezért maradtak ki.
Na most, megmondom őszintén, elkezdtem nézni a költségvetésben, ugye elég nehéz a részletes vitánál, hogy csak a fejezeten belül lehet úgymond átcsoportosítani, és megmondom őszintén, eszembe nem jutott, hogy a társadalombiztosítás egészségbiztosítási részének fejezetéből - ami amúgy is hiányos és alulméretezett, még az inflációs emelkedést sem követi - keressek forrást. Most melyik egészségügyi költséghelyről? Talán az alapellátásból vegyem el, ami amúgy is mindenképpen nagyon rossz helyzetben van? Vagy a járóbeteg-, illetve a fekvőbeteg-ellátásból? Ez egy komoly dilemma volt, inkább hagytam ezt a fejezetet. Arra gondolván, hogy az a bérfejlesztés, ami elmaradt az alapellátásban, körülbelül 15 ezer embert érint asszisztenciával együtt, arra gondoltam, hogy erre valami fedezet kellene. Megmondom őszintén, semmiféle rosszindulat nem volt bennem, mindent megnéztem a 20. fejezetben, és egyedül a debreceni stadion, úgy emlékszem, tavalyi 10 milliárdjához képest most 9 milliárdot láttam ott. Most csak innen tudtam mobilizálni ezt az összeget abból a célból, hogy az egészségügyben a bérfejlesztésből kimaradtak is elindíthatók legyenek ezen a pályán. Túl azon, hogy ennek ellenére a 9 milliárdos fejlesztés, jól tudom, hogy nem lesz elegendő még arra sem, hogy ezt a 2012-es bérfejlesztést folytassuk. Már csak azért sem, mert ezek nem alapbérek végül is. Egy alapbér szerzett jog, azt folytatni kell. Csak bérfejlesztésről beszélt a kormányzat, amiről lehet mondani, hogy egyszeri volt, mint a budai kutyavásár - egyszer volt Budán kutyavásár, és nem lesz folytatása. Ez elég aggasztó, viszont ha ez így lesz, tehát nem lesz lépcsőzetes a bérfejlesztés, és nem tudjuk ezeket a hiátusokat valamelyest módon csökkenteni, akkor semmiféle remény nincs arra, hogy az orvosutánpótlás Magyarországon maradjon, a fiatalok is mennek, illetve a szakorvosaink is mennek egyre inkább, aminek sajnos az a következménye, hogy egyre-egyre nagyobb lesz a megterhelése. Hiszen ha kimennek, mint például legutóbb a siófoki kórházból - a közsajtó is írta - egy orvos eltávozott Svédországba, a maradék orvosokra olyan ügyeleti teher hárult ezután, hogy egyszerűen nem óhajtották ezen az árszinten - úgymond - végezni a munkájukat, emiatt felmondtak, otthagyták. Szóval teljesen össze fog omlani az ellátás, és egyszerűen szakképzetlen orvosokat próbálnak beállítani, ami persze jogszerűtlen, nemcsak etikátlan és jogszerűtlen, szakmaiatlan is ez. Tehát mindenféleképpen értenie kellene a kormányzatnak, hogy az egészségügyből lehet átszervezést csinálni, amit most is próbáltak, azt is persze pénz nélkül, de az átszervezéssel sem oldották meg a humánerő-problémát, az orvos-, illetve a szakdolgozóhiányt. Azokból az intézményekből, ahonnan elküldték az aktív ellátást végző orvosokat, esetleg szakdolgozókat, azok nem óhajtottak átképződni más szakterületre, viszont egyáltalán nem az volt az egyenes következménye, hogy ha valakit, mondjuk, kitettek a tapolcai kórházból, az feltétlenül elment Veszprémbe dolgozni. Két okból sem. Inkább elment Nyugat-Európába, a másik ok, hogy a megmaradt kórházaknak, ahová elvileg fel lehetett volna venni őket, éppen az átszervezésére semmilyen pénzmagot nem fordítottak. Nem maradt egy fillér sem, hogy egyszerűen fel tudják venni azt az orvost, akinek elvileg az aktív ellátó minőségében esetleg nem tudják folytatni az alkalmazását, mert átprofilozták az osztályát, illetve a kórházat.
Nos hát, nekem ez az egyetlenegy problémám, és erre vonatkozóan adtam be módosító javaslatot. Egészen biztosan tudom, hogy úgysem fogják elfogadni, csak azt sajnálom, hogy a kormányzat nem akarja megérteni, hogy ezzel már nem lehet időt húzni, ezekkel a kérdésekkel. Ha mégis ezt teszi, akkor egyszerűen ezt nem is értem. Ez nem lehet véletlen. Ezért van az emberben egy olyan érzés, mintha ez lenne a kormányzat célja, hogy az egész magyar egészségügy lehetetlenüljön el, hogy emberek haljanak meg, ne kapjanak ellátást? Még feltételezni is rossz érzéssel teszi az ember, mert ezt nem akarom elhinni. Ennyire ostobák nem lehetnek vagy ennyire felelőtlenek.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés