DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Igen, figyeltem elnök úrra. Ahogy szokták mondani, nem a szememmel figyelek. Közben jegyzeteltem, mert fontos volt, amit mondott. Azt kérdezném meg vagy azt fejteném ki, hogy önmagában a záróvita léte és a zárószavazás előtti módosító javaslatok elég nagyvonalúan kezelése, ami tudom, hogy az utóbbi időben azért már keretek közé szorult, de úgy a ciklus elején azért elég nagyvonalúan voltak ezek kezelve, az nem egy harmadik olvasat-e tulajdonképpen. Ez ebben a formában megvalósult, hiszen az alkotmányügyi bizottságnak ebben komoly felelőssége van, amit a jövőben erőteljesen kell közösen gyakorolnunk, hogy bizony-bizony ne engedje záróvitára az olyan javaslatokat, amelyek nem a koherenciazavart küszöbölik ki a legutolsó szakaszban. És ne engedje azt, hogy átírásra kerüljön egy törvény a koherenciazavar kiküszöbölésének köpönyege alatt, mert ez esetben teremtődik meg, ha nem is dogmatikailag kimondva, de a gyakorlatban egy háromolvasatos vitarend vagy eljárási rend. És ebben az esetben valóban megvalósul.

Ha az alkotmányügyi bizottság ezt megszorítóan értelmezi, és remélem, a jövőben egyre inkább így fogja, akkor valóban felmerülhetnek még egyéb kérdések, de úgy gondolom, ha tényleg csak a koherenciazavar kiküszöbölésére kerül majd sor a jövőben, akkor megmaradhatunk a kétolvasatos rendszernél. Persze, azért korrekciókat lehet, hogy célszerű beletenni, de a kérdésem inkább az elnök úr felé, hogy jelen formában vagy a ciklus elején, amiket láthattunk, akár az egyházügyi törvénynél, az tulajdonképpen egy háromolvasatos eljárási rend volt. Esetleg, ha erre reagál elnök úr, látom, feltette a mikrofonját, akkor ezt megköszönöm.

Forrás: parlament.hu