DR. TAPOLCZAI GERGELY, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács segítségével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem csodálkoztam, amikor Soltész Miklós államtitkár úr megtapsolta az ellenzék felszólalóját. Mindannyian tudjuk, hogy a fogyatékosügy elsősorban közös ügy, sőt nem szabad, hogy politikai kérdés legyen.
Elsősorban ez emberi jogi kérdés, és sajnos, valljuk meg, pénzügyi kérdés is. Természetesen vannak olyan helyzetek, szituációk, amikor politikai döntést kell hozni, de nem ez a legfontosabb része.
Köszönöm szépen a hozzászólásokat, amelyeknek többségét szakmailag korrekt és megalapozott véleményeknek tartom. Ezáltal az erről az ülésről készült jegyzőkönyv szerves része lesz a jelentésnek, ezzel is kiegészítve a jelentésben foglaltakat. Vannak hasznos észrevételek, hasznos kritikák, hasznos hangok és hasznos javaslatok ebben.
Nagyon sajnálom, hogy Szabó Timea képviselő asszony, ugyanúgy, ahogy nyáron, gyorsan ledarálta a mondanivalóját, és aztán elment, és akkor is úgy válaszoltam, és most is csak úgy tudok válaszolni, hogy nincs itt.
Szél Bernadett képviselő asszonynak szeretném válaszolni, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanács kérte, hogy az általunk megfogalmazott észrevételek és hiányosságok, javaslatok is kerüljenek be a jelentésbe. Emiatt is csúszott a jelentés elkészítése; fél év csúszás ide vagy oda, azért a legfontosabb az, hogy meghoztuk a döntést és meghozták az intézkedést, vagy a meghozott támogatotti döntéseknél ne szakadjanak meg a folyamatok, legyenek biztosítva akár az oktatás, akár a foglalkoztatás, akár az egészségügy, akár a kultúra vagy a szabadidő területén a fejlesztések, a rehabilitáció, és elsősorban ezt néztük.
Szabó Timea felszólalása 5-10 százalékában érintette az előttünk lévő jelentést, 90 százalékában a mostani kormány tevékenységét kritizálta. Természetesen ez jogában áll ellenzéki képviselőként, de sajnos nem a tárgyhoz szólt hozzá, és azt mondta, hogy a jelentés nem fogalmaz meg problémákat, célokat, és nem ért egyet a jelentésben megfogalmazott javaslatokkal és célokkal. Az egy más kérdés, hogy más szemmel látjuk ezeket a dolgokat.
A mostani kormány tevékenységéről majd a 2010 és a 2012-2013 közötti időszakról szóló jelentés alkalmával lehet majd vitatkozni.
Köszönöm szépen Varga László és Szűcs Erika képviselők szakmai hozzászólását, nagyon sok adat és tény szerepel ezekben. Nem is kívánok és nem is lehet ezekkel vitatkozni. Biztos vagyok benne, hogy ami hasznos és pozitív vagy előremutató, azt fogjuk tudni alkalmazni a továbbiakban is és a jövőben is, egy-két kiegészítéssel.
A jelnyelvitolmács-szolgálatok támogatásának csökkenését említette Varga László képviselőtársam. Soltész Miklós államtitkár úr válaszát szeretném kiegészíteni, hogy azért is csökkenhetett, mert a Budapesten és Pest megyében működő tolmácsszolgálatok száma eggyel csökkent. Ez nem probléma, mert most is négy tolmácsszolgálat működik Budapesten és Pest megyében, ez elegendő a mostani igények ellátására.
Kiegészítem államtitkár úr tájékoztatását azzal, hogy új rendszer fog kiépülni. Most emberi oldalról megközelítve, alig várom, hogy két-három év múlva ne kelljen beráncigálnom majd a tolmácsokat egy-két telefonos ügyintézés miatt, hanem videotelefonon keresztül el tudom intézni az ügyeimet, és természetesen nemcsak én, hanem a hallássérült sorstársaim is otthonról, a lakásukból.
Említették, hogy jó lenne az európai uniós támogatások hatékonyabb felhasználása. Biztos vagyok benne, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy az állami költségvetésből származó támogatásokat kiegészítse az európai uniós pénzforrások lehívásával. Vagy egy példa: nemrégiben Kósa Ádám hallássérült európai parlamenti képviselőtársam nagyon nagy sikert ért el, 750 ezer eurós támogatást sikerült jóváhagyatnia az Európai Parlament költségvetési bizottságával, amely szerint az elkövetkezendő két-három évben a siket és nagyothalló állampolgárok számára európai uniós szinten infokommunikációs szempontból akadálymentessé teszik az európai uniós intézményeket, az ezzel kapcsolatos programokat, részvételeket és munkát, éppen a 2014-es európai parlamenti választások idején. Tehát ez is egy óriási nagy előrelépés.
Vágó Sebestyén képviselőtársam felszólalásához: csak egyet tudok érteni azzal, hogy a rehabilitációs hozzájárulás mértékének és annak megnövelésének pozitív irányba kell változnia, ezt növelni kell, ezzel csak egyet lehet érteni. De az lenne az igazi, hogy ha nem lenne szükség semmilyen limitre, kvótára, hozzájárulásra, hanem mindenkinek, minden munkáltatónak természetes lenne a fogyatékos személyek alkalmazása. De ettől sajnos még nagyon messze vagyunk, addig még szükséges az úgynevezett tudatformáló, kényszerítő intézkedések alkalmazása.
Ha már említettem a társadalmi tudatformálást, mi itt a parlamentben mint törvényhozó, törvényalkotó, jogalkotó képviselők próbálunk tenni a fogyatékossággal élő személyek jogaiért, életük jobbá tételéért.
(17.10)
Van egy másik területe is, amelyhez nekünk alig van közünk, ezek a civil szervezetek és a civil személyek, akik a maguk életével, a maguk karrierjével próbálnak példát mutatni. Például Magyarországon már van sikeres siket fotómodell, kerekes székes modell vagy vak énekes, de van siket finn repper például, Signmarknak hívják, most olvastam. És nagyon pozitív dolognak tartom, ahogy Spanyolországban az arcát felvállalta egy downos kislány, és fürdőruhákat reklámoz, rendkívül bájos. Ezek is abszolút tudatformáló dolgok.
Összefoglalva a fogyatékosügy témáját és ennek a megközelítését, úgy is mondhatnám, hogy félig tele van a pohár, vagy félig üres a pohár, ki hogyan nézi, ki hogyan ítéli. Én ismerem a 15-20 évvel ezelőtti állapotokat, ismerem a mostani állapotokat is, és én azt mondom, hogy félig tele van ez a pohár, és még töltjük tovább is.
Még egy dolog: két szélsőség van a fogyatékosügy megítélésével kapcsolatban. Az egyik a lenéző, sajnáló, ez bunkóság és egy nagyon primitív hozzáállás, és van egy másik is, a túlzó segíteni akarás. Pontosan magam szembesültem ezzel, és ezt muszáj most itt elmesélnem. Nemrégiben voltam egy hivatalos úton repülővel külföldön, természetesen szóltam, hogy siket vagyok, nem is volt ezzel semmi probléma, ám amikor leszállt a repülő, akkor a nagyon kedves stewardess odajött, nagyon aktívan megkeresett engem, és felajánlotta, hogy hoz nekem egy kerekes széket, merthogy én fogyatékos vagyok. Csodálkoztam és néztem, még én magam is elpirultam, zavarba jöttem, hogy nem, nagyon szépen köszönöm, menni tudok, de nagyon-nagyon zavaró helyzet volt ez. Tehát ez a másik véglet, a másik oldal, maradjunk középen.
Én biztos vagyok benne, hogy mindannyian egy célért küzdünk, és egy célért dolgozunk. A megközelítések persze változhatnak, ez talán nem is baj, demokráciában élünk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés