SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Talán másként kezdtem volna, ha Puskás képviselő úr nem részesített volna bennünket abban az örömben, hogy itt a vita kezdetén összefoglalja a vitát, és megosztja velünk életérzését.

Képviselő úr olyan szép, nagy ívű hozzászólást tett, hogy néhány tétele mellett nem lehet szó nélkül elmenni, bár hozzáteszem, hogy igazán vetekedett Matolcsy miniszter úrnak a reggeli gondolatébresztő megszólalásaival, ahol talán az egyik legszebb fordulópont az volt, amikor miniszter úr egy picit elhalkultan azt mondta, hogy "50 százalék. Értik? Lehet, hogy 100 százalék. Sőt!" Ez egy nagyon érdekes fordulata volt ennek az expozénak; önnek azért majdnem sikerült ezt túlszárnyalni.

Néhány apróságot szeretnék azért önnel, ha úgy tetszik, akkor szembesíteni. Az egyik: azt említette, hogy a törvények és az emberek életében történt változások között sokszor nehéz összefüggést találni. Képviselő úr, az elmúlt két évben elég sokszor sikerült összefüggést találni, sőt már azt mondhatjuk, hogy az emberek fejében összeállt a kép: a saját helyzetük romlása és az önök döntései között egy nagyon szoros összefüggést találtak. Nyilvánvalóan ezt majd meg lehet vitatni.

Mégis, ha koncentrálunk az előterjesztésre, akkor én öt dolgot szeretnék szóba hozni. Az első a szándékok és a célok kérdése. Nyilvánvaló, hogy akár támogatható is a szándék; támogatható, hiszen önök két év után eljutottak oda, hogy immáron program szintjén is megfogalmazzák azt, amit egyébként mi két éve folyamatosan szembesítünk önökkel, hogy a munkára rakódó terhek csökkentése a foglalkoztatásban nyilvánvalóan egy olyan eszköz, amely Magyarországon mind a munkahelymegtartásban, mind a foglalkoztatás bővítésében egy lehetséges, egyébként a munkaerő-piaci eszközök között komoly tényező tud lenni.

(14.20)

Két év után eljutottak ide. Hozzáteszem, hogy a szándék önmagában kevés. Azt gondolom, hogy az a javaslat, ami előttünk van, és ezt a reggeli vitában vagy reggeli vezérszónoki körben többen is elmondták, de kell hogy ezzel szembesítsük önöket újra, nemcsak véleményünk szerint, hanem a Költségvetési Tanács elnökének véleménye szerint is a program költségvetési fedezete rendkívül bizonytalan. Szeretném azt mondani, hogy pontosítsák, tegyék egyértelművé, hogy az a költségvetési fedezet, ami a programhoz szükséges, megvan.

Ezt azért mondom, merthogy ezzel a programmal egyetemben önök szanálnak már létező programokat; a Start-programsort, ami 2005 óta, ahogy Kiss képviselő úr mögöttem említette a vezérszónoki körben, egymásra épülve, járulékcsökkentéssel, európai uniós forrásból a hazai munkaerő-piaci eszközök sorába illeszkedik. Önök most szanálják ezt a programsort, és helyette hazai forrásból majdhogynem ugyanezt, lényegét tekintve egy hasonló felépítésű programot csinálnak. Miért is? Miért nem lehet európai uniós forrásokkal tovább folytatni? Talán azért, mert nem tervezték? Elképzelhető, hogy kellett volna még tovább folytatni? Helyette elegánsan azt mondják, hogy nem kell az európai uniós eszközkészlet, nem kellenek az európai uniós források a hazai munkaerőpiac eszközállományának bővítésére, majd megoldjuk hazai fedezetből, ahol egyébként a Költségvetési Tanács elnöke azt mondja, hogy erősen kétséges, hogy ezek a fedezetek, ezek a források rendelkezésre állnak-e.

Aztán ugyancsak fölvetődik, többször felvetették, és a szakma is ebben erősen megosztott, hogy amikor arról beszélünk, hogy rendkívül széles körben kedvezően érinti a vállalkozásokat az előterjesztés, nagyon sokan azt mondják, hogy nem is olyan széles ez a kör. Erősen szegmentálva van, erősen fókuszálva van, hogy kiket is érint kedvezően. Aztán az is fölvetődik, hogy ez az eszköz önmagában, önállóan megállja-e úgy a helyét, hogy mellőle hiányoznak egyébként azok a támogató intézkedések, amelyek a munkaerő-piaci érvényesüléshez szükségesek volnának, munkavállalói képzést segítő intézkedésektől kezdve más komplexebb eszközökig.

Látom, hogy államtitkár úr bőszen jegyzetel, és örülök is neki, hogy végre majd, ha a vitába belelép, akkor egy kis szakmaiságot is hoz, mert eddig jobbára inkább csak ilyen általános élménybeszámolók történtek. Aztán, ha továbblépünk, akkor az eszközök minőségéről beszélünk. Mi nagyon szurkolunk a magyarországi munkavállalók érdekében, hogy ez egy sikeres eszközcsomag legyen. De hát jelen pillanatban a magyar gazdaság állapota, ezeknek a javaslatoknak a gazdaságba való beágyazódása eléggé ambivalens, hogy vajon olyan sikeres lesz-e ez az eszköz, ahogy önök gondolják.

Másként mondom ezt, képviselő urak, hölgyek: önök úgy gondolják, hogy ennek a bombasztikus bejelentésnek az eredményeként drámaian kedvező fordulat fog beállni a magyarországi munkaerőpiacon? Egyszerre csak elindul a foglalkoztatás fölfelé nyílként, és megoldódik a munkaerőpiac problematikája? Mert ha ezt gondolják, akkor azt szeretném önöknek javasolni, hogy ezt az illúziót engedjék el. Ettől nem fog drámaian változni a magyar munkaerőpiac. Nem fog az a problémasor, amit nem kis részt önök is okoztak az elmúlt két évben, helyére kerülni és megoldódni.

De ha mélyébe nézünk a dolgoknak, akkor látunk egy nagyon érdekes tendenciát, összefüggést. Ma már beszéltünk arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatalra épülve időnként azért ilyen ad hoc módon előhúzott számokkal egyfajta győzelmi jelentést mutatnak be, ami a foglalkoztatás világában végbement. De ha mögéje nézünk ennek a győzelmi jelentésnek, és Rogán frakcióvezető úr azért csak nagyon a felületén mozgott, és aki megszólalt ebben a kérdésben, mindig elfelejtette, hogy 2008 és 2009 két évében egy világgazdasági válság volt, a világban mindenhol, nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol a világon a foglalkoztatás helyzete romlott; Európában drámaian romlott. Mindig úgy beszélnek erről a két évről, mintha ez nem lett volna, mintha ez Magyarország munkaerőpiacát nem érintette volna meg. Szeretném kérni korrekten, hogy tegyék bele ezt is. Amikor viszonyítunk, mindig a 2008 előtti számokhoz viszonyítsunk, és ha ott van összefüggés, akkor az már reális összefüggésnek tekinthető.

Egy összefüggést biztosan látunk, és ezt tendenciaként mondhatom önöknek. És ha ebben úgy gondolják, hogy ez lesz a foglalkoztatás, a munkaerőpiac egyik fő tendenciája, biztos, hogy ebben egy alapvető különbség van közöttünk, ez pedig a közfoglalkoztatás mint cél megítéltetése. Mi azt gondoljuk, hogy a közmunka, a közfoglalkoztatás egy olyan eszköz, amely egyébként a segélyhez képest alternatívát, egy valós alternatívát jelent. De ezt az eszközt nem a versenyszférában meglévő munkahelyekhez képest kell alternatívaként kezelni. Önök most azt csinálják, és ezt mondja, ez a drámaian változó pozitív számsor azt mutatja, hogy önök egy belső átrendeződést segítenek a munkaerőpiacon, a munka világában. A versenyszférában az elmúlt két évben fokozatosan és sorozatosan szűntek meg munkahelyek, 33 ezer fővel kevesebb munkahely van a versenyszférában, a reális gazdaságban, 33 ezer fővel kevesebb ember dolgozik.

És van egy jelentős bővülés a közfoglalkoztatásban. Miniszterelnök úr azt mondta, hogy 95 ezer fővel fogják bővíteni jövőre, és már 300 ezren fognak a közfoglalkoztatásban dolgozni. Nem az év 12 hónapjában, azért ezt önök sem gondolják komolyan, hanem bizonyos szakaszokban, mondjuk 3-4 hónapig, valamennyi ideig. Nem lehet azt mondani, hogy egy családnak a versenyszférából származó megélhetéséhez képest egy valós alternatíva, hogy a közfoglalkoztatásból fog a bére származni. Csak azért mondom, hogy lássuk a dolgok hátterét. Az a foglalkoztatásbővülés, amit a KSH-n keresztül most miniszter úr is itt győzelmi jelentésként bejelentett, frakcióvezető úr is, annak zöme a közfoglalkoztatásban jelent meg. Nem a gazdaság szereplői bővítik a foglalkoztatásban a munkahelyeket, hanem önök a közfoglalkoztatásban.

Azért egy dolgot csak tegyünk még ide! A munka világában egy nagyon sajátos viszony van a munkáltató és a munkavállaló között. Ha ezt a sajátos viszonyt átültetjük a közfoglalkoztatásra, ahol a munkáltató az állam, önök, a kormány, a többség, és a munkavállaló az a kizsákmányolt, kiszolgáltatott helyzetű munkavállaló, és ez a szám növekedni fog, gondolják végig, hogy ez a sajátos függőségi rendszer vajon nem vet-e föl olyan kérdéseket, amelyek továbbgondolásra is érdemesek ebben a helyzetben.

Na de visszatérve a szakmai szempontú megközelítéshez, azt gondolom, helyes, hogy a munkahelyeket megvédik. Kezdjék kicsiben! Képviselőtársam itt ül velem szemben, ott vagyunk a XVIII. kerületben, ahol az elmúlt időszakban a Malév leépítése során 2 ezer munkavállaló került ki az állásából, és most van bejelentés alatt, hogy a Lőrinci Hengermű, egy 1949-ben létrehozott nagy múltú cég bezárása következik, 300 munkavállaló állásból való kihelyezésével. Azt kérem tisztelettel, kezdjék itt a munkahelyek megvédését, ott nálunk, a XVIII. kerületben, a Lőrinci Hengerműnél. Azt a 300 embert ne küldjék el! Van javaslatom arra, ha majd érdekli az államtitkár urat, hogy milyen ötletekkel lehetne ennek a 300 embernek a foglalkoztatását megtartani, legyünk konstruktívak. Na de egyelőre nem látom, hogy erre volna szándék, csak azt, hogy a közfoglalkoztatottak számát növelni kell, egyébként a versenyszférában dolgozók munkahelyét meg nem védik meg. Rossz a tendencia. Rossz a tendencia! Tessék visszahelyezni a hangsúlyt a versenyszférára, legyenek magyarországi vállalkozások, magyarországi vállalkozók által létrehozott munkahelyek, de ott segítsék a munkahelyek létrejövetelét.

Végül egy dolgot szeretnék zárásként megjegyezni. Mi végig azt mondtuk és tartjuk, hogy minden olyan kezdeményezést, ami a foglalkoztatásban a munkahelyek megtartását, új munkahelyek létrejövetelét segíti, támogatunk. Kérem, hogy ezeket a bombasztikus bejelentéseket egy picit tessék visszavenni. Szakmai körben ez megmosolyogtatja az embereket, az általános hétköznapi családi élet szintjén pedig a megélhetés mindennapi feltételeit lehetetlenítik el. Szeretném azt kérni önöktől, tegyenek javaslatokat, csak azt ne mondják, hogy ez az egyetlenegy program Magyarországon, amely a foglalkoztatást, a munkaerőpiacot és annak összes problémáját meg fogja oldani. A maga helyén kezeljük. Ez is a munkaerő-piaci eszközrendszerben egy lehetséges forma, de hogy ez lenne az egyetlen, azt gondolom, önök sem gondolhatják komolyan. Ilyen szempontból közelítsük meg a dolgot, és ha ilyen szempontból jó javaslat van, akkor mi a jó javaslatokat mindig támogatni fogjuk.

Köszönöm nagy tisztelettel, hogy meghallgattak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu