BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakozó előterjesztőként vagyok jelen e törvénymódosítás kapcsán, mégpedig a 2012. évi költségvetési törvény passzusának módosítása kapcsán, azért, mert úgy gondolom, hogy fontos dologról van szó, és az is fontos, hogy a költségvetési törvény rögzítse azt, hogy évente milyen kvótában, milyen összegben adhatja át a magyar állam esetleg más tulajdonosnak a vagyontárgyakat.

De mielőtt elkezdeném e fontos kérdés taglalását, engedjék meg, hogy pusztán csak úgy helyre tegyem egy kicsit, helyesebben én magam elmondjam vélekedésemet a volt kormánypártiak iménti véleményét illetően.

Megmondom őszintén, hogy szívem csücske az a vélekedés, ami szerint Tukacs István képviselő úr, miután nincsenek kormányon, nagyon fontosnak tartja az önkormányzatok gazdálkodását, létét, fontosságát és az önkormányzatiságot, mert most egy vasba se kerül, annak idején meg jól kiszárítottak minket.

Ne vegyék rossz néven az epés megjegyzésemet, de a kibicnek semmi sem drága, most fontos számára; mikor meg fontos lehetett volna nyolc éven keresztül, akkor megtapasztaltuk, hogy kellőképpen kiszárítottak minket, és szinte ellehetetlenítették a működésünket. No de istenem, eltelt, spongya rá, csak szeretném, ha a mérleg mindkét oldalát meghallgatták volna, meghallanák.

A költségvetés módosításáról is van egy kicsit epésnek tűnő megjegyzésem. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amikor valaki azt mondja most ellenzékben, hogy költségvetés-módosítást terjesztünk be, lehetséges, hogy nem a költségvetési törvényben kellene szabályozni, mondjuk, az ingyenes vagyonátadást, de nem baj, mert fontos a nyilvánosság és a közvélemény figyelme is a tekintetben, hogyha ez magasabb mértékben történik meg.

De mondja ezt nekem - bagoly mondja verébnek, de nagy fejed van -, akinek nyolc éven keresztül egy költségvetése sem valósult meg, soha nem tudta végrehajtani, mindig több volt az államháztartási hiány. És hadd mondjam el azt is, hogy túlzottdeficit-eljárás alá került ez a kis ország, amióta uniós tagállam, mégpedig az előző szocialista-liberális kormány gazdálkodása és garázdálkodása kapcsán, és ez olyan veszéllyel járt pontosan a mostani kormányzati ciklusban, hogy nem nyúlhatunk hozzá és nem kapjuk meg a strukturális alapokat, amelyekkel fölzárkózunk Európa bizonyos feltételeihez.

Remélem, nem veszik rossz néven, hogy egy ilyen kicsi törvénymódosítás kapcsán ilyen szlogenek ügyében is reflexiót voltam hajlandó elmondani, de nem illik hazudni, nem illik mellébeszélni és mást mondani, mint a valóság, mert ha lenne most lelkiismeret-furdalásuk, azt mondanák, hogy igen, önkormányzatok, fontosak vagytok számunkra, de annak idején sajnos nem tettük meg. Mea culpa, mea maxima culpa, és akkor minden rendjén volna, és nem is szólnék én egy szót sem.

Még egy dolgot illetően. A 2013. évi költségvetési törvényt - tudják, ez jövőre lesz, mert most 2012 van, tisztelt Tukacs képviselő úr - még nem fogadtuk el. És miután rendkívüli gazdasági-pénzügyi válság uralkodik a világban, úgy gondolom, hogy nagyon megfontoltan kell 2013-ra költségvetést csinálni, és semmi hibát nem követünk el, ha hosszan, értelmesen, okosan, bölcsen, kalkuláló módon próbáljuk meg 2013 költségvetését és annak törvényét is megalkotni a tisztelt Házban.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! A vagyonnal kapcsolatos szabályozás kérdését fölvetette szintén ellenzéki képviselőtársam. Hadd mondjam önöknek azt, hogy a helybéli vagyongazdálkodással helyi rendeletek foglalatoskodnak, ezeket általában a mostani kormányhivatalok, korábban pedig az államigazgatást felügyelők nagyon megnézték. Úgy gondolom, hogy a vagyonnal kapcsolatos gazdálkodásra is több ellenőrző szerv van Magyarországon, amely azzal foglalatoskodik, hogy az önkormányzatokat számon kéri, ha valamit rosszul csinálnak.

Úgy gondolom tehát, hogy a vagyongazdálkodás szabályozásával kapcsolatban nincs különösebb mulasztásunk. (Tukacs István: Dehogy nincs!) Ha van ilyen, akkor kérem, mindenki éljen felelőssége szerinti feljelentési kötelezettségével, ha ilyet tapasztal valahol, akkor tegye le a rendőrség, az ügyészség asztalára a feljelentését.

Úgy gondolom, hogy helyben nyomon követhető a vagyongazdálkodás nyilvánossága, transzparenciája a településeken, legyen az Budapest, legyen az más helyütt, megvan a transzparenciája. Csak egy példát szeretnék elmondani, nem kekeckedés okán, hogy rengeteg bírósági ügy is van, amikor megvezették a piacot, és különböző egyéni érdekek kapcsán több önkormányzati ingatlant privatizáltak érdekes és furcsa módon. Hát nézzék, telnek a börtönök!

Úgy gondolom, még egy dolgot fontos megjegyezni. A nemzeti vagyon nem csökken e törvény kapcsán, és felelős gazdája lesz helyben, amely ezeket a vagyontárgyakat akár a helyi célokra is helyesen kezelheti.

Tisztelt Hölgyek, Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is értettem pontosan Kovács Tibor megjegyzését. Miért szűnnek meg a kistérségi önkéntes társulások? Átalakulhatnak, megmaradhatnak. Kistérségi önkéntes társulások régen is voltak, ezt követően, miután önök segítették és támogatták ösztönző normatívákkal, fontos, racionális szempontok kapcsán, amelyet én sose kifogásoltam, csak a kötelezőt. Ezen kistérségi társulások továbbra is fönnmaradhatnak. Kistérségi társulásban hulladéklerakók vannak, hulladékkezelő cégek vannak.

Annyi különbség lesz, a kistérségi társulásban annyi változás várható, hogy döntenek róla, hogy megtartják-e a társult önkormányzatok vagy sem.

(11.10)

Azonkívül dönthetnek újak alakításáról, nonprofit céggé való alakítását is eltervezhetik és elhatározhatják a társaságban részt vevő önkormányzatok, úgyhogy én nem aggódom a kistérségi társulások kapcsán, hisz ha jó dologról van szó, ha közös akaratból, közös célok megvalósítása érdekében hozták létre, akkor az továbbra is életképes lesz, és működni fog. Nyilvánvalóan - sokszor szokták mondani felénk, hogy közös lónak túros a háta - több kompromisszumra van szükség, de úgy gondolom, hogy az idekerülő esetleges volt korábbi állami vagyontárgyak helyes helyi közérdeket szolgálhatnak. A másik ellenzéki felvetéssel kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, Nyikos úr mondotta mindezt, hogy sok a törvény.

Tisztelt Nyikos Úr! Ebben az országban iszonyú a rendetlenség. (Tukacs István: Most már igen, Mihály.) Egyébként minket azért fizetnek, akkora hagyatékot és örökséget hagytak az előttünk kormányzók (Göndör István: Növekvő gazdaság.), hogy igen, rendet, transzparenciát, átláthatóságot kell biztosítani. Olyan rendszerek elavult szabályozása működött törvényi szinten, mint oktatás, egészségügy, sok egyéb más, sorolhatnám végig ezeket a rendszereket, a felsőoktatás is (Göndör István: Ezt ő maga se hiszi el.), többek között maga az önkormányzati rendszer is, az államigazgatás, amely mind megújulást kíván. Ezért ténylegesen, Nyikos úr, köszönöm, hogy elismeri a munkánkat. (Göndör István: Arról nem volt szó!) Rengeteg munkája van a tisztelt Háznak, és felelősen igyekszünk törvényeket alkotni önökkel együtt vagy önök nélkül, az önök tanácsait is figyelembe véve vagy anélkül, hisz úgy gondoljuk, hogy kötelességünk rendet tenni ebben az országban.

Úgy gondolom, a jelenlegi törvényi meghatározás, hogy ötmilliárd van az idei költségvetési törvényben, ez egy szám. Elmondom, kedves Nyikos úr, hogy miért fontos ez most több önkormányzat számára, ugyanis az államháztartási törvénynek - nem citálom pontosan a passzusát - van egy olyan meghatározása, hogy önkormányzat idegen tulajdonra nem ruházhat be, csak különleges feltételek mentén, úgyhogy uniós pályázatok kapcsán szükséges a tulajdonjog rendezése is, hogy egy nagyon fontos beruházást elérjen az önkormányzat közakaratból és közcél érdekében. Azt mondom, hogy az ellenőrzés fontos kérdés, de ha helyben, a helyi nyilvánosság bevonásával történik ez az önkormányzatoknál, ha ezt transzparens módon teszi az az önkormányzat, akkor minden állampolgár tudhat róla. Azonkívül pedig ellenőrzi az önkormányzatok zárszámadását, költségvetését, vagyongazdálkodását a helyi képviselő-testület - hivatal vezeti a nyilvántartásokat -, a helyi képviselő-testület bizottságai és bármely állampolgár, az Állami Számvevőszék és ugyanakkor a könyvvizsgáló is, sőt ezenkívül még a belső ellenőr is. Úgy gondolom, hogy helyben és a településeknél rendjén való ez a dolog.

Az a megjegyzés is elhangzott, hogy nehogy ezek a vagyonértékelések túllőjenek, és sokba kerüljenek. Tudják, az az igazság, hogy az előző kormány idején volt egy-két kellemetlen példa, amikor megkértük a korábban bérbe adott állami tulajdon tulajdonjogának megszerzését. Akkor felértékeltették velünk, és a végén nem hoztak döntést, nem intézték el, hogy a városunk megkapja a közmunkához és a különböző erdőtelepítéshez szükséges állami vagyontárgyakat, amelyeknek helyben, a települési önkormányzatnál lett volna felelős gazdája.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a költségvetési törvény jelen, egy összegben való módosítása a vagyonátruházást illetően - 5 milliárdról 15 milliárdra való megemelése - indokolt, célszerű. Kérem önöket, hogy maradjunk e témakörnél, amennyiben önök is fontosnak tartották - hálás vagyok, hogy a bizottsági ülésen is ennek hangot adtak ellenzéki képviselőtársaim -, most pedig támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm ebbéli bizalmukat és segítségüket (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Miről beszél?), hogy haladjanak a helybéli ügyek; ehhez önök is sokat tehetnek szavazatukkal.

Köszönöm, elnök úr és tisztelt Ház a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu