DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti együttműködés kormánya az olyan nagy jelentőségű törvények, mint az alaptörvény és az új büntető törvénykönyv megalkotása mellett zászlajára tűzte a magánjog területének megreformálását is, ezzel is hozzájárulva Magyarország megújításához, Magyarország modernizációjához. Egy modern működésű államnak része kell hogy legyen, hogy a működést a mindenkori korszellemnek megfelelő modern, európai, de a magyar hagyományokon alapuló törvények, törvénykönyvek segíthessék.

Nos, nincs ez másképpen a polgári törvénykönyv esetében sem. A kormánynak törekvésével nem lehetett más a célja, mint hogy hasznosítsa a külföldi és a hazai jogtudomány és joggyakorlat eredményeit, és olyan törvénykönyvet fogadhasson el az Országgyűlés, amely segíti a gyakorlati jogalkalmazást, alkalmazhassa az elmúlt évtizedekben kialakult bírói gyakorlatot, valamint a bírói tapasztalatokat. Korszerű, modern, magas színvonalú törvénykönyvre van szükség, és bátran kell arra az útra lépni, amely utat az elmúlt évtizedben Kanadában és Hollandiában is választottak, vagyis hogy bátran mertek egy új magánjogi kódexet alkotni ezekben az országokban.

A 2012. február 3. napján tartott kormányülésen döntött a kormány arról, hogy az új polgári törvény normaszöveg-tervezetének egyeztetése megkezdődhessen. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormány honlapján történő közzététellel 2012. február 15-én hozta nyilvánosságra az új polgári törvénykönyv szövegtervezetét, ezáltal megkezdődhetett annak társadalmi egyeztetése. A javaslatra 2012. március 31. napjáig lehetett észrevételeket tenni, és a minisztériumi tájékoztatók szerint több száz javaslat és több száz vélemény érkezett a javaslat tervezetéhez. A törvénytervezetet a közigazgatási államtitkári értekezlet 2012. május 31-én tárgyalta, míg a kormány 2012. június 13-án és július 11-én tárgyalta. Utóbbi ülésén fogadta el a kormány a törvénytervezetet, majd pedig T/7971. számon került benyújtásra az Országgyűléshez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mai ülését jelenlétével megtisztelő Vékás Lajos akadémikus az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság szeptemberi ülésén elmondta, hogy az új polgári törvénykönyvre vonatkozó javaslat kiemelt jelentőségét abban látja, hogy ez lehet az első hatályba lépő, valóban demokratikus körülmények között megalkotott polgári jogi kódexe Magyarországnak, utalt is tán ezzel a professzor úr az '50-es évek viszonyaira.

Én ehhez még hozzátenném azt is, hogy az új Ptk. törvénytervezetének szövege magas színvonalú, kiváló szakmai és jogászi munkát testesít meg, rendszerbe foglalja a magánjogot, a természetes és jogi személyek, gazdasági társaságok teljes személyi és vagyoni viszonyait, megteremti a polgári társadalom együttélésének kereteit a jövőre nézve.

Általánosságban említenék egy érdekességet még: több miskolci jogász említette, illetőleg a bizottsági ülésen is többször elhangzott vagy többször említésre került az, hogy a paragrafuscímek bevezetése valóban új unikumként hathat, és megkönnyítheti, meggyorsíthatja a törvényen belüli tájékozódás lehetőségét, ez az áttekinthetőbb szerkezet pedig a szabályozás egységességét sugallja, kiszámíthatóságot sugall, és ezáltal erősíti az emberek jogbiztonságba vetett hitét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány szóval az öröklési jogról szeretnék beszélni, hiszen erről a mai napon még kevés szó esett. Említeném az öröklési jogi könyv változásaival kapcsolatban a következőket. A javaslat a hatályos öröklési jog szabályain is csak indokolt esetekben változtat, különösen olyan esetekben, amelyekben arra a közjegyzői vagy a bírói gyakorlat a módosítás igényét vetítette ki. Az átgondolt átalakítás követelményét támasztották alá azok a gazdasági és társadalmi változások, amelyek Magyarországon a Ptk. és annak 1977-es átfogó novellája óta eltelt évtizedekben, különösen pedig a rendszerváltást követően, 1990 óta véghez mentek.

Az öröklési joggal szemben támasztható változtatási igények okai között a magántulajdon megnövekedett szerepének és ennek következtében az örökölhető vagyon kiszélesedett tárgyi körének kell elsősorban jelentőséget tulajdonítani. A hagyatékok értéke az 1950-es, '60-as, '70-es, de még a '90-es évekhez képest is jelentősen emelkedett, és összetételük is mélyreható átalakulásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Az öröklési jogi szabályok felülvizsgálata tekintetében emellett a családi és demográfiai viszonyokban bekövetkezett egyes változásoknak is nagy jelentőségük lehet, hiszen az öröklés rendjére hatással lehet akár az a szempont is, hogy napjainkban az átlagos életkor jelentősen meghosszabbodott a '60-as évekhez képest.

A polgári törvénykönyv hatálybalépése óta eltelt több mint fél évszázad gazdasági és társadalmi változásai miatt a javaslat elérkezettnek látja az időt a házastárs törvényes öröklési jogának megváltoztatására. Az európai tendenciáknak megfelelően alapjaiban változik meg a túlélő házastárs törvényes öröklési jogi pozíciója, a házastárs hatályos szabályok szerinti haszonélvezetén alapuló öröklését több szempontból is kritika érte. Mint említettem, a hagyatékok összetételének szerkezete megváltozott, a hagyatékban egyre többször jelennek meg olyan vagyontárgyak, mint például a bankbetét vagy akár egy üzletrész, vagy akár egy értékpapír, amelyeken az állagöröklés és haszonélvezeti jog párhuzamos öröklésének elismerése nem célszerű. Ugyanez a probléma, ha a hagyaték akár gyorsan elhasználódó dolgokból áll.

Egyre gyakrabban fordulnak elő olyan családok is, ahol az örökhagyó korábbi házasságából született gyermekei és az újabb házastárs érdekei ütköznek. Egyszóval: számos olyan jelenség alakult ki az elmúlt évtizedekben, amelyek megoldásért kiáltanak. Ezért a javaslat változtat a házastárs öröklési jogi helyzetén: az új szabályok szerint a túlélő házastárs haszonélvezeti joga csak az örökhagyóval közösen lakott lakásra korlátozódik majd, egyébként pedig a gyermekekhez hasonló állagörökösi státus illeti majd meg.

További változás, hogy a javaslat a házastárssal egy sorban törvényes öröklési jogot ad az örökhagyó szüleinek. Ez azt jelenti, hogy leszármazók hiányában a szülők törvényes örökösként kapják meg a hagyaték felét. Ebben az esetben is azonban az özvegy kapja az általa lakott lakást, továbbá az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakat. A leszármazók nélkül elhalt örökhagyók esetében több szempont is amellett szól, hogy a házastársak mellett szülők is részesedjenek gyermekük hagyatékából. Az egyik ilyen szempont, hogy az örökhagyó idős szülője támogatóját, adott esetben eltartóját is elveszti gyermeke halálával, illetőleg a másik tapasztalat, hogy a mai viszonyok között a szülő gyakran jelentősen hozzájárul az örökhagyó vagyona gyarapodásához; erre a jelenségre egyébként Turi-Kovács Béla képviselőtársam utalt, igaz, ő a házasságjog kapcsán.

(11.10)

A javaslat változtatása, hogy elismeri az élettárs törvényes öröklési jogát. Az örökhagyó élettársa az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzátartozó berendezési, valamint felszerelési tárgyakon holtig tartó haszonélvezeti jogot örököl abban az esetben, ha az életközösség legalább tíz évig fennállt, és az az öröklés megnyílásakor is fennáll.

Néhány változást említenék még meg a végrendeleti öröklés szabályaival kapcsolatosan. A törvényjavaslat néhány kérdésben megváltoztatja a végintézkedési jogot. A javaslat például házastársak számára lehetővé teszi közös végrendelet alkotását, fenntartva egyben a hatályos jogot házastársak örökhagyói minőségben is köthető közös öröklési szerződése tekintetében. Néhány ponton pontosítja a végrendelet alakszerűségére vonatkozó követelményeket, így enyhít a javaslat az írásbeli magánvégrendelet alaki követelményein, elhagyva olyan előírásokat, amelyek a gyakorlatban nem nyújtottak többletgaranciát az okirat valódiságának megállapításához.

A javaslat több kisebb és nagyobb szerkezeti változtatást is végrehajt, a legjelentősebb ezek közül a végintézkedésen alapuló öröklési rendelkezéseknek a törvényes öröklést meghatározó normák elé helyezése. Ennek az a magyarázata, hogy az öröklés rendjét elsődlegesen az örökhagyó végakarata határozza meg, és csak végintézkedés hiányában érvényesülhessenek a törvényes öröklés szabályai.

Képviselőtársaim, közös gondolkodást kérünk a Fidesz-frakció nevében, hiszen előttünk áll még egy jelentős időszak, 2014. január 1-jén léphet hatályba az új polgári törvénykönyv, néhány ágazati szabálynak a megalkotására van még szükség, amelyhez várjuk támogató együtt gondolkodásukat és javaslataikat.

Köszönöm, hogy felszólalhattam. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu