DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatom, hallgatom a vitát, és néha csüggedtség, néha pedig heveny derű vesz erőt rajtam, és gondolom, hogy így vannak ezzel azok is, akik követik ezt a vitát.

Csüggedtség jellemezhet bennünket, hiszen láthatjuk, hogy az ország helyzete sanyarú. 2002-höz és 2012-höz viszonyítva, ha megnézzük a legfontosabb adatokat, ezek már nagyrészt elhangoztak, akkor az látható, hogy amikor 2002-ben az első polgári kormány átadta a kormányzás rúdját, akkor bizony ebben az országban a munkanélküliség feleakkora volt, mint amikor a következő szocialista kormányzás időszaka után visszaadták a kormányrudat önök 2010-ben a polgári oldalnak. Tehát kétszeresére nőtt azoknak az embereknek a száma Magyarországon a szocialista kormányzás következtében, akik az állásukat elveszítették vagy akik állást keresnek. Erre jön rá egy olyan akcióterv és egy olyan törvényjavaslat, amely megpróbál ezeknek az embereknek segíteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ha én szocialista képviselő lennék, egyrészt nagyon rosszul érezném magam, másrészt viszont köszönetet mondanék ennek a kormánynak, hogy ezt az önök által elkövetett hibát megpróbálja kiküszöbölni, és pontosan azokhoz a rétegekhez próbál hozzányúlni, és segítséget nyújtani a legkiszolgáltatottabb rétegeknek, azoknak az édesanyáknak, akik visszajönnek gyesről, azoknak a 25 év alatti fiataloknak, akiknek a legmagasabb százalékban nehéz elhelyezkedniük, és azoknak az 55 év felettieknek, akik sajnos a legtöbben nem tudnak új munkahelyhez jutni. Önök ezeket a rétegeket ellehetetlenítették, önök megkétszerezték Magyarországon a munkanélküliséget, ez a kormány pedig ezeknek az embereknek segítséget kíván nyújtani.

Kérem, segítsék ebben a kormány munkáját, és ne hátráltassák felszólalásaikkal és hozzászólásaikkal ezt a munkát. (Taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu