VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A valóság bekopogtatott a Nemzetgazdasági Minisztérium ablakán, s úgy tűnik, valaki fölébresztette Matolcsy Györgyöt az álmából; amit ő tündérmesének vélt, a valóságban azt többen inkább thrillerként vagy horrorként élik meg. Azért mondom, hogy egyrészt örömteli, hogy véget ért a tündérmesék korszaka, mert ezzel a zárószavazás előtti módosító javaslattal lehetőség nyílik rá, hogy a 2013-as költségvetés valós alapokon álljon, ne az elszállt növekedési mutatók, ne a teljes foglalkoztatottság vágyképe, hanem a valóság tükröződjön vissza a számokban. Ez az egyetlen jó, amit el lehet mondani erről a módosító javaslatról, viszont sokkal több a rossz.

Matolcsy György bénázásához írják hozzá a törvényeket. Azért, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium képtelen egy épkézláb költségvetést összehozni, közvetve az államháztartási törvényt kell módosítani, azért mert nem tudnak önök sem felelősségteljesen képviselőként felszólalni a költségvetési vitában, hogy ácsi, nem valószínű, hogy ezek a tündérmesei számok a valósággal találkoznak, azért kell most az államháztartási törvényt is módosítani. Azért kell most hozzányúlni ehhez a törvényhez és törvénybe iktatni a kiszámíthatatlanságot és a bizonytalanságot, mert nemcsak hogy Matolcsy György nem képes szakszerűen összehozni egy költségvetést, de, tisztelt képviselőtársaim, önökben sem volt annyi bátorság, önökben sem volt annyi felelősség, hogy az általános vita szakaszában a költségvetésről azt mondják, hogy ez, kérem, irreális, én ehhez nem adom a nevem. Most ehhez hozzá kell nyúlni, és megteremtik a lehetőséget ezentúl arra, hogy végtére is a parlament, habár vitatkozik a költségvetésről, s tényleg mond valamit, de a kormány azt bármikor felülírhatja, ezentúl lehetőség lesz arra, hogy a parlament, amilyen számokat elméletileg kőbe vés, amelyekhez egy éven át tartania kellene magát a kormányzatnak is, azt bármikor átírják. Nyilvánvaló, erre azért volt szükség, mert egy koraszülött költségvetéssel dolgozik most a kormány és a parlament is.

De nekem úgy tűnik, hogy ezáltal a módosítóval belátták azt, hogy ez a koraszülött költségvetés egy "öntököndöfés" volt a kormányzat részéről. (Moraj, derültség.)

(17.30)

Semmi értelme nem volt, semmi haszonnal nem járt, még a tárgyalási pozícióinkat sem erősítette, viszont azt hozta magával, hogy a kiszámíthatatlanságot törvénybe kell iktatni. Mondjanak valami racionális érvet vagy indokot arra, amiért nyáron kellett elfogadni a fő számokat! Egy ilyet nem tudtak felsorolni, már az eredeti vitában sem. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Ne hazudj!) Most azért, hogy valamilyen szinten a törvényi keretek között tudjanak lavírozni, mert tartani nem lehet magunkat hozzá, kell az államháztartási törvényt is módosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök belátták (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Beteg!), hogy végzetes hibát követtek el azzal, hogy nyáron tárgyaltuk a költségvetés első szakaszát. Önök belátták azt, hogy a költségvetés irracionális számokon alapul. (Hangok a kormányzó pártok padsoraiból: Jaj!) Kérem, gondolkozzanak el rajta: mi lenne, ha egy normális országban élnénk? Mi lenne, ha tartani tudnánk magunkat az államháztartási törvényben kijelölt úthoz? Kérem szépen, ez még mindig megtehető, még mindig élhetünk egy normális országban, ahol normális módon alakítják ki a költségvetést. Szeptember 30-áig kellene benyújtania a kormányzatnak a parlamenthez a költségvetési számokat. Még nincsen szeptember 30-a.

Az a konstruktív javaslatom volna, hogy nyújtsa be a kormányzat szeptember 30-áig a költségvetési számokat, és kezdjünk mindent elölről; kezdjük a 2013-as költségvetés tervezését az alapoktól. Ne kelljen ilyen faramuci, zárószavazás előtti módosítókkal a gombhoz varrni a kabátot, hanem konkrétan, ha belátták, hogy hibáztak, ilyenkor egy úriember azt mondja: bocsánat, és kezdjük elölről. Még mindig itt van a lehetőség, kérem, éljenek vele.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu