HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tudomásom szerint ön nem orvos, ezért nem értem, hogy miért nem fogadja el a cukorbetegek kezelését végző orvosszakmai szervezetek véleményét, amely igazolja az együttműködésükkel idén tavasszal kialakított rendelési szabályok jogosságát. Én például elfogadom ezt a szakmai véleményt.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön téved vagy szándékosan próbál megtéveszteni másokat. A jelenlegi szabályozás ugyanis egy korábbi rendelet pontosítására irányult. Ebben részt vettek az egészségügyi szakmai kollégium illetékes tagozatainak képviselői és a Magyar Diabetes Társaság is. Ön megkérdőjelezi a Magyar Diabetes Társaság álláspontját? Milyen alapon nyilatkozik ön a cukorbetegek érdekében, ha egyáltalán nem ért hozzá? Áprilisban a cukorbetegek érdekvédelmi szervezeteivel és a szakmával folytatott egyeztetések eredményeként a betegellátás érdekében került sor a rendelet módosítására, amely jelentősen enyhített a korábbi szabályozáson.
Az új szabályok, az ön állításával ellentétben, nem az étrendi előírások, a diéta betartására anyagi vagy egyéb okok miatt képtelen cukorbetegek korszerű inzulinkezelésének megvonására születtek. A jogszabály kizárólag a szakmai feltételek mellett kezeli a finanszírozás kérdését. Vissza kell tehát utasítanom képviselő úr tévedésen vagy szándékos hazugságon alapuló szavait.
Tisztelt Képviselő Úr! Szakmai vélemények szerint a cukorbetegeket akkor tudjuk igazán megóvni a cukorbetegség szövődményeitől, ha ez a rendeletben előírt célérték 7 százalék alatti. A szabályozás kialakítása során figyelembe vettük azt is, hogy az anyagcsere átmenetileg rosszabbá válhat. Ezért kell egy féléves időszakra vonatkozóan két vizsgálati értéket figyelembe venni. Ön is felsorolt a cukorbetegséggel összefüggő néhány szövődményes megbetegedést, amelyek között sajnos súlyos betegségek is szerepelnek. Célunk ezen betegségek kialakulásának megelőzése.
Tisztelt Képviselő Úr! Önmagában a legkorszerűbb kezelési forma sem hatásos a beteg aktív és tudatos együttműködése nélkül. Fontos, hogy a betegek maguk is sokat tehetnek a kezelési cél elérése érdekében. Azt is tudni kell, hogy mind a humán inzulinok, mind az úgynevezett inzulinanalógok ugyanolyan hatékonyak. Tehát ön ezzel kapcsolatban sem mond igazat, és ezzel veszélybe sodorja a betegek kezelését. Nem mond igazat az inzulinkezelésre szoruló betegek részére biztosított gyógyászati segédeszközökhöz tb-támogatással történő hozzájutásról sem. A vércukorszintmérők árához a támogatás összege több mint 4 ezer forint, a tesztcsíkok pedig jelenleg is a kedvező 5 százalékos áfakulcs alá tartoznak. És mind az inzulinkészítmények, mind a gyógyászati segédeszközök tekintetében elmondható, hogy a leginkább rászorultak számára közgyógyellátási jogcímen rendelhetők. Ez esetben az állam fedezi a betegtérítési díjat.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön is említette, hogy milyen magas a cukorbetegek száma. Ebből következően a gyógyszeres kezelésükre fordított tb-támogatások összege is magas, amely évről évre növekszik. Az elmúlt év során a cukorbetegek gyógyszeres terápiájára fordított kiadás több mint 33 milliárd forint volt, amelyhez több mint 27 milliárd forintot biztosított az egészségbiztosító. Ezen túlmenően a cukorbetegséghez tartozó szövődményes betegségek kezelésére szolgáló gyógyszereket is támogatja az egészségbiztosító, továbbá a gyógyászati segédeszközök tekintetében a cukorbetegség ellátására 2011-ben 5,1 milliárd forint bruttó támogatás került kifizetésre.
Fontosak tehát számunkra a cukorbetegek, mindannyiunk érdeke az, hogy a betegek hazai gyógyszerellátása mind szakmai, mind finanszírozási szempontból biztosított legyen. Erre törekszünk valamennyi területen a szabályozás kialakítása során. Kérem, fogadja el válaszomat. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
(14.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés