KOVÁCS TIBOR (MSZP): Én azt elfogadom és tudomásul veszem, hogy a Jobbik képviselőjének ez a véleménye a magánnyugdíjpénztárakról. (Babák Mihály: Jelentés van róla!) Úgy gondolom egyébként, hogy azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akik egyébként több tízmilliárd forintnyi osztalékot vettek fel most a megszüntetést követően, azoknak egy kicsit más a véleményük és más az álláspontjuk ebben az ügyben, mert úgy gondolom, hogy számukra mégiscsak garanciát jelentett az (Babák Mihály: Az csak morzsa volt!), hogy van egy saját számlájukon megtakarított pénzük, amire majd annak idején, a nyugdíjas korukban számíthatnak. Most pedig ehelyett nincsen semmi.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Tehát volt korábban, önök azt mondják, hogy egy bizonytalan és nem megfelelő garanciákkal rendelkező, de mégiscsak volt egy vagyon, amire számíthatott a nyugdíjba vonuló, most pedig ehelyett nincsen semmi. Csak van a nagy lózung, amit a Fidesz annak idején ígért, hogy majd lesz egyéni számla meg lesz nyugdíjbiztonság, meg lesz minden. Ehelyett mi van? Semmi nincs, semmilyen garancia nincs. Azokat a nyugdíjhozadékokat, amelyekkel korábban rendelkeztek állampolgárok, visszamenőleges törvényalkotással még azokat is mind sorra-sorra megszüntették.

(18.00)

Tehát senki, egyetlenegy olyan ember sincs Magyarországon, aki azt mondhatná el, hogy az ő nyugdíja nagyobb biztonságban van a Fidesz-kormány ideje alatt, mint volt az előző kormányok idején. Egy sincs ilyen! Csak mind létbizonytalanságban szenvedő emberek, állampolgárok, akik ma nem tudják, hogy mire számíthatnak nyugdíjaskorukban. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu