DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Megnyugtatom a képviselő urat, hogy az ügyészség mindent megtesz azért - mint ahogy más ügyekben is, ebben az ügyben is -, hogy minél előbb végére járjon az eljárásnak, és hogyha a feltételek adottak, akkor vádat is emeljen. Említettem azt, hogy a mai napon is történt egy gyanúsítás, a holnapi napon egy újabb gyanúsításra kerül sor, nem az évforduló miatt, hanem azért, mert a bizonyítékok mostanra gyűltek ahhoz össze, hogy ezt az újabb gyanúsítást foganatosíthassuk.
Említettem azt, hogy november 12-én lejár a nyomozási határidő, és hogyha valóban a bizonyítékok rendelkezésre állnak, akkor nem lesz akadálya annak, hogy ettől kezdve a törvényes határidőn belül az ügyészség vádat emeljen. Törekszünk erre. A pontos időpontot nem tudom megmondani, de az egészen bizonyos, hogy az ügyészség mindent megtesz azért, hogy amit ön is mondott: bűn ne maradjon büntetlenül.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés