SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen azoknak az észrevételeit, akik részt vettek a vitában, még azokét is, akiknek a hozzászólása kísértetiesen hasonló azoknak a mondataihoz, azoknak a gondolataihoz, üzenetéhez, akik egyébként egy hasonló jelentést, csak sokkal bővebb jelentést és hasonló időszakról szóló jelentést kint, Genfben egy ENSZ-jelentést ahogy támadtak. Itt gondolok az LMP hozzászólásaira, akiknek nyilván valaki megírta a szövegét, és nagyon köszönöm, hogy ilyen hirtelen, gyors felindulásból, pergő szavakkal elmondták a hozzászólásaikat. Szabó Timea ugye elmondta a hozzászólását, utána innen elment - ennyire érdekli a téma. De olyan dolgokat vetett fel egyébként önnel, Szél Bernadett képviselő asszonnyal közösen, aminek egyrészt semmi köze nincs a 2007-2010-es jelentéshez, másrészt pedig látszik az, hogy az LMP azzal a tizenegynéhány fővel, akik itt ülnek a parlamentben, hátulról nagyszerű jelentéseket kapnak különböző emberektől, de igazából szakmailag a tudásukkal semmit nem értenek az egész dologhoz. Olyan kritikákat fogalmaztak meg, amelyek nevetségesek. Olyan kritikákat fogalmaztak meg, még egyszer hangsúlyozom, a 2007-2010-ről szóló jelentésről, amelyeket legfeljebb az önök elődpártjának, az SZDSZ-nek mondhatnának el, nem pedig nekünk.
(16.50)
Itt pedig arról volt szó, a 2007-2010-es jelentésről. És igenis, én azt vallom, ugyanúgy vallom, ahogy egyébként Genfben is tettük, és amikor Genfben az ENSZ-ben a magyar fogyatékosügyi jelentést megvédtünk, hogy igenis, az ország, ahogy Tapolczai Gergely is mondta, az elmúlt tíz-egynéhány évben nagyon nagyot lépett előre ebben a kérdésben. A 2009-es fogyatékosügyi törvény óta óriási nagyot lépett előre mind az egészségügy, mind a szociális terület, a támogatási rendszerek, az akadálymentesítés és a foglalkoztatás területén.
És azt senki nem mondja, hogy nincs ebben hiba. Mi sem mondtuk azt egyébként, hogy 2007 és 2010 között nincsenek hibák vagy nem történtek hibák. De amit a jelentés megfogalmaz, az pedig annak az időszaknak az összefoglalója, amely valóban beleesett egy 2008-as gazdasági válságba, beleesett egy olyan kormányzásba, amit Gyurcsány Ferencnek köszönhet az MSZP és az SZDSZ, aminek következtében nagyon sok minden dolog sérült, és sérült ezáltal egyébként a fogyatékossággal élő emberek helyzete is. Adott esetben azok az emberek, akik e mellett a terület mellett a baloldalon kiálltak, mondjuk, a Szocialista Pártban kiálltak, ők sem tudták megvalósítani azokat az elképzeléseiket, amelyeket egyébként nem a saját érdekükben, nem az ellenzék ellenében, hanem sokkal inkább közösen a fogyatékossággal élő emberek életében tesznek meg.
Még az LMP-nek szeretném azt jelezni, hogy ha önök annyira nagyszerűen tudnak mindent, akkor miért nem választottak fogyatékossággal élő képviselőt maguk közé. Miért nem? Ne vádolják itt a kormányt azzal a két és fél éves tevékenységgel - mert ezt mondták, semmi mással nem foglalkoztak, csak ezzel foglalkoztak, ami persze nem igaz, és ráadásul nem is ismernek egy csomó mindent, ez benne a legszebb és a legjobb.
Megmondom őszintén, amikor kiment Szűcs Erika a teremből, képviselő asszony, akkor sajnáltam, azt gondoltam, nem jön vissza, mert most én pozitívan szeretnék hozzászólni, amit ön mondott. Egy kritika kivételével, az a foglalkoztatás kritikája, de egyébként, amit akár képviselő asszony is, akár pedig képviselő úr, Varga László képviselő úr is elmondott, én ezeket a dolgokat továbbra is szeretném nemhogy támogatni, hanem tovább is szeretnénk vinni egy jó részét a fogyatékosügy területén. Azok a kritikák, amelyek fölmerültek akár a civil szervezetekkel kapcsolatban, akár pedig mondjuk, a foglalkoztatással kapcsolatban, részben igazak lehetnek, főleg a foglalkoztatás területén, de azért érdemes megnézni a számokat, érdemes megnézni, hogy valóban egy kicsivel kevesebb pénzből többet foglalkoztatunk, és ez fontos.
Valóban azt a törekvést - amelyet önök is elkezdtek, sokszor idéztem már itt a parlamentben -, miszerint át kell alakítani a foglalkoztatás rendszerét, a rokkantnyugdíj rendszerét, ezt mi megvalósítottuk, bármilyen nehéz dolog is. És lehet, hogy sok-sok kritika érinti ezt a dolgot, de meg kellett csinálni, ezt önök is meg akarták csinálni, csak nem volt hozzá bátorságuk. De ennek ellenére azt gondolom, hogy azok a törekvések, amelyeket például közösen elindítottunk a hallássérült honfitársaink érdekében a jelnyelvi törvény kapcsán, amit közösen itt szavaztunk meg, az igenis nagyon nagy siker volt, és annak van eredménye.
Azok a törekvések, amelyeket önök elindítottak 2006-2007 táján az európai uniós pénzek kapcsán a fogyatékosügy területén, legyenek ezek TÁMOP-os, TIOP-os feladatok, azok igenis jó törekvések voltak. Az egy más kérdés, hogy nem minden sikerült, sőt nagyon sok olyan pénz maradt bent, amely valóban, ahogy Varga képviselő úr is mondta, adott esetben veszélyeztetett volt mostanáig, hogy azt nem tudjuk elkölteni. Szeretném önt is megnyugtatni és mindazokat, akik ezért a területért úgy gondolom, hogy közösen szeretnének tenni, hogy az összes pályázati pénz lehetőségét a kormány engedte, engedélyezte.
Ennek az lesz az eredménye, hogy ezek a pályázatok néhány hónapon belül kiíródnak, aminek az eredménye meg mindenképpen a fogyatékosterületet - legyen az hallássérült, értelmi fogyatékos, legyen az látássérült, legyen az autisták, vagy legyen a mozgássérültek területe - érintő, mindegyik terület részesül ebből. Ezekben a programokban nemcsak olyan műszaki megoldások, akadálymentesítések, épületek, rehabilitációs központok valósulnak meg, amelyek elengedhetetlenek és nagyon fontosak, hanem foglalkozunk azzal is, ami szerintem megint csak elengedhetetlen, és elindult az elmúlt időszakban a korai fejlesztés kérdése, mert azt hiszem, ebben volt a legnagyobb hiányosság az elmúlt húsz évet megelőző fogyatékosügyi gondolkodásban.
Ha nem beszélünk arról, és nem nézzük meg azt, hogy azok a szegény családok, akiknek a gyermeke fogyatékosként születik vagy pedig néhány éves korban fogyatékossá válik, és nem találják meg azokat az utakat a fejlesztésekhez, a korai fejlesztésekhez, amelyek szükségesek, hogy legalább valamilyen módon enyhítsék az ő nehézségeiket, enyhüljön valamennyire a fogyatékossággal élő gyermek, fiatal súlyos állapota, akkor sajnos felnőttkorra marad az az őrült nagy probléma, az az iszonyatosan nagy probléma, amit sem ők maguk nem tudnak mint családok megoldani, sem a társadalom, csak részben tud megoldani, és természetesen akiknek persze a legrosszabb, maguknak az érintetteknek is az élete sokkal nehezebb lesz. Ezen a területen is azokat a programokat, amelyek elindultak, továbbfejlesztettük, és most sok-sok olyan támogatás fog megvalósulni, amely remélhetőleg itt is enyhíti a problémákat, és ezeken a területeken enyhíti a súlyos helyzeteket.
Szeretném jelezni azt is, hogy a támogatások nem csökkentek az elmúlt években és a mostani költségvetésben sem, amit megszavaztunk, illetve előttünk áll. Nem csökkentek ezek a támogatások, vannak olyan támogatások, amelyek vagy összevonódtak, de összességében támogatásukban azonos. Van olyan terület, ahol igenis kevesebb a pénz, de nem azért, mert onnan el kellett vonni, hanem azért is, mert évről évre vagy azt a pénzt nem használta föl az a szakterület, vagy pedig azért, mert különböző új megoldásokkal, így például a hallássérülteknél elindult új támogatási rendszerrel nem mindenhol kell például a jelnyelvi tolmácsnak jelen lenni a jövőben, hanem olyan egyedülálló megoldásokat találtunk és indítunk el, amelyek Európa kevés országában valósultak meg eddig, és nem mindenhol kell ott lenni a jelnyelvi tolmácsoknak. Éppen ezért tehát maga ez az összeg, amit arra kellett eddig fordítanunk, hogy jelnyelvi tolmácsokat fizessünk, másra is fordítható.
Csak néhány zavaros gondolatról, amit önök mondtak, LMP-s képviselőtársaim, például a látássérült-rehabilitációs központokról. Az elmúlt időszak itt hagyta nekünk azt az iszonyatos helyzetet, és akkor ez tényleg hiba volt, hogy elindított ugyan egy jó célt, a látássérült-rehabilitációs központok megvalósítását, csak azok, akik pályáztak erre a 8-9 központra, helyszínre, elfelejtették odaírni a pályázatukba, hogy a jövőben ők ezt nem tudják fenntartani, hanem csak a támogatás alatt. Nem tudom, hogy érti-e a helyzetet, képviselő asszony, elvállaltak egy olyan pályázatot, amibe ők beírták, hogy majd ők saját pénzükből vagy saját forrásaikból, vagy valamilyen más forrásból, ami ismeretlen számomra, fönn tudják tartani. És ezt a helyzetet megoldottuk, bármit is mond ön, képviselő asszony. Ezt a helyzetet megoldottuk, és azért kellett a Vakok Állami Intézetének szerepét betenni centrumba, mert ott van a szaktudás. Mert egy sor olyan civil szervezet, akik jó szándékkal álltak ehhez a témához, nem biztos, hogy jót csináltak volna és jót tettek volna a valóban rehabilitálandó emberek részére. Azért kellett egy olyan szaktudást föléjük helyezni, ahonnan egyébként ezt a kiegészítő támogatást megkapják ezek a látássérült-központok. Tehát ne állítson olyat, hogy nem kapják meg ezt a pénzt, külön költségvetési soron már tavaly betettük, idén is betettük, és meg is kapják ezeket a támogatásokat. Egyszerűen nem is értem azt, amit ön mondott, képviselő asszony. (Dr. Szél Bernadett a fejét csóválja.)
A kitagolásról már nem is beszélve egyébként, hogy ott milyen zagyvaságokat hoznak össze néhány civil szervezettel, ez elképesztő. Ön nagyon jól tudja azt, vagy lehet, hogy nem tudja, mert csak fölolvasta a szöveget a képviselőtársával közösen, hogy a kitagolás kérdése sokkal bonyolultabb, és egy sor olyan támogatási összeget kell az adófizetők pénzéből vagy pedig az uniós pénzekből erre a területre hozni, amelyiket egyszerűen nem bír az ország, és egyik napról a másikra 50-60 év lemaradását nem tudja megoldani. Azért hozzáteszem, hogy pont azok, akik különböző országokban a kitagolást a legjobban erősítik vagy szeretnék, ha minél erősebb lenne, már ők is kezdenek visszatérni a nagyobb intézményekhez.
(17.00)
Kezdenek visszatérni a nagyobb intézményekhez, mert nem bírják fenntartani, nálunk jóval gazdagabb országok. Tehát itt azért azt is kell nézni, hogy amit teszünk és lépésenként megteszünk hosszú távra, megoldásokat keresve a fogyatékos emberek érdekében, azon belül is, mondjuk, az értelmi fogyatékossággal élők érdekében vagy bármilyen más fogyatékossággal élő ember érdekében, hogy az fenntartható lesz-e vagy sem. Könnyű azt mondani egyébként egy 12 fős frakcióból, hogy mindent azonnal meg kell oldani. Könnyű, mert sosem lesznek kormányon. Sosem lesznek kormányon, ha így folytatják.
Éppen ezért önök amilyen tevékenységet folytatnak ezen a területen, az nem más egyébként, mint ennek az egész, azt gondolom, hogy hosszú távon működő, együttműködő fogyatékosügyi gondolkodásnak, ami a politikában egy viszonylag ritka terület, amelyben megmaradt, annak önök a lerombolói, semmi mást nem csinálnak. És ezt köszönöm szépen mindazok érdekében, akikért egyébként mások meg rengeteget küzdenek.
Itt azt szeretném megköszönni a parlamenti képviselőtársaimnak, azoknak, akik részt vettek ebben a vitában, a múltban is, akik a fogyatékosügyért tettek, azoknak a képviselőtársaimnak kifejezetten, akik fogyatékossággal élnek itt a parlamentben, Hirt Ferenc és Tapolczai Gergely képviselőknek, akik életükkel és tapasztalatukkal is segítik azt a programot, segítik azt a munkát és azt a feladatot, amely közös ügy, mert most, amikor kiírunk egy pályázatot, az két év múlva fog megvalósulni, vagy három év múlva. Amit kiírtak 2007-ben, az most valósult meg két éve, és ez nem egy-egy kormánynak az akkori gyümölcse lesz meg érdeme lesz, hanem mindannyiunk közös munkájának az érdeme és eredménye lehet a fogyatékos emberek érdekében.
Ezért szólt ez a 2007-2010-es jelentés arról, hogy ugyan voltak hibák, de igenis, vannak olyan elérhető és fontos célok, amelyeket elért az előző kormány, és nem arról szólt ez a jelentés, amit egyébként adott esetben egy előző kormány feladatáról sokak elvárnak.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés