VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz igen ambiciózus ígéretekkel vágott neki a kormányzásnak, de az ígéretek nagy része üres ígéret maradt.

A kormány a kétharmados parlamenti többség támogatásával teljes rendszerátalakításba kezdett, több fronton is háborút indított 2011-ben, amelynek eredménye ma, 2012-ben már jól látszódik: recesszióban a gazdaság, növekszik az infláció, a csökkenő reálbérek egyre nehezebb megélhetést jelentenek a lakosság nagy része számára. A társadalom jelentős részét a Fidesz politikája pedig kirekeszti. Ma még csak a jólét és az előrelépés lehetőségét vonja meg, holnap már a politikai alapjogait is korlátozza.

Orbán Viktor kormányzása alatt a hatalom megosztottsága nőtt; a szegénység és a kiszolgáltatottság is nőtt; a nyomor és a kilátástalanság lett úrrá az országon, miközben a gazdagok tovább gazdagodtak; milliárdok folytak el kormányzati sikerpropagandára; a közbeszerzések "közgépesítve" lettek, a haverok pedig földbérlethez jutottak. A Fidesz új rendszert ígért, ehhez képest ott folytatta, ahol elődei abbahagyták: becsapta a magyar választókat. Orbán Viktor és a Fidesz nem az IMF/EU ellen kezdett 2011 végén szabadságharcot, hanem a magyar nép ellen. S ezért nem tudjuk támogatni ezt a 2011-es zárszámadást.

Itt kell még megállnunk egy pillanatra, hiszen Seszták Oszkár képviselőtársam elmondta itt a mai vitában, hogy 2011 a centrumhoz való felzárkózás éve volt véleménye, vagyis a KDNP szerint. Nagyon úgy látszik viszont, hogy ez a kompország Keletre tart. Az a társadalmi változás, amit az egykulcsos adórendszer okozott, az a társadalmi változás, amely a társadalmi mobilitási csatornákat leszűkítette, mind-mind egy félázsiai társadalmat vetít előre. Hiszen a miniszterelnök úr megmondta, hogy félázsiai népség a magyar. Sajnos ehhez szabja a költségvetést, ehhez szabja uralkodását is.

A 2011. költségvetés a Fidesz-kormány első önálló költségvetése. Mi a 2011-es költségvetés fő politikai üzenete? Mi a Fidesz-kormány ideológiája, ami a 2011-es költségvetésben világosan megmutatkozik? S most tekintsünk el az egyszeri tételektől, azokra majd külön ki fog térni Szél Bernadett képviselőtársam.

A költségvetésből, illetve a hozzá kapcsolódó jogszabály-változásokból egyértelműen kiolvasható ez az ideológiai alapvetés: a 2011-es költségvetés fő motívuma nem más, mint a gazdagoknak kedvező állami újraelosztás. Ezt itt a parlamentben egy KDNP-s képviselő kerek perec megmondta: a célja a kormánynak az, hogy egy társadalmi réteget feltőkésítsen.

És mi van a maradék 9 millióval? Lehet, hogy 1 millió ember jobban jár, de most nekünk itt a parlamentben 10 millió ember érdekét kell képviselnünk. Bátran kimondhatjuk, mert ki kell mondanunk, hogy a Fidesz a magas jövedelműek, a gazdagok, a hazai tőkésosztály pártja.

A miniszterelnök úr előszeretettel és büszkén emlegeti, hogy a válság terheit a bankokra, a biztosítókra, a távközlési társaságokra és a többi terhelte. Azt már nem szokták olyan büszkén hangoztatni a fideszes politikusok, hogy a hazai tőketulajdonosok terheit viszont csökkentette, és 2011-től egy cégtulajdonos kevesebb adót fizet a milliós osztalék után, mint amennyit ma egy irodai alkalmazott fizet átlagjövedelme után.

Azt is sokszor hallhattuk, hogy az egykulcsos adórendszerrel senki nem járt rosszabbul. Önmagában ezt az állítást is vitathatnánk, de inkább kérdezzünk rá arra, hogy kik jártak jól az egykulcsos adórendszerrel. A miniszterelnök úr erre azt mondaná, hogy a gyermeket nevelők, de téved! Ők a családi adókedvezménnyel jártak jól, nem az egykulcsos adóval. Arról már nem is beszélve, hogy a családi adókedvezményt nem tudják teljes egészében igénybe venni az átlagosan és az átlag alatt keresők.

És bizony a szegények és az alacsonyjövedelműek jártak rosszul, akik a válságadók és a mesterségesen növelt infláció miatt rosszabbul éltek. Folyamatosan emelkedik a fogyasztáshoz kötődő adók mértéke, sőt az adók száma is, és látni azt, hogy mind az élelmiszer, mind a rezsiköltségek, mind pedig az alsó hat társadalmi decilis fogyasztói kosarára jellemző egyéb termékek infláció feletti árnövekedést kell hogy tapasztaljanak. Tehát egyre kevesebbet keres sok millió ember, és egyre többet kell költenie. És ez mind a 2011-es év terméke.

Ennek a kormánynak a költségvetési politikáját perverz újraelosztásként lehet értékelni, mert a szegények terheit növelve pluszpénzt tesz a gazdagok zsebébe. Nem tudjuk elfogadni a beterjesztett zárszámadási törvényt, mivel az abban foglaltak bizonyítják a 2011-es költségvetés tervezésének és végrehajtásának alapvető szakmai hibáit és káros politikai döntéseit.

A zárszámadás pontos képet ad arról a felelőtlen, megalapozatlan, kapkodó és követhetetlen kormányzati politikáról, aminek a 2011. évben tanúi voltunk, s amelyről az ellenzék számos alkalommal volt kénytelen lesújtó véleményt megfogalmazni.

A 2011. évben a költségvetési folyamatok a fejük tetejére álltak. A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi törvényt három esetben is külön törvénnyel kellett módosítani az év során, s emellé társult a kormányhatározattal elrendelt év közbeni megszorítás, valamint a minden korábbinál nagyobb maradványtartási kötelezettség, amely végül is elvonásokat jelentett.

A költségvetési előirányzatokat összesen öt alkalommal szabták át. Tisztességes kormány ilyen esetben pótköltségvetést készített volna. A kormány a valósággal való szembenézés helyett inkább jogi trükközéssel oldotta meg a helyzetet.

A 2011-es költségvetés egyik legfontosabb jellemzője az egyedi tételek meghatározó súlya volt mind a bevételi, mind a kiadási oldalon. Tehát érdemben nem változott a magyar gazdaság szerkezete; nem változott így a költségvetés alapját szolgáló keretrendszer sem, hanem folyamatosan próbálták toldozgatni-foldozgatni, éppen ahogy Matolcsynak eszébe jutott és a hasára ütött.

Nagy horderejű előirányzat-módosításra került sor az év során, amit tükröz a hiány jelentős módosulása is, pénzforgalmi szemléletben vizsgálva a folyamatokat. Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint a hiány 1054,2 milliárd forinttal magasabb lett az eredeti előirányzott összegnél. Ennek oka három jelentős tétel volt: a MOL-részvényvásárlás cirka 500 milliárd forint; az Európai Bíróság döntése értelmében szükséges 250 milliárd forintos áfa-visszatérítés; valamint a megyei és fővárosi önkormányzatoktól és a MÁV-tól átvállalt adósság. Ez is 246 milliárd forint volt. Idekapcsolható még a Magyar Fejlesztési Bank 130 milliárd forintos tőkeemelése, amit a kis- és középvállalkozások finanszírozásának elősegítésével indokoltak. Ehhez képest mit láttunk, mit tett a Magyar Fejlesztési Bank? A Közgépnek adott egy 34 milliárd forintos hitelkeretet.

2011 másik nagy horderejű lépése volt a közel 2700 milliárd forintos magánnyugdíjvagyon einstandja, ahol az eredeti ígéretekkel szemben körülbelül 1400 milliárd forint ment csupán államadósság-csökkentésre. Viszont 95 milliárd forintot a központi költségvetés lyukainak befoltozására fordítottak, 440 milliárd forintot a Nyugdíj-biztosítási Alapba helyeztek, megspórolva a központi büdzsé évente nyújtott kisegítő támogatását.

A fentiek közül az LMP elsősorban és alapvetően a MOL- tulajdonrészvásárlást kifogásolta és illette kritikával, valamint a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításának módját, főként azért, mert nem gondolta át ezt a reformot a kormányzat. A 2011. év során, főként a magán-nyugdíjpénztári vagyon kezelése kapcsán kiderült, hogy a Fidesz kifejezetten rosszul bánik a kezei közé került közvagyonnal és a közpénzekkel.

Egy dologhoz viszont igazán ért a közvagyon kapcsán ez a kormányzat: hogyan lehet a közpénzekből Közgép-pénzeket csinálni, hogyan lehet magánzsebekbe forgatni a közvagyont.

(13.50)

A vagyonvesztés a magán-nyugdíjpénztári pénzek kezelése kapcsán eléggé nyilvánvaló. Mivel 440 milliárd forintot a Nyugdíj-biztosítási Alapba helyeztek, de az utolsó 89 milliárdos tételre már nem lett volna szükség annak pozitív egyenlege miatt, ezért év végén 69,8 milliárd forint visszautalására került sor. Eközben ennek biztosításához történő pénzügyi eszközértékesítés kapcsán 2,1 milliárd forintos értékesítési veszteséget kellett elkönyvelni. Legalább 57,4 milliárd forint vesztesége keletkezett a nem államkötvény típusú befektetések értékesítése során, valamint 100 milliárd forintot tett ki a nem realizált veszteség.

Összességében elmondható, hogy mind a költségvetésből fakadó társadalompolitika, mind pedig a folyamatos állandó bizonytalanságban tartott magyar gazdaság helyzete egyre kilátástalanabbá vált a 2011-es esztendő során. Most pedig az államháztartás egyéb alrendszereiről Szél Bernadett képviselőtársam fogja elmondani az LMP véleményét.

Köszönöm figyelmüket. (Dr. Józsa István tapsol. - Közbeszólások a kormánypárti padsorokból. - Dr. Józsa István: Egyhangú.)

Forrás: parlament.hu