DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Régóta vártunk a polgári törvénykönyvre, és azt gondolom, hogy nemcsak a szakma, hanem a törvény iránt érdeklődő szervezeteknek is egyértelmű megállapítása az, hogy a Ház asztalára egy jól kidolgozott, a magyar nyelv szabályait figyelembe véve egy megfelelő minőségű és színvonalú törvény került megvitatásra.

Nyilvánvaló, hogy önmagában ennyi könyv együttes tárgyalása nehézségeket okoz, és az ember, mielőtt folytatná ezen dicsérő szavakat, inkább azokkal a kérdésekkel kíván foglalkozni, amelyek számára is kérdések, illetőleg amelyeknél módosító indítvánnyal megpróbál az általa felvetett kérdésekre választ adni, és megpróbálja a törvény szellemének megfelelően és a jogalkotói akaratnak megfelelően a törvényt (Hangosítás nélkül:) jobbá tenni. (Hangosítással:) Ezt nyilván csak közösségben tudjuk elérni.

(Hangosítás nélkül:) A törvénnyel kapcsolatban egyelőre számomra kérdések fogalmazódnak meg. Amikor a személyiségi jogokról beszélünk és egy felsorolást alkalmazunk, akkor meggondolandó, hogy minden egyes elemét valamilyen módon alapvetően szabályozzuk. (Hangosítással:) Például ami számomra is nagyon gyakorlati kérdésként merült fel...

Forrás: parlament.hu