VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Köszönöm, hogy engem lekurucozott. Múlt héten még labancok voltunk. Nem tudom, hogy mi itt az összefüggés. (Derültség és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.)

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Jól látja, az országért aggódom. Az volna a cél, hogy ne maradjon bent egyetlen forint sem a brüsszeli kasszában. Mindent hívjunk le, fizessünk ki - csak az a kérdés, hogy kinek.

Ugyanolyan beruházásokra megy-e el majd milliárdos tételekben az európai uniós támogatás, mint már említettem, a Szajol-Püspökladány-mutyira, ami egy állatorvosi lova az egésznek, a Közgép Zrt. vezetésével, vagy pedig voltak jó megmozdulások is a kormányzat részéről, amikor kis magyar vállalkozások pár millió forintot tudnak lehívni, és ezekből a járulékokból utána tíz éven keresztül ezt visszatörleszteni.

Vannak jó megoldások is a rendszerben, de úgy látszik, hogy az elkövetkezendő években továbbra is a nagy haverok viszik haza talicskával, sőt nyerges vontatóval a milliárdokat, nem pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az egyszerű vállalkozók.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból. - Közbeszólások és moraj a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu