DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt kérdezték tőlem, mielőtt az interpelláció elhangzott volna, hogy lenne-e olyan válasz, amire azt mondanám, hogy igen, elfogadom, és nem kérem az Országgyűlés szavazatát. Bármilyen meglepő is egyes fideszes képviselőknek, lenne ilyen válasz, és ha az államtitkár úr ezt adta volna, akkor meg is szavazhattam volna akár én magam is az ehhez benyújtott törvénymódosítást. A válasz pedig az lenne, hogy a különbözetet, amelyet nem tudnak igénybe venni a családok, családtámogatás formájában kapják meg.

Amit pedig ön ennek a rendszernek az indoklásául elmondott, államtitkár úr, az egyszerűen elfogadhatatlan. (Révész Máriusz: Beszélj a francia szocialistákkal!) Azt kell megnézni, hogy ahhoz a száz emberhez, aki 132 millió forintot igényelve megkapott, vajon mit szól az a száz ember, aki nem tudott igénybe venni ilyen, gyermekek után járó adókedvezményt, mint ahogy azt is érdemes lenne egyszer az államtitkár úrnak (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) és a kormánynak átgondolni, hogy mindez tarthatatlan.

A választ nem fogadom el, és majd 2014 után mi rendbe tesszük a dolgokat. (Taps az MSZP padsoraiban. - Derültség, moraj a kormánypártok soraiban.)

(14.50)

Forrás: parlament.hu