TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Így igaz, emlékeznünk kell a kettő évvel ezelőtt történtekre, hiszen ekkor történt meg Magyarország történelmének legsúlyosabb ipari katasztrófája. (Dr. Józsa István: Természeti.) Ez egy ipari katasztrófa volt, és nem természeti katasztrófa, mint ahogy azt sokan ma is próbálják beállítani. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint elsőként az Országgyűlés bizottságának a jelentése, amely egyértelműen kimondta, hogy ipari katasztrófa és emberi mulasztás történt Devecserben 2010-ben. Ezt támasztja alá a rendőrség nyomozása és az ügyészség vádemelése is, egyértelműen. A képviselő úrral teljes egyetértésben: valóban meg kell nevezni a felelősöket, meg kell büntetni azokat, akik emberi mulasztásból, kapzsiságból, nemtörődömségből okoztak ilyen súlyos katasztrófát az országnak és sajnos tíz embernek a halálát.

Sok-sok feladatot kellett ellátni; ahogy azt képviselő úr is hangsúlyozta, az első és legfontosabb feladat a mentés volt. A mentés, amelyet az ajkai tűzoltók és a devecseri rendőrök kezdtek, akik a katasztrófa bekövetkezését követően 8 percen belül már a helyszínen voltak. De néhány napon, néhány héten belül lényegében az egész világ, az egész ország ott volt Devecserben és Kolontáron, hiszen ilyen összefogásra az ország történelmében is kevésszer volt lehetőség, kevés ilyen eset történt hála Istennek, hogy ilyen összefogásra legyen szükség, mint ahogy azt megtették a magyar emberek, a határon túli magyarok és Európa és a világ országai.

A mentést követően arra kellett nagyon ügyelnie a kormánynak, hogy a további környezeti károkat meggátolja, és az ott élő emberek számára hosszú távon biztos megélhetést tudjon adni azáltal, hogy egyrészt a környezeti károkat megszünteti, másrészt pedig a jövőbeni károkat megelőzi. Nagy volumenű munkák készültek, hiszen 800 ezer négyzetméter belterületről kellett hihetetlen nagy mennyiségű, több mint 300 ezer köbméter épülettörmeléket, szennyezett földet elszállítani. Így igaz, ahogy képviselő úr mondta: ez összesen a magyar államnak eddig 35,5 milliárd forintjába került.

Aztán következett a kártalanítás, hiszen a kárt szenvedett embereket egy felelős állam kártalanítja. Kártalanítja, de mindezt úgy teszi, hogy a felelősöket nem felejti el, hiszen ezt a kárt végül majd a felelősöknek kell megtéríteniük. Ezt a kárt, amit több száz családnak adott az állam - készpénz formájában, lakásfelújítás vagy új lakás építése formájában, ingó károk megtérítésében -, ezt a kárt végül a felelősöknek kell majd megtéríteni.

Végül nem szabad elfelejteni azt sem, hogy komoly kormányzati lépések történtek annak érdekében is, hogy a gazdasági társaság tovább tudjon működni, hiszen sok ezer ember munkája volt a kérdés; ha a cég nem tudja tovább folytatni a termelését, akkor a térségben jelentős munkanélküliség keletkezik, a gazdasági potenciál erősen csökken. Komoly lépéseket tett erre az állam. A legutolsó lépés az volt, hogy 2012. szeptember 20-án a MAL Zrt.-t stratégiailag kiemelt gazdálkodó szervezetté nyilvánította a kormány.

Végül nem szabad elfelejteni és újból fölemlítem a felelősség kérdését, hiszen a hatóságok sok milliárd forint büntetést szabtak ki a cégre, amelynek jogi eljárása most is folyamatban van, de talán a legfontosabb az, hogy a Veszprém Megyei Törvényszék előtt elindult a büntetőper, ahol 15 magánszemély van terhelve azzal, hogy felelőssége van ebben a jelentős tragédiában és a sok-sok károkozásban. A kormány teljesítette ígéretét, a nemzeti összefogás meghozta eredményét.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékezzünk az áldozatokra, és köszönjük mindenkinek, aki részt vett abban, hogy megtörténjen a helyreállítás!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu