Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezen részleges bojkott tényét megemésztve összefoglalnám azon rövid álláspontunkat ezen előterjesztésről, amely mindenképpen jobbító irányba mutat.

Viszont meg kell hogy állapítsuk azt, hogy igen érdekes ennek a vitának a hangulata, hiszen az MSZP által felsorolt aggályok között is voltak jogosak - én ezt nem vitatom -, de azon MSZP aggályairól beszélünk, amely sorozatosan zárta be a vidéki kispostákat, és most éppen azon intézményrendszer védelme érdekében kardoskodik, amelynek a kivéreztetésében tevékeny szerepet vállalt.

A Fidesz-KDNP-vel az a problémám, hogy volt egy nagyon szimpatikus választási kampányígérete, ez a Posta rendszerének újjáépítése, a kisposták újonnan történő kinyitása. A vezérszónoki kör elején is egyeztettem Ferenczi Gábor kollégámmal, utána is néztünk - ő Veszprém megyei képviselő -, egyetlen olyan postát talált a régióban, amit újranyitottak a kicsik közül. Bár országosan is párat sikerült újranyitni, de hálózatszerűen azt a rombolást, amely a korábbiakban bekövetkezett, sajnálatos módon nem sikerült ellensúlyozni, még az ez irányú szándék is hiányzott a jelek szerint, tehát látható, hogy egy megkésett törvényjavaslattal van dolgunk.

S ha már a késés, akkor nagyon jogosan hangzott el bizottsági szinten is, hogy mintegy három hónappal a teljes piaci liberalizáció előtt fekszik előttünk ez a törvényjavaslat. Mi feltettük azt a kérdést, többen is egyébként, hogy mi lehet ennek az oka, tehát miért nem készült fel a kormányzat idejében arra, hogy itt egy teljes, nagyon fontos piaci szegmenst megnyitnak, egy olyan piaci szegmenst, ahol van jó magyar szereplő, biztonságos magyar szereplő, még egyszer mondom, 33 ezer emberrel a háta mögött, tehát egy nagyon-nagyon fontos piaci ágensről van szó. Viszont három hónappal a teljes piacnyitás előtt bejön egy ilyen átalakító csomag.

Végül is az előterjesztő képviselője elismerte azt, hogy ezen késlekedés oka jobbára az Európai Unióval való alkudozás volt, és az, hogy Brüsszel későn válaszolt, későn adta ki önöknek az engedélyeket. Na most, ez vérlázító. Az, hogy a magyar szabályozás azért nem készül el időben, mert brüsszeli bürokraták előszobáztatják a magyarországi szakembereket, és egész egyszerűen nem teszik lehetővé a tisztességes piacrendezést, ez felháborító.

Látható az is, hogy amiről itt szó van, az nem egy teljes piaci nyitás, hiszen a csomagpiac részben eddig is nyitott volt, ez alapján tapasztalatok leszűrhetőek mind a múltra vonatkozóan, mind pedig a jövőre nézve. Most az 50 gramm alatti, klasszikus levélpostai küldemények piacának megnyitása várható, ami azért szintén drámai átrendeződést vetít előre, mégpedig azért, mert egy EU-val egyeztetett liberalizációs folyamat még soha nem járt károkozás nélkül. Nem csak Magyarország életében, a környező országokban sem tudnak nekem egyetlen olyan ágazati liberalizációs folyamatot sem mondani, ahol a nemzeti állam, a nemzetállam képviselői vagy pedig piaci szereplői ne szenvedtek volna jóvátehetetlen károkat. És ha idevesszük a negatív EU-szaldónkat, akkor kimondható az, hogy bizony súlyos károkat okoz az a témakör, amiről most tárgyalunk.

Haladékot teremt ugyanakkor, hogy látva a piacot, nem tűnik fel még olyan, a Magyar Postán kívül álló piaci szereplő, amely országos hálózattal adott esetben riválissá fejlődhetne ki, ugyanakkor egyes ágazatok tekintetében már fennáll ez a veszély, erre kitérek a későbbiekben; Ausztria például nagyon-nagyon készül a magyarországi postai liberalizációra, és egyfajta megszálló hadtestként tolja előre a leányvállalatait, tehát egy piaci lenyúlási kísérlet is zajlik, amely ellen, ha nem teszünk semmit, akkor bizony jóvátehetetlen károkkal kell hogy szembesüljünk.

Még egyszer mondom, haladékot kaptunk, de vannak az előterjesztésben és a csatolt szabályozásban olyan érdekességek is, amelyeket nehéz megfejteni. Példának okáért az, hogy bizonyos területeken exportszabályozás jön létre, tehát maga a szolgáltató állapítja meg a hatósági árakat, ezeket utólagosan ellenőrzik. De amúgy is jellemző az, hogy egy utólagos lekövetési rendszer tapasztalható, nem pedig egy előre, normális keretek közé szorított, tisztességes szabályozás, amely képes ezt az állami monopóliumot, ha nem is egy Brüsszel által elismert monopóliumként fenntartani, hiszen önök ezt nem akarják - és az Európai Unió önöket köti, minket nem kötne annyira -, de a helyzet az, hogy lenne mozgástér így is.

Drámai az, amikor az MSZP képviselője - amúgy jogosan - azt kéri, hogy feszegessék Brüsszellel szemben a határokat, és a Fidesz-KDNP előterjesztői nem teszik meg ezt a határfeszegetést, nem mennek el a kerítés széléig, hanem szolgai módon a brüsszeli elvárásokat túlteljesítő diktátumcsomagot raknak le elénk. Egészen elképesztő, hogy azok, akik részt vettek a Magyar Posta kivéreztetésében - és tisztelet a kivételnek -, azok most keményebb követeléseket fogalmaznak meg, mint maga a kétharmados kormányzat. Nagyon nehéz ezen túllépni.

Látható az is, visszaevezve kicsit a szakmai vizekre, hogy a közszolgáltatásokban való részvétel - és nemcsak a nyugdíjak, segélyek és egyebek kipostázása okán, de a Magyar Posta elektronikus ügyintézésbe történő bevonása - lehetővé tenné azt, hogy a közigazgatási átalakítás során ne alakuljanak ki "párhuzamos társadalmak". A kormányablakok rendszere valóban párhuzamosan működik egy elképzelt, a Magyar Posta részvételével kialakított és átalakuló közigazgatási hálózattal, tehát lehetett volna a kettő között egy olyan harmonizált rendszert találni, ahol ennek a nagy és sikeresen működő szervezetnek a helyét igenis megtalálják, ezzel kapcsolatban ugyanakkor jelzésértékű gesztusok sem merülnek fel. Tehát az látható, hogy a Magyar Posta versenytársakat kap, részesül látszólagos és néminemű piaci védelemben - bár ez azért nem túl drámai és nem túl erős -, ugyanakkor szembesüljön a problémakörrel egyedül, és oldja meg, ahogy tudja.

Továbbfutván az előterjesztés pontjain, az is látható, hogy az átfutási időt és a teljesítménymérést átláthatóvá kell tenni, ez irányelvként megjelenik. Ez egy nagyon-nagyon fontos dolog, veszettül fontos dolog, hiszen amit teljesítménymérés címszó alatt az utóbbi 22 évben Magyarországon előadtak, és nem csak ebben a piaci szegmensben, az röhej volt. De az is látható, hogy ezen teljesítménymérés során ki kell hogy emeljük azt, hogy jobbára a piaci szereplők vagy most az állami szereplőnek a saját mutatószámaira, saját méréseire, saját vizsgálataira próbálnak hagyatkozni, és megint csak egy utólagos ellenőrzési, lekövetési rendszerre talán utólag ilyen-olyan felszólításokat foganatosítanak, hogy ez így jó volt vagy nem volt jó. Ezzel szemben viszont, főleg ha magánpiaci szereplők lepik el ezt a piacot, akkor a teljesítménymérés előzetesen kikötött kritériumai alapján igenis lehetne szűrni ezeket a piaci szereplőket. Leegyszerűsítve a problémakört: ne jöjjön ide bármelyik osztrák leányvállalat átvenni a csomagküldés vagy a levélpostai forgalmazás bizonyos szeleteit mindenféle teljesítménymérés és kikötési rendszer nélkül.

Az új belépők és szolgáltatók esetében feltételeket is megfogalmaz a törvényjavaslat, miszerint ne legyen köztartozásuk, a tárgyi feltételeik legyenek adottak, ez ugyanakkor önmagában még kevés, nem elégséges. Látható, hogy ezeket a feltételeket nagyon könnyen tudja akár egy kis kft., egy kisvállalkozás is teljesíteni, mégsem alkalmas arra, hogy tisztességes, lekövethető és kontrollálható szolgáltatást végezzen egy olyan piacon, ahol - még egyszer mondom - sikeres állami szereplő van a mai napig is. Itt tehát egy olyan érdek-összeütközésről beszélünk, ahol Brüsszel azt követeli, hogy szabadítsák fel ezt a piacot teljes egészében. Nyilván Magyarország, ha épeszű, akkor ragaszkodik a saját jól működő állami cégéhez, ugyanakkor más európai országok pedig meg tudták oldani azt, hogy Brüsszellel nagyon sokáig vitatkoztak, de végül mégis bebetonozták a saját társaságukat. Magyarországnak is ezt kellene tennie. Ennek nyomát sem találjuk.

Jó, oké, elismerem, legalább nyolc évre kijelölik a Magyar Postát egyetemes szolgáltatónak. Folyhat vita arról, hogy ez a nyolc év sok vagy kevés, nekem a nyolcvan év se lenne sok. Én Magyar Posta-párti vagyok nemcsak a szubjektív érzelmeim miatt, de amúgy is azt mondom, ha van egy sikeresen működő állami cég, akkor neki kell menni Brüsszelnek, és el kell érni azt, hogy ez működhessen, és nem kell mindig befeküdni a piaci liberalizációnak.

De azt is mondom, hogy amikor az iratszolgáltatást kizárólag a Magyar Posta jogkörei közé helyezik a jövőben is, legalábbis ennek közvetítését, az igazságszolgáltatás zavartalan működése érdekében - ugye, így szól az indoklás -, akkor láthatóvá válik az, hogy ez egy picit elnagyolt kategória. Nekem egyébként tetszik, mert az igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez semmi köze, mondjuk, a rezsitartozásos papírnak, mégis jobbára a Magyar Posta közvetítheti ezt is. Nekem az tetszik, ha minél szélesebb körben dolgozhat a Magyar Posta.

(16.10)

De azt is látnunk kell, hogy ezek a pongyola, pontatlan megfogalmazások és hivatkozások lehetetlenné tehetik a jövőben azt, hogy ez az állami cég sikeresen magánál tarthasson minél több szakmai szempont alapú gazdasági ágazatrészt.

A panaszkezelés hatékonyságának növelése igényként úgyszintén megjelenik - ez pozitívum -, de a garanciák itt sem láthatók. Hogyan fog növekedni ennek a hatékonysága? Milyen eszközök, milyen mérőszámok alapján, ki fogja mérni ezeket, ki fog egy utólagos kontrollt gyakorolni, ki fog szankcionálni, milyen jogszabályok alapján? Nagyon szépen hangzó dolgok ide le vannak írva. Kicsit hasonlít ez a tegnapi vitához, amikor kitalálták, hogy a nyerőgépeket, automatákat be kell tiltani, elmondták még az általános vita során is azokat a számokat, hogy ezek mennyi adóbevételt hoztak, mitől esik el adott esetben a magyar állam, az előterjesztésben meg nem volt erről semmi. Miért nem lehetett egy tisztességes előkészítő munkával ezeket beleírni?

Ami pedig egészen meglepő volt - és ide vissza kell térnem egy gondolat erejéig -, az a Brüsszellel való hosszú és "kötelező" alkudozás folyamata, aminek köszönhető az, hogy ilyen késéssel került elénk ez a törvényjavaslat. Itt az az érdekesség, hogy kötelezettségszegési eljárások sorozata indult Magyarország ellen, és az a vicces az egészben, hogy részben ezek a piacon érintett cégek bejelentései alapján történtek. Azon piacon érintett cégek bejelentései alapján, amelyeknek ez a törvényjavaslat kedvezni kíván - meglepő módon -, hiszen a piac egyharmadáról beszélünk, s ennek csak egyharmada az úgynevezett fogyasztó ügyfél, a többi bank, közműcég, és el is ismerték részlegesen még a bizottsági szakaszban is, hogy lényegében a törvény kimunkálása az ő érdekeiknek megfelelően zajlott.

Én e mögött azt kell lássam, hogy Ausztria és Magyarország viszonylatában fel fog valami pörögni, és nem a Magyar Posta szerez érdekeltséget Ausztriában, hanem fordítva. Ausztriában ugyanis lényegében nincs verseny, olyan szinten uralja a helyi posta az ágazatot jogszabályi hivatkozások tengerével bebetonozva, hogy bár az Európai Unió reklamálhatna - ezeket a vitákat lefolytatták már -, mégsem teszi, és lényegében külső piaci szereplő nem tud nagyobb pozíciókat szerezni. Magyarországon is ez lenne a cél, ugyanezt akarja az előterjesztő is, mint ahogy az egyik képviselője elmondta, de ez nem tükröződik vissza az előttünk fekvő papirosokról. Hol van ennek a nyoma? Hol van egyáltalán ennek a szándéka, és hogy fog testet ölteni?

A teljesítménymérésről már beszéltem, arról, hogy elsősorban maga a szolgáltató méri a teljesítményt, és kezeli is ezt a rendszert. Ezt helytelennek tartom, ezt nem tartjuk hatékonynak, hiszen bár elmondták, hogy nagyon kemény saját belső mutatókat és mérőszámokat használnak, ez önmagában nem elég ahhoz, hogy mérjük, a jövőben merre kellene elindulni. De beszéljünk arról az új piaci helyzetről, ami előáll az egész folyamatnak köszönhetően.

Az egyik újságcikkben hangzott el - szó szerint idézem -, hogy az új piaci helyzettel új mentalitás érkezik, ami annyit jelent, hogy innentől a Magyar Postának is reklámoznia kell magát egy piaci helyzetben. Piackutatással alapfokon foglalkozó szakemberek is tudják, hogy az önmarketing, önmenedzselés, önreklámozás általában a teljes költségszint 30 százalékát is el tudja érni - egyáltalán nem kiugró 30 százalékról is beszélni -, tehát nem kizárt az, hogy a postaszolgáltatások 30 százaléka innentől a verseny színtere lesz, és akad is érdeklődő erre a 30 százalékra, ráadásul az eddig jól működő állami cég hatékonyságát jelentősen csökkenti, hogy egy olyan versenyhelyzetben kell helytállnia, ami nem feltétlenül lenne indokolt. Azért mondom, hogy nem feltétlenül lenne indokolt, mert versenyeztetjük a saját nagyvállalatunkat, és általában a nagyvállalatainkat az Európai Unió kedvéért - érdekes módon a lisszaboni szerződésben is volt erre történő kiutalás, és ezt az itt jelen lévők közül nagyon-nagyon sokan aláírták, pontosabban a szavazatukkal biztosították támogatásukról ezt az előterjesztést -, majd ezután bejönnek a külföldi cégek és velük versenyezzen az a magyar, akit a saját jogszabály-harmonizációs rendszerünk gyengített le a korábbiakban. Tehát egy teljesen logikátlan, önsorsrontó és Magyarország érdekei ellen szóló folyamatnak lehetünk a szemtanúi. S még egyszer hadd idézzek egy újságcikkből röviden: hazánkban jól kiismeri magát az osztrák postacsoport, a társaság magyar vállalkozása évek óta "rájár a Magyar Posta Zrt. éléskamrájára", és már eddig is vitte, amit csak lehetett. Egy teljes piacnyitást követően ez a folyamat nyilvánvalóan felpörög és fokozódik.

Még egy idézet: az osztrák postánál biztosra mehetnek, leányvállalatukkal sikerült megteremteni az alapokat a piaci terjeszkedéshez. Jelen pillanatban két olyan osztrák leánycéget ismerünk, amelyik már vagy érintett magyar postai szolgáltatásokban, vagy most kíván betörni a piacra. Nyilvánvaló, hogy e kettő mellett továbbiak is megjelenhetnek a piacon. Tehát a nemzeti postánk alighanem kemény pofonokra számíthat, ha nem védi meg a kormányzat és ez az előterjesztés a Magyar Postát és a mögötte álló 33 ezer munkavállalót. Nemcsak látszatgaranciákkal kell őket megvédeni, hanem kőkemény eszközökkel, akár úgy, hogy a közigazgatási átalakítás során többlettevékenységekkel többletlehetőségeket és többletforrásokat juttatunk ezen intézmény számára. Ez lényegében a bevételi oldal bővítése. Az, hogy lehet majd állampapírokat vásárolni a postán, önmagában nem fogja feltőkésíteni a Magyar Posta Zrt.-t semmilyen tekintetben.

A másik út, amin el lehet indulni, az pedig az, hogy a beözönlő gazdasági gyarmatosítókat, akik a lisszaboni szerződéssel, az IMF-fel és a nemzetközi multinacionális hálózatokkal a hátuk mögött sokkal nagyobb tőkeerővel tudnak beszállni ebbe a versenybe, mint a mi saját cégeink, valamilyen úton-módon korlátozzuk, távol tartsuk legalább a piaci szegmensektől, egészen addig, amíg egy tisztességes Európai Unióval szembeni megállapodás meg nem születik. A tisztességes az én fogalmaim szerint csak az lehetne, hogy békén hagyják az összes gazdasági ágazatunkat a földünkkel együtt, ellenben ki kell lépni az Európai Unióból, ha ez nem így történik meg és nem következik be.

De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre védjük meg a Magyar Posta pozícióit. Teljesen egyértelmű, hogy látszatgaranciákkal ez nem megy. Azon kőkemény eszközöket javaslom a kormányzat számára, amelyekkel egyrészt többlettevékenységet és többletforrásokat lehet rendelni a Magyar Posta mellé, másrészt pedig a külföldről jövő gazdasági behatoló intézményeket, egységeket lassítani lehet, korlátozni lehet, és nem lehet engedni azt, hogy bizonyos jól működő, amúgy egyébként tényleg profitérdekeket nem igazán igénylő és követelő ágazatokat olyan profitra törekvő cégek nyúljanak le, amelyeknek közük nincs Magyarországhoz, jobbára nem is Magyarországon adóznak, és csak felerősítenék, felgyorsítanák azt a pénzszivattyút, ami Magyarországot jelen pillanatban is nagyon-nagyon súlyosan sújtja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu