DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két kapcsolódó módosító javaslatról szeretnék szólni röviden, amit az LMP frakciója az elmúlt percekben benyújtott.
Előrebocsátom azt, hogy továbbra is tartjuk, amit a vezérszónoklatban elmondtam, hogy önmagában a törvényjavaslatot elfogadhatónak tartjuk, ugyanakkor egyrészt a 36. számú módosító javaslathoz benyújtottunk egy olyan látszólag teljesen, ha úgy tetszik, kodifikációs technikai módosítást, ami arról szól, hogy hatóságként nem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, tehát nem a médiahatóságot nevesítjük, hanem postaügyi hatóságról beszélünk.
Ez egyrészt egy technikai javaslat. Nem szokatlan a jogalkotásban, hogy egy törvénynél, főként piacszabályozó törvényeknél nem nevesítenek egy konkrét hatóságot, hanem utalnak arra, hogy az adott szektorban az éppen aktuális szabályok alapján hatósági feladatokat ellátó szerv végez bizonyos feladatokat. Nagyon sok ilyen törvény van, ezért említettem azt, hogy ez látszólag egy technikai javaslat, valójában azonban több mint technikai.
Egy elég komoly kritikai észrevételünk az alapvetően támogató hozzáállás mellett volt már az általános vitában, nevezetesen az, hogy miközben erénye ennek a törvényjavaslatnak, hogy fölállít egy kemény szabályozó hatóságot, kemény jogosítványokkal, tehát úgy végzi el a postai piacnyitást, hogy ott van elméletileg egy kemény állami szabályozó hatóság, legalábbis szerencsétlennek tartjuk azt, hogy a postaügyi hatósági funkciókkal is a médiahatóságot kívánja ez a törvény felruházni.
Éppen tegnap este egy másik vitában elmondtam azt, hogy alapvetően aggályosnak tartjuk, hogy a kormány, illetve a kétharmados többség az elmúlt években szaporította az úgynevezett autonóm közigazgatási szervek számát.
(10.00)
Ezek az autonóm közigazgatási szervek, mint például a Médiatanács, médiahatóság, nem felelősek valójában senki előtt, a parlament, ha úgy tetszik az állampolgárok képviselői által ezek elszámoltathatatlan hatóságok, közigazgatási szervek. Az LMP semmiképpen nem támogatná azt, hogy a médiahatóságnak, Szalai Annamáriának a hatáskörei tovább bővüljenek. El kell kerülni, hogy az állampolgárok számára átláthatatlan, ellenőrizhetetlen hatóságok, akik ki tudja, meddig tudnak még kóvályogni a magyar térben, egyre bővülő feladatköröket ragadjanak magukhoz.
Kicsit hasonló a másik kapcsolódó módosító javaslat, amit előterjesztettünk a 4. számú módosító javaslathoz, amely egy kiegészítése a törvényjavaslat 18. §-ának, és úgy szól, hogy "az egyetemes postai szolgáltatást végző szolgáltató mobil rádiótávközlő hálózaton elektronikus hírközlési szolgáltatást nem nyújthat, ilyen tevékenységet végző szolgáltató létrehozására irányuló gazdasági társaság létrehozásában nem vehet részt". Részben a hírközlési törvény módosításának a tegnapi vitájában, részben a postatörvény általános vitájában elmondtuk, az LMP fontosnak tartja, hogy működjenek olyan közszolgáltatások Magyarországon, amelyek a társadalom összetartozását biztosítják, biztosítják azt, hogy az alapvető javakhoz - nemcsak anyagi, hanem alapvető kulturális javakhoz - minden állampolgár településtípustól függetlenül egyenlően hozzáférjen. Az általános vitában elmondtuk azt is, hogy pontosan azért üdvözöljük azt a módot, ahogyan a postatörvény egy szabályozott piacnyitásról rendelkezik, mert ez megadja annak a lehetőségét, hogy a legkisebb településeken is - ott, ahol az infrastruktúrát az előző kormányok feldúlták - legyen hozzáférhető és színvonalas postai szolgáltatás. Ezért állami kézben lévő közszolgáltatásokra, állami kézben lévő magyar postára szükség van.
Viszont az LMP - szemben más ellenzéki megszólalókkal - nem gondolja azt, hogy a közszolgáltatások nyújtásának a módja kizárólag állami tulajdonú cég lehet. A Magyar Posta esetében ezt üdvözlendőnek tartjuk, üdvözlendőnek tartjuk, hogy ez a kormány nem akarja hosszú távon se a Postát, se a MÁV-ot privatizálni és szétdarabolni - voltak erre kísérletek az álbaloldali kormányok idején -, viszont nem gondoljuk azt, hogy minden egyes közszolgáltatást kizárólag állami cég által lehet biztosítani. Az állami mobiltávközlés kapcsán az az elsődleges problémánk, hogy itt olyan szolgáltatásokról is szó van, amelyek közszolgáltatásnak viszonylag nehezen minősíthetők, és a nagy kérdés az, hogy van-e fölös 160 milliárd forint a kasszában. Szerintem nincs. Azokat a feladatokat, amelyekről mi is azt gondoljuk, hogy a közösség minden tagja számára biztosítani kell, az állam olcsóbban, hatékonyabban tudja úgy biztosítani, ha nem egy újabb állami céget gründol valamilyen módon, hanem a megfelelő kulturális infrastruktúrát a kistelepüléseken is biztosítja, ideértve azt is, hogy az internetes hozzáférés biztosított legyen az ország minden szegletében. Ezt fontosnak tartjuk, ehhez nem kell külön állami céget szervezni.
S még egy problémára szeretnék rámutatni, és itt egyben mind a két kapcsolódó módosító javaslatról beszélnék összefoglalóan. A Lehet Más a Politika a túlhatalmat kifogásolja akkor is, ha ezt a túlhatalmat ellenőrizhetetlen állami intézmények gyakorolják - lásd például médiahatóság -, de kifogásoljuk a túlhatalmat akkor is, ha ezt közszolgáltató cégek gyakorolják. Itt két szempontot kell egyensúlyban tartani. Egyfelől szükség van a közösség által fenntartott közszolgáltatásokra akár önkormányzati, akár állami területen, ehhez szükség van állami cégekre, mint például a Magyar Postára, viszont - és ezt az elmúlt évtizedekben jó néhány jóléti államban komoly társadalomkutatások bebizonyították - ha ezek a közszolgáltató cégek túlságosan nagy hatalommal rendelkeznek, az egyes ember életének túl sok szegmense tapad ezekhez a közszolgáltató cégekhez, akkor ezek a közszolgáltató cégek lassan állam az államban fognak viselkedni, és az állampolgár nem úgy fog tekinteni ezekre a közszolgáltató cégekre, mint amely valamilyen szolgáltatást nyújt nekem, hanem úgy, mint egy hatalmaskodó szervezetre. Erre láttunk mintákat az elmúlt rendszerben, de sajnos az elmúlt húsz évben is, hogy bizonyos közszolgáltató cégek gyakorlatilag elszabadult hajóágyúként próbáltak uralkodni az állampolgárok életén.
Ezért mondjuk azt, hogy húsz év tévelygés után a mindenkori kormányzat próbálja meg kikísérletezni azt, hogy hogyan lehet nyereségesen, rentábilisan, jó gazda módjára működtetni állami cégeket. Mi nem gondoljuk azt, hogy az állam eleve rossz gazda lenne. Az LMP azt gondolja, az elmúlt 25 évnek egy dogmája volt, hogy az állam nem lehet jó gazda. Pontosan az a feladata ennek az Országgyűlésnek, ennek a kormánynak meg a következő kormányoknak, hogy bemutassuk, hogyan lehet állami cégeket, közösségi tulajdonban lévő cégeket jól, az állampolgárok érdekében működtetni. Viszont ennek feltétele bizony az is, hogy ezek valóban szolgáltató cégek legyenek, olyan cégek, amiken a demokratikus intézmények, az állampolgárok kellő kontrollt tudnak gyakorolni, hogy azzal a közszolgáltatással foglalkozzanak, amire őket az állam, illetve az önkormányzat eredendően megalapította.
De ha egy-egy ilyen közszolgáltató cég hirtelen elkezd nagyon sokféle feladatot magához ragadni, az információs társadalom korában gyakorlatilag az információs társadalom teljes szegmensére kiterjedő feladatokat felvállalni, akkor az onnantól kezdve megint csak nem egy jól működtethető, a közt szolgáló cég lesz, hanem egy újabb ellenőrizhetetlen és átláthatatlan hatalom az emberek élete felett. Mi ezért mondjuk azt, hogy világossá kell tenni a postatörvényben, hogy az egyetemes postai szolgáltatást mint közszolgáltatást biztosító állami cég nem vehet részt a mobil hírközlési szolgáltatási piacon, egyrészt azért, hogy ez a cég valóban az emberek szolgálatában jól működtethető postavállalat legyen, másrészt szeretnénk elkerülni azt, hogy egy-egy közszolgáltató cégnek ellenőrizhetetlen túlhatalma legyen az információs társadalom korában az emberek élete felett, harmadrészt az LMP nem látja biztosítottnak azt, hogy amikor havonta-kéthavonta zúdít az emberek nyakába újabb megszorító csomagot a kormány, akkor lenne a sufniban fölös 160 milliárd forint, hogy az állam új céget alapítson.
Az LMP-nek az a meggyőződése, hogy ma Magyarországon az államnak nem az a feladata, hogy új állami cégeket gründoljon, húsz év felelőtlen gazdaságpolitikája után az lenne a kormánynak, illetve az államnak a feladata, hogy a meglévő állami cégeket elkezdje nyereségesen, jól, az emberek szolgálatába állítva működtetni. Ez lenne a feladat, és ez lenne a Magyar Posta esetében is a kormány, illetve a parlament számára. Ezért kérem azt a kormánypárti képviselőktől is, hogy a kapcsolódó módosító javaslatainkat ennek fényében megfontolni szíveskedjenek. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés