DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Nem sok köze van az írásban beadott interpellációnak ahhoz, ami itt elhangzott, de hát ezt már megszoktuk. Igazította egy kicsit a mondandóját a munkahelyvédelmi akcióterv általános vitája után, mert ugye kiderült, hogy azért vannak ott finoman szólva is komoly csúsztatások.

Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon az elmúlt két esztendőben a KSH adatai szerint 120 ezerrel nőtt a foglalkoztatotti létszám. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a létszámból közel 100 ezer a versenyszférában valósult meg. Minden más híreszteléssel ellentétben eddig nem a közmunka bővítette alapvetően a foglalkoztatást. Önök, tisztelt képviselőtársaim - emlékszünk rá - 2009-2010 között, a szocialista kormány időszaka alatt 5 százalékos járulékcsökkentést hajtottak végre - egyszeri általánost. Mit értek el vele? Ütöttek a költségvetésen egy jelentős lyukat, és egyébként a foglalkoztatásban jottányit nem változott a helyzet.

Továbbmegyek: az önök kormányzása alatt gyakorlatilag volt olyan év, amikor 4-4,5 százalékkal nőtt a GDP, ennek ellenére a foglalkoztatás jottányit nem javult. Most, amikor az Unióban, az egész Európai Unióban stagnál a foglalkoztatás és nő a munkanélküliség, Magyarországon a nehézségek ellenére ennek az ellenkezője tapasztalható: nő a foglalkoztatás és stagnál a munkanélküliség.

Azt kérdezi, képviselő úr, hogy miért hagyjuk elveszni a munkahelyeket. Nem hagyjuk elveszni a munkahelyeket. Ha figyeli a folyamatokat - ön most itt mondott pár adatot -, hadd mondjam, hogy csak az elmúlt fél évben öt alkalommal jártam személyesen Ózd környékén. Egyszer egy 220 fős, egyszer egy 600 fős, egyszer egy 35 fős, egyszer egy 48 fős létszámbővülést jelentettem be. Aki nem hiszi, járjon utána személy szerint. Miskolcon is számos olyan beruházás valósult meg az elmúlt időszakban, amelyekre önök képtelenek voltak.

Tehát, képviselőtársaim, munkahelyteremtő beruházás címén önök 2 milliárd forintot fordítottak folyamatosan az előző kormány ideje alatt, és négyszer-ötször kellett a pályázatot kiírni, mert nem fogyott el a pénz. Mi tavaly 5 milliárdot, az idén 10 milliárdot fordítottunk erre, és a legtöbb nyertes pályázat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében valósult meg. Nézzenek utána!

Azt mondja, hogy létszámleépítések zajlanak. Képviselő úr, hetente kapjuk a jelentéseket arról országos szinten, hogy hány fő létszámleépítés és hány fő munkahelyteremtés valósul meg. Azt tudom mondani általánosságban, hogy mintegy 200-300 fő létszám leépítéséről és 800-1200 közötti létszámbővítésről számolhatunk be. Nyilván a híradások előszeretettel a leépítésekről beszélnek, de ha a kettő eredőjét vesszük, és fölszorozzuk annyi héttel, amennyi hét van, akkor azt látjuk, hogy éves szinten nagyjából 30-35 ezerrel bővül a foglalkoztatás. Ez van; nemcsak a statisztikában, kedves képviselőtársam, hanem ténylegesen is ez a helyzet. Tehát nem hagyjuk elveszni a munkahelyeket, pontosan az ellenkezőjét tesszük.

Azt pedig - gondolom - ön sem kéri számon a magyar kormányon, hogy minden egyébként veszteséges vállalkozást vegyen át, majd az adófizetők pénzéből próbálja az alapvető problémát kezelni.

A Start-kártyákkal kapcsolatban: tudja mi a különbség, képviselő úr? Az önök Start-kártyás programja 90 ezer embert ért el, mert csak az új belépőket támogatta, a munkahelyvédelmi akcióterv pedig több mint 1 millió 200 ezret. Hát ez a különbség az önök kormánya meg a mi kormányunk között.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu