DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A beruházások segítése, támogatása, ösztönzése mindannyiunk érdeke. Egy település, ha sikerül megszereznie egy beruházást, egy vállalkozót rábírni arra, hogy odatelepítse a cégét, akkor fejlődni kezd. Ha egy nagy cég bezár gazdasági okok alapján, akkor az a település hátrányt szenved, hiszen a munkavállalók nem találnak vagy nehezen találnak munkát. Vidéken különösen nagy probléma ez.
Országos szinten pedig a kiemelt, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások köre az, ami a kormány és a gazdaság szempontjából kiemelt figyelmet érdemel, hiszen minél egyszerűbb jogszabályi környezetet tudunk biztosítani az ilyen nagyléptékű beruházások hatósági ügyeinek az intézésére, annál gyorsabban tud megvalósulni az a bizonyos beruházás. Minél nagyobb, annál több szakhatóságra van tehát szükség és annál több hatósági ügyintézésre, amelynek az összehangolása csak olyan jogszabályi környezet esetén biztosítható, amikor egy felelős kezébe tesszük le e feladat- és hatásköröket.
Ezt az Országgyűlés egy törvénymódosítással már megtette, és augusztus 1-jén a kormánymegbízott kapta meg azt a jogkört, hogy koordinálja e szakhatóságok működését. Azóta kormányrendelet is szabályozza, hogy milyen koordinációs jogkörökkel rendelkezhet a kormánymegbízott akkor, amikor a kormány egy kormányrendeletben kiemelt beruházás felelősévé teszi. A Navracsics Tibor miniszter úrral közösen benyújtott törvényjavaslatunk még további jogkört biztosít a kormánymegbízottak számára, ez pedig az utasításadási jogkör, hiszen nem elég koordinálni, nem elég felhívni a figyelmet, nem elég figyelni a szakhatóságok munkájára, azon túl még előfordulhat olyan eset, amikor a kormánymegbízottnak, mint a kiemelt beruházás felelősének utasításadási jogkört is biztosítani kell. Ezért nyújtottuk be Navracsics Tibor miniszter úrral a törvénymódosítási javaslatunkat. Ez a célja ennek a módosító indítványnak, és ez az, amivel erősíteni és biztosítani szeretnénk a nemzetgazdasági beruházások kiemelt súlyát és kiemelt kezelését a kormánymegbízottak által.
Kérem az Országgyűlést, hogy támogassa ezt az önálló képviselői indítványt. Kérem önöket, hogy lássák be a kiemelt beruházások célját, súlyát, nemzetgazdasági jelentőségét, és ennek megfelelően szóljanak hozzá.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés