DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Megértem Rétvári Bence államtitkár urat, hogy nagyon nyögvenyelősen olvasta föl a kormány álláspontját (Dr. Rétvári Bence: Abszolút vehemensen.), ugyanis közigazgatási szempontból ez az előterjesztés, lássuk be őszintén, egy skandalum. Ez a káosz beismerése, annak a beismerése, hogy nem működik az engedélyezési eljárás (Dr. Schiffer András közbeszólására:), nem működik úgy a kormány (Dr. Rétvári Bence: Ki súg az MSZP-nek?), tehát az önök politikai boszorkányüldözése, az, hogy több ezer szakembert elüldöztek a közigazgatásból, feje tetejére állították az egész rendszert, egy működésképtelen állapotot hozott létre. Ennek a kárát korábban is láthatta az ország, de most már azzal a veszéllyel fenyeget, hogy ezermilliárdok ragadnak be az uniós támogatásokból.

Az elmúlt két évben a kormány jelentősen rombolta az országgal szembeni befektetői bizalmat, csökkentette a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát, és ebben a közigazgatási, jogalkotási események is benne vannak. Az egy ehhez kapcsolódó sajnálatos következmény, hogy gazdasági recesszióba taszította a gazdaságot, növelte mind a munkáltatói, mind a munkavállalói köz- és adminisztrációs terheket. A beruházások volumene 16 éve nem látott mélységbe esett, azóta mérik ezzel az európai standarddal. A külföldi befektetők bizalma jelentősen lecsökkent. Ezt mutatja ez a rendkívül alacsony, 16 százalékos beruházási index, ami még az újratermelést sem biztosítja. Tehát az újratermeléshez is egy 20-22 százalékos beruházási index szükséges. Tehát önök hosszú évekre aláássák az ország gazdasági teljesítőképességét.

A javaslat az előterjesztők szándékai szerint a beruházások engedélyezésének felgyorsítását szolgálja, ami természetesen egy kívánatos cél, de a cél elérésére ez az eljárás nem alkalmas.

A törvényjavaslat alapján megváltozna vagy megváltozik - a kétharmados úthenger ezt végig fogja nyomni - a kiemelt jelentőségű ügyekben kijelölt kormánymegbízott feladat- és hatásköre az alábbiak szerint. Nem akarom elbagatellizálni a kérdést, hogy P. Howardot idézzem, hogy nem lehet minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt állítani, de igazából ez az egész kormánymegbízotti rendszer ez. Tehát önök egy taslát akarnak kilátásba helyezni minden köztisztviselőnek, aki a kormánymegbízott által - hogy mondjam - fölcsinált (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Hoppá!) projekteket nem tudja eléggé intenzíven menedzselni.

(21.30)

Ez a normál közigazgatás menetének legyalázása, tehát ennél beszédesebb önvallomást, elismerést, hogy nem mennek a dolgok, önök nem is tehettek volna.

A kormánymegbízott feladat- és hatáskörét az ügyben eljáró valamennyi hatóság, illetve szakhatóság tekintetében az általa vezetett kormányhivatal illetékességi területén kívül is gyakorolhatja, kivéve az önálló szabályozó szerveket, az autonóm államigazgatási szerveket, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, valamint a rendvédelmi szerveket. A kijelölt kormánymegbízott jogosult eszerint a kiemelt jelentőségű ügyben eljáró hatóságok és szakhatóságok vezetőjét írásban soron kívül feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására utasítani a kiemelt jelentőségű üggyel összefüggő feladatokkal kapcsolatban. De akkor mi van a nem kiemelt ügyekkel? Akkor azok nem bírnak menni? Kivéve ez alól a rendkívüli utasítási, írásbeli lehetőség alól - ahogy már említettem - az önálló szabályozó szervezeteket, az autonóm államigazgatási szerveket, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt és a rendvédelmi szerveket.

Tehát ez a megközelítés valahogy lehet, hogy beleillik abba a forradalmi romantikába, abba a szabadságharcba, amit önök több mint két éve itt hajtanak nemcsak a retorika szintjén, hanem az állam működésének a szétzilálása tekintetében is, de hadd adjak hangot annak az aggodalmamnak, hogy ez nem vezet jóra. Tehát az eddigi eredmények is mutatják, hogy nem vezet jóra, a gazdaság teljesítőképessége mutatja, hogy nem vezet jóra, illetve a befektetői bizalom elvesztése is azt mutatja, hogy ez nem vezethet jóra. Ezek után a beruházások engedélyezésének gyorsítását szolgálni ilyen eszközökkel nem egy alkalmas megoldás.

Ez a modell az európai uniós forrásoknak a kézi vezérelt, nem normatív, átláthatatlan módon történő forráselosztását szolgálja, amely tovább rombolhatja a befektetői bizalmat, növeli az engedélyező hatóságok tevékenységének átláthatatlanságát. Igazából egy jogbizonytalanságot, egy jogalkalmazási bizonytalanságot is jelenthet.

Az uniós források, beruházások engedélyezésének felgyorsítására véleményünk szerint ez a módszer egy kényszermegoldás, annak a kényszerpályának a következménye, amibe önök az országot vezették, és ilyeténképpen az MSZP-frakció ezt támogatni sem tudja. Része ez az intézkedés annak a pókhálóba való belegabalyodásnak, ami káoszt önök előidéztek a közigazgatás területén, és most, ahol most már számszerűen kimutatható károkat okoz, százmilliárdokban mérhető forráselmaradást, károkat okoz, próbálják ilyen eszközökkel áthidalni azt a bajt, ami az önök működése nélkül fel sem merült volna.

Az az aggály, hogy ez így nem fog sikerülni, úgyhogy inkább törekedjenek az egész közigazgatás működésének a normalizálására, a szakemberek visszavételére és egy olyan működés kialakítására, amely alkalmas lehet a bizalom helyreállítására. Ez pont ellenkező irányba megy, rossz ez az irány, a bizalmatlanságot, az átláthatatlanságot növeli, ezáltal az uniós források kézi vezérelt, nem normatív, intenzív, átláthatatlan módon történő forráselosztása tovább rombolhatja a befektetői bizalmat, növelheti az engedélyező hatóságok tevékenységének átláthatatlanságát és bizonytalanságát. Tehát mi nem javasoljuk, hogy ezt az utat válasszák. Van jobb út - lehet, hogy csak 2014 után.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu