KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A kormánypárti képviselők immár két órája azt próbálják sugallni, mintha mi, szocialisták nem szeretnénk, ha ez az önök által benyújtott program megvalósulna. Éppen ellenkezőleg - szeretném ezt önöknek elmondani. Ugyanis nem tud megvalósulni ez a program, ha ennek nincs meg az anyagi fedezete, tisztelt képviselőtársaim. Nincs többletfoglalkoztatás, nincs többletproduktum, ebből adódóan nincs többlet-adóbevétel. Tehát az adóbevétel szinten marad. Ha ehhez képest kedvezményeket adunk, akkor csökken az adóbevétel.
A nyári ülésszakot megelőzően önök benyújtották a költségvetési törvényjavaslatot, sőt el is fogadták annak fő számait. Ha ehhez képest a költségvetési bevételek csökkennek mintegy 300 milliárd forinttal, akkor úgy lehet tartani az önök kormánya által megfogalmazott költségvetési hiányt, ha vagy újabb adókat vetnek ki, és többlet-adóbevételre tesznek szert más területen, esetleg ezen vállalkozásoktól más módon veszik vissza ezt a pénzt, amit most oda akarnak adni, vagy pedig a kiadásokat csökkentik valami más területen. Ez nagyon sok pénz. Ez például másfélszer annyi, mint a gyógyszerkassza, tisztelt képviselőtársaim. Tehát ezt valahonnan el fogják venni.
Ha önök is komolyan gondolják, és komoly szándékaik vannak, hogy ezt a programot meg kívánják valósítani, nekünk komolyan az a szándékunk, hogy ez megvalósuljon, de ehhez az anyagi hátteret meg kell teremteni. Ha önök ezt el akarják mismásolni, és nem akarják megmondani, hogyan akarják megcsinálni, akkor hazugság az egész, ami eddig itt az önök részéről elhangzott. Erről szól, tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt két óra vitája.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés