DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Professzor Úr! Engedtessék meg, hogy az előttem szóló képviselőkhöz híven én is először a hihetetlen nagy szakmai munkát végző bizottság munkáját köszönjem meg. Én azért szeretnék a részletekbe is belemenni egy-két mondat erejéig, nevezetesen abba, hogy amikor 2008-ban a szocialista igazságszolgáltatási apparátus átírta a szakértői bizottság által készített anyagot, akkor a bizottságnak volt ereje megjelentetni a szakértői munkáját, ezenkívül számtalan fórumon mutatták be az általuk tudományosan elvégzett munkát. Én ezt köszönöm szépen még egyszer most is, és nagyon örülök neki, hogy az ő anyaguk került a tisztelt Ház elé.
Tisztelt Országgyűlés! Bár gondoltam arra, hogy én is mondanék egy-két szót a történeti részről, de úgy ítélem meg, hogy dr. Papcsák Ferenc képviselőtársam olyan részleteibe ment el ennek a kérdésnek az ismertetésében, hogy én itt nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni.
Vitányi képviselő úrral kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy arra az első kísérletre, amire én is utaltam, ő is kitért, és ő is pontosan elhelyezte az új polgári törvénykönyvet a magyar jogrendszerben, amivel mi száz százalékig egyetértünk.
Aztán jött a két szocialista képviselőtársam. Ezt nem tudom anélkül véleményezni, hogy ne hivatkoznék frakcióvezetőm egy korábban, itt a Házban tett nyilatkozatára, amikor Harrach Péter egy szocialista kioktatás után azt a megjegyzést bátorkodott tenni, hogy azért van annak valami bája, amikor a bukott diák korrepetál. Mind a két szocialista képviselőtársunk attól félti a mostani bizottsági anyagot, hogy a kormánypárton lévő képviselők fogják szétszedni. Tisztelettel ismételten szeretnék arra hivatkozni, hogy mielőtt a Ház elé került volna az anyag, a szocialista kormány igazságügyi tárcája átírta azt, de ez nem volt elég, mert amikor ez az átírt anyag a Ház elé került, a szocialista frakció több mint kétszáz módosító indítványt terjesztett elő. Úgyhogy csak megismételni tudom azt, amit Harrach Péter mondott: van abban valami báj, amikor a bukott diák korrepetál. Önök beszélnek! Abban igazuk van, hogy önök tudják, mitől kell félni - önmaguktól.
Most pedig szeretnék kitérni a törvényjavaslatra. A törvényjavaslat tudományos alapon nyugvó és szerintem kifogástalan munka. Egyetlenegy problémánk van, hogy azon kevesek közé tartozunk, akik egy ideológiai alapon álló párt képviselői. Nekünk vannak olyan természetjogi megkötéseink, amelyektől nem tudunk megszabadulni, de nem is akarunk. Ezt a párttagságot valamennyien önként vállaltuk, valamennyien ennek megfelelően akarunk eljárni, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez a mentalitás eredményes is legyen. Itt alapvetően a családjogi kérdésekről és az öröklésjogi kérdésekről szeretnék beszélni.
Nagy örömünkre szolgált, hogy alaptörvényünk hitvallásában benne van, hogy "valljuk, az együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet". Ugyancsak az alaptörvényünk Alapvetésének L) cikke mondja ki, hogy "Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját".
A családjogi kérdésekkel kapcsolatban azért mondtam el ezt a bevezetést, mert a felkészülési időben Salamon elnök úr jóvoltából hozzájutottunk Lábady Tamásnak, az előkészítő bizottság egyik professzor tagjának a különvéleményként megfogalmazható könyvéhez. Lábady Tamásról tudni kell, amellett, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára volt, előtte alkotmánybíró volt, majd nyugdíjazásáig a Pécsi Ítélőtábla elnöke volt. Erre Salamon László képviselő úr utalt, de én olyan fontosnak tartom, hogy két bekezdést szeretnék szó szerint felolvasni a tanulmányból: "A család olyan szerepet tölt be az emberi társadalomban, mint a gravitáció a világegyetemben. A gravitáció természeti törvényének megszűnésével a galaktikák széthullanának. Miként a természeti törvényeknek alávetett és azokon alapuló gravitáció természeti összetartozója és mozgatóereje a világegyetemnek, ugyanúgy a család belső törvényei, e törvényeken alapuló rendező elvei tartják össze és viszik előbbre magát a társadalmat. Ezért nemcsak a társadalom jelene, hanem a jövője is a családban található meg. Minden olyan külső állami, hatalmi norma, amely a természet alapvető normáival ellentétben áll, az a gravitáció gyengülését, elerőtlenedését segíti elő, s végső fokon a galaktikák és a társadalom pusztulását."
(11.20)
No, ezt mi, kereszténydemokraták rendkívül fontosnak tartjuk. Salamon képviselő úr utalt Lábady Tamás professzor úrnak az élettársi kapcsolattal kapcsolatos álláspontjára. Itt is szeretnék felolvasni egy bekezdést: "Mindezek a lényegi vonatkozások azonban az élettársi kapcsolatra nem állnak. Az élettársi kapcsolat a nem házasság választása, amely választás alkotmányos alapjogokon van. Mindebből okszerűen következik, hogy az élettársi kapcsolathoz nem fűződhetnek családjogi joghatások."
Tisztelt Országgyűlés! Mi mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy az élettársi kapcsolat rendezése a polgári törvénykönyv keretein belül, de ne a családjogi fejezetben legyen. Mi az élettársi kapcsolatot, ahogyan Lábady Tamás professzor úr is mondja, el tudjuk képzelni a polgári jogi társaságok fejezetben, mint a felek által kötött szerződési forma egyikét. A bejegyzett élettársi kapcsolattal... - mi akkor, amikor a külön törvény elfogadásra kerül, meg a volt polgári törvénykönyvi vita során is, mereven ellenálltunk, és mindent elkövettünk annak érdekében, hogy ne kerüljön be a polgári törvénykönyvbe. Most is ez vezet minket. Tudom, és ezzel tisztában vagyok, hogy a jogrendből a bejegyzett élettársi kapcsolatot kivezetni nem tudjuk, mert hatályos törvény rendelkezik róla, de ugyanakkor azt szeretnénk, hogy a polgári törvénykönyv ne emelje be ezeket a szabályokat kvázi megismételt szabályként. Az ellen meg kifejezetten tiltakozunk, hogy ez az intézkedéssorozat a családjogi törvény keretei közé kerüljön be.
Tisztelettel, ennek az öröklési joggal kapcsolatos vetületéről is szeretnék egypár mondatot mondani. Az élettársi kapcsolat öröklési joggal kapcsolatos rendelkezését még nem is érzem eléggé következetesnek, mert azt mondja, hogy az élettárs - nem a bejegyzett élettárs - csak akkor örököl haszonélvezetet, ha az élettársi kapcsolat 10 esztendeig fennállt. No, most maga a polgári törvénykönyv az élettársi rendszeren belül ismer egy másik jogkeletkeztető tényt is, az egyéves élettársi kapcsolatot, hogyha ebből a kapcsolatból gyermek van. Most nem tudom, nem értem, bár nem szeretném, hogy ez itt legyen az öröklési jog törvényes öröklésről szóló részében, de nem értem ezt a különbséget, hogy itt vajon a gyermekkel rendelkező egyéves kapcsolat miért nem elegendő ahhoz, hogy örököljenek.
No, az öröklési résszel kapcsolatban a kereszténydemokrata álláspont ennél lényegesen egyszerűbb. Mi azt valljuk, hogy tessék szíves lenni az élettársaknak egymás javára végrendelkezni. Semmilyen törvényes öröklési jogot biztosítani nem kívánunk, és nem szeretnénk, s ennek érdekében mi a kellő módosító indítványokat meg is fogjuk tenni. Én tisztában vagyok azzal, hogy ezzel a kérdéssel tulajdonképpen szembemegyünk a szakértői bizottság munkájával, de én, megértve az ő kötelezettségüket, csupán csak arra hivatkozom, hogy mi a pártunk ideológiai alapokon való politizálása miatt kényszerülünk erre az egyébként önként vállalt lépésre.
Tisztelt Országgyűlés! Mi a törvényjavaslatot, ezt az egy kérdést leszámítva, általános vitára is és mindenféle szempontból tökéletesnek és jónak érezzük. Ezzel a módosítással, ha ezt sikerül keresztülvinni, természetesen valamennyien meg fogjuk szavazni. Én külön örülök annak a kérdésnek, hogy a gazdasági jog bekerül a polgári törvénykönyvbe. Amikor egyetemre jártam, akkor ezt a fogalmat, hogy gazdasági jog, szinte még alig ismertük, a gazdasági társaságokról szó sem volt, és már több mint tízéves ügyvédi gyakorlattal rendelkeztem, amikor egyáltalán megjelentek a gazdasági munkaközösségek meg a gazdasági jog csírái. Tehát ezek mindenféleképpen a mai élet részei. Nem azt akarom mondani, hogy az 1959. évi IV. törvénynek ez egy nagy hibája. Nem hibája, mert akkor ilyenfajta társadalmiviszony-rendezésre nem volt szükség.
Az viszont üdvözlendő a mostani gazdasági jogban, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány által nevetségessé tett kft., amire, ugye, a felelősség csak a kft. vagyona, és a kft. törzstőkéjét levitték 500 ezer forintra, teljesen komolytalanná vált az egész kérdés, úgyhogy én annak örülök, hogy a kezdeti 1 millióból később 3 millió lett, azután 500 ezer lett, és most az új tervezet szerint ez is felemelkedne 3 millió forintra.
Azzal is egyetértek, hogy a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok kérdése másfajta rendezést kap, mert azért az komolytalan volt, hogy a betéti társaságok a társaság nevében vagyont szerezhettek és kötelezettséget vállalhattak. Tehát kimondtuk, hogy nem jogi személyek, de felruháztuk őket a jogi személyiséggel járó jogokkal és kötelezettségekkel.
Tisztelettel, még arra az egyre szeretnék kitérni az öröklési jog tekintetében, hogy örömömre szolgál az, hogy a házastársak közös végrendeletére megadja az új törvény is a lehetőséget, sőt precízebben, mint akkor, amikor mi annak idején ezt tanultuk, mert most lehetőség van a magánvégrendeletre, úgy, hogy az egyik fél írja, a házastárs csak a nyilatkozatot írja sajátkezűleg, és az ugyanolyan allográf végrendeletnek minősül, minthogyha az egészet ő írná. Azzal is egyetértek, hogy semmilyen más közösség nem jogosult közös végrendeletet alkotni, kizárólag a házastársak.
Tisztelt Országgyűlés! Rövidebb ideig beszéltem, de azért tettem azt, mert nem akartam a történeti részt és azokat megismételni, amelyeket képviselőtársaim elmondtak. Mondom, mi kizárólag az élettársi kapcsolatnak és a bejegyzett élettársi kapcsolatnak a mai tervezetben lévő helye ellen tiltakozunk. Ezt részben átcsoportosítással, részben a törvényből való kihagyással szeretnénk megoldani. Ezt leszámítva a törvényjavaslatot mindenféleképpen általános vitára és elfogadásra is alkalmasnak tartjuk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés