VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem felszólalókkal ellentétben én sem az Állami Számvevőszék vezetőinek a személyét és kiválasztásának módját, sem pedig magát az Állami Számvevőszékről szóló törvényt nem szeretném kommentálni. Fokuszáljunk csak a mostani jelentésben leírtakra.
Kezdeném azzal, ami dicséretet érdemel, ebből van sajnos kevesebb. Egyrészt különösen értékes az Állami Számvevőszék munkája, amit a költségvetési törvény véleményezése kapcsán nyújtottak, tekintve arra, hogy sajnos a Költségvetési Tanácsot az eredeti formájában, amely egy apparátussal üzemelt, beszántotta a Fidesz-kormány, ezért maradt az Állami Számvevőszék, mint egy független intézmény, amely véleményezni tudja a nagyközönség és a képviselők számára is a költségvetés mögött lévő hatásvizsgálatokat, hatástanulmányokat, tehát azt, hogy mi van a számok mögött, megtudhattuk az Állami Számvevőszék véleményéből. A zárszámadási törvény során is hasonlóképpen viselkedtek, és itt utalnék vissza a vitában Seszták Oszkár képviselőtársamra, aki pont arra hivatkozott, hogy lám, mennyire független az Állami Számvevőszék, hiszen mennyi tételről kimondta azt, hogy ezek megalapozatlan tételek a költségvetésben. Ez nem az Állami Számvevőszék munkáját degradálja véleményem szerint, hanem a Nemzetgazdasági Minisztériumét. Az Állami Számvevőszék fehéren feketén kimondta, az, ami: Magyarország költségvetése a 2012-es évre tekintve javarészt megalapozatlan vagy kevésbé megalapozott tételekből áll.
Hasznos volt továbbá az Állami Számvevőszék tevékenysége során a Nemzeti Civil Alap, az önkormányzatokkal kapcsolatos jelentések, a fővárosi költségvetés vizsgálata és a BKV-ról készült jelentése. A BKV kapcsán azért hiányoljuk, és itt térnék ki én is arra, hogy vannak olyan beruházások, amelyekben igenis, jobban lehetne kutakodni, előre lehetne menni. Az LMP úgy gondolja, hogy az Állami Számvevőszéknek feladata lenne a korrupció elleni küzdelem. Feladata lenne azért, mert sajátos módon a korrupció nem egy egyszerű jelenség ma Magyarországon, hanem a state capture fogalom vált uralkodóvá az országban, azaz bizonyos oligarchakörök és maffiacsoportok tartják kezükben a kormányzást és a törvényhozást. Ezen maffiacsoportok tevékenységének, közpénzből végzett tevékenységének a bírálatát, kritikáját és vizsgálatát ugyanúgy megtehetné az Állami Számvevőszék. Sajnos, hiányoljuk a nemzeti vagyon kapcsán, a nemzeti vagyon elherdálása és a vagyonnal való rossz gazda viselkedés kapcsán végzett jelentéseket és kritikáikat.
Viszont ezen országgyűlési határozat, amely most itt előttünk áll, dereguláció címen több régebbi országgyűlési határozatot is megsemmisítene, azzal az indokolással, hogy ezt már teljesítették, elfogadták, vagy már eljárt felette az idő. De vannak olyan határozatok is, amelyek fölött véleményünk szerint nemhogy nem járt el az idő, hanem épp most lenne itt az ideje annak, hogy kőkeményen vizsgálódni kezdjen az ÁSZ. (Babák Mihály: Konkrétan!) Most idéznék, Babák úr. A 43/2005. (V. 26.) számú OGY-határozat, amelyet megsemmisítésre akarna ítélni ez a határozat, kimondja: az Országgyűlés indokoltnak tartja és támogatja, hogy az Állami Számvevőszék a teljes uniós pénzfelhasználás gyakorlatáról átfogó képet adjon, ennek keretében az uniós forrásokkal összefüggő pénzmozgások ellenőrzését végző hazai szervezetek munkáját szakmai szempontból áttekintse, és mutassa be az ellenőrzések tapasztalatait.
(14.30)
Miért kerüljön ez hatályon kívülre? Hiszen pont az uniós pénzek felhasználása kapcsán vannak itt hatalmas problémák, Babák úr, kérem! (Babák Mihály: Elkészült a jelentés!) Képtelen ez a kormány lehívni azt a pénzt, amit az Unió rendelkezésünkre bocsátana, és mindezt azért, mert a Fidesz gyarmatosító logikája nem ismer kegyelmet (Babák Mihály: Elkészült a jelentés, olvassa el!), és másfél évre leállították a pénzkiosztó rendszert, a fejlesztéspolitikai rendszert, egyszerűen nem üzemelt, nem kötöttek, alig kötöttek új szerződést, nem sikerült előrelépni az uniós pénzek lehívása tekintetében. Mondjuk, az európai uniós források felhasználása kapcsán azért dicséretes az Állami Számvevőszék tevékenysége, amit például a zárszámadás kapcsán ott megemlítettek, és kritikával is illették. Ezt mondták ugye a 2011. év legnagyobb problémájának, hogy ezt a lehetőséget Magyarország elszalasztotta.
De az LMP azt gondolja, hogy szükség volna egy átfogó vizsgálatra ez ügyben, nézzük meg, hogy a 2007-13-as ciklusban hogyan is szalasztotta el Magyarország három kormánya - hiszen három kormány is tevékenykedett ez idő alatt - ezt a hatalmas lehetőséget. Amit nyerhettünk volna az Európai Uniótól, hogy valóban iskolák, utak épüljenek, a felnőttképzés beinduljon, képzett emberekkel álljuk meg nemzetközi szinten versenyképesen is a helyünket, ez elmaradt. Ott van a pénz, van 8200 milliárd forint, amiből eddig 3 ezret sikerült kifizetni, és nincsen már sok idő hátra, alig több mint egy év!
S e kapcsán az LMP el fog végezni egy munkát, mi a következő egy hónapban szeretnénk egy fehér könyvet a közvélemény elé bocsátani, amelyben megvizsgáljuk ezen fejlesztéspolitikai ciklusnak a hiányosságait, viszont azt gondoljuk, hogy egy ilyen munka elvégzéséhez csak egy olyan szervezet tud hiteles képet adni és ezt a munkát hitelesen elvégezni, amely megfelelő apparátussal és szakmai háttértudással is rendelkezik. Az Állami Számvevőszék ilyen volna, nem is értjük, hogy miért kell ezt a 2005. évi országgyűlési határozatot megsemmisíteni, hiszen ezt nem mondja, hogy a PHARE-pénzek felhasználásával kapcsolatban lehet csak vizsgálódnia az Állami Számvevőszéknek; ez egy olyan határozat volt, amely az idő folytonosságát is megengedi.
Illetve van még egy ilyen határozat, amelyet eléggé sajnálunk, hogy kikerül: fokozott figyelmet fordítson az államháztartás korszerűsítését előmozdító ellenőrzésekre - mármint az Állami Számvevőszék -, támogatja az Állami Számvevőszék megváltozott elvárásokhoz jobban igazodó, teljesítmény-ellenőrzések és pénzügyi ellenőrzések irányába elmozduló belső szakosodását. Ez megtörtént, elnök úr? Ha megtörtént, akkor valóban lehetséges, hogy ezt most kivegyük az országgyűlési határozatok sorából. De ha nem történt meg, akkor miért? Hiszen erre pontosan szükség volna!
Véleményünk szerint az államháztartásnak ez az intézményi szempontú finanszírozása problémás, jobban kellene a feladatfókuszú költségvetésre áttérni, egyre több energiát kellene erre fordítani. Másrészről úgy gondoljuk, hogy a korszerűsítésnek, az állandó tanulásnak, szervezeti tanulásnak és fejlődésnek nem lehet gátat szabni. Tehát itt van egy lehetőség, amely a folyamatos fejlődést írja elő, és ezt most kiveszi ez a határozati javaslat, és azzal az indokkal veszi ki, hogy végrehajtott, tartalmilag kiüresedett, új szabályok miatt aktualitását veszített határozatokról van szó, illetve pontok hatályon kívül helyezése a cél.
Tehát az a kérdés, hogy egyes pontok fontosak-e még. Melyek azok az új szabályok, amelyek - mert teljesültek ezek a tételek - felhívják az Állami Számvevőszék figyelmét vagy kötelezik az Állami Számvevőszéket arra, hogy ezeket a tevékenységeket, például az európai uniós források felhasználását, vagy az államháztartás korszerűsítését, vagy akár a korrupció elleni küzdelem, a vagyongazdálkodás állandó monitorozását elvégezze?
Illetve van még a média kapcsán ugyanígy határozat hatályon kívül helyezése, ami során érthető, hogy ezek a tevékenységek bevégződtettek, elvégezte az Állami Számvevőszék ezeket az ellenőrzéseket. Akkor miért kell hatályon kívül helyezni? Tehát volt egy feladat, ami az országgyűlési határozatban benne van, ezt a feladatot elvégezte az Állami Számvevőszék, lerakta az asztalra tisztességesen, és utána ezt az országgyűlési határozatot megszüntetjük, amely a feladatot előírta. Ezáltal mennyivel vagyunk előrébb? Szerintem semennyivel, ez megint egy olyan dereguláció, aminek értelme elég kevés van.
Még van egy ilyen pont, amely eléggé probléma a véleményünk szerint: a felülvizsgált határozatok, illetve határozati pontok közül hatályban maradnak azok, amelyek aktualitása változatlan, így a közpénz felhasználása átláthatóságának javítását, az ellenőrzési tevékenység és módszereinek fejlesztését, a korrupciós kockázatok csökkentését, illetve a szakmai kultúra emelését célozzák. Ezzel még egyet is tudnék természetesen érteni, csak pont itt jön ezzel szemben az, hogy tényleg - visszatérve itt az európai uniós források felhasználására - köztudott tény az, hogy Magyarországon beruházások csupán európai uniós támogatásokból valósulnak meg 90 százalékban. Na már most, ezen beruházások, illetve fejlesztéspolitikai programok vizsgálatát, ha egyik részről nem tartja fontosnak az Állami Számvevőszék, és kiveszi a dereguláció során ezt a pontot az országgyűlési határozatok sorából, másrészről pedig azt mondja, hogy továbbra is fontos az átláthatóság javítása, korrupciós kockázatok csökkentése, akkor ez két egymásnak ellentmondó tett a véleményem szerint.
Örülnék annak, ha az Állami Számvevőszék - együttműködve más korrupció ellen küzdő szervezetekkel - meghatározná Magyarország korrupciós térképét. Ez egy olyan feladat, ami sajnos - és itt kell ellentmondjak magamnak, hogy nem kommentálom az ÁSZ-törvényt - nem került bele az Állami Számvevőszék feladatai közé, a korrupció elleni kiemelt küzdelem, viszont azt látjuk, hogy ott az Állami Számvevőszéknél van kompetencia, pénz és hivatali erőnyomás lehetősége, hogy ezt a munkát elvégezze. Nem lehet eleget beszélni a korrupció elleni küzdelemről, hiszen mondtam, itt most már nem a szokásos 70:30-as mutyikorrupció van, mint ami az elmúlt évtizedet jellemezte, hanem a Fidesz és a mögötte álló maffiacsoportok mindent visznek, és ezeket a maffiacsoportokat fel kell térképezni, látni kell, hogy mit visz Simicska, mit visz Nyerges, mit visznek ezek az urak. Egyedül talán a www.atlatszo.hu az, amelyik ezt a tevékenységet elvégzi ma, de szerintem ebbe a harcba kutya kötelessége volna az Állami Számvevőszéknek is beszállnia.
Tehát csupán ennyi kérdésem volna az elnök úrhoz, hogy a korrupció elleni küzdelem területén mit tervez az Állami Számvevőszék. Az európai uniós források felhasználása tekintetében tervez-e átfogó jelentést az előző fejlesztési ciklusra vonatkozóan? Illetve csak ismételni tudom magamat: vannak olyan munkák, amelyeket elvégeztek, és jelentések, amelyek jók és hasznosak. A BKV kapcsán a 4-es metró kiemelt beruházás vizsgálatát kevésnek tartom, kissé hiányolom, de ez magának a vizsgálónak a feladata, tárgya eldönteni, hogy mekkora mértékben vizsgálja ezt az ügyet. De hangsúlyozom, az Állami Számvevőszék tevékenysége, amikre fókuszált, hasznos és jó volt, viszont van több olyan terület, ami talán fontosabb is volna ennél, például a korrupció felszámolása.
Várom kérdéseimre a választ az elnök úrtól. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés