MANNINGER JENŐ, a vizsgálóbizottság elnöke: Szeretnék válaszolni néhány kérdésre. Először is szeretném leszögezni, hogy a bizottsági munkában és a jelentésből is kiolvasható, hogy a Fidesz álláspontja szerint - itt reagálok az előttem szólóra - nem önmagában a szolgáltatások külső szolgáltatóval való ellátásával volt probléma, habár kétségtelen, hogy nagyon óvatosan kell eljárni, és említettük is, a nagyságrend több volt, mint a Volánoknál általában, hanem a kérdés a hogyan és miként.
A buszos privatizációkról nagyon sok negatív példát lehet találni Európában. Például annak idején a szélsőséges liberális állatpontot úgy képzelték el, hogy egy vonalon több buszcéget is megversenyeztettek, amiből az lett tulajdonképpen, hogy teljes káosz uralkodott, és mindenki a másik elől akarta elvinni az utast. Ugyanakkor vannak nagyon pozitív példák. Vannak olyan városok, ahol a buszos szolgáltatás egy jelentős részét kiszervezték, mert ezt pontosan szabályozottan, előkészítetten, megfelelő keretek között sikerült megvalósítani.
Ezt csak azért mondom el, mert talán az a legfontosabb tanulsága ennek a Volánbusz-történetnek is, hogy ha jól előkészítve, szabályozottan megy, akkor valóban lehet önmagában a szolgáltatást kiszervezve is jó közszolgáltatást nyújtani. Itt természetesen nagyon fontos a piaci szabályozás és az, hogy megfelelő céljai legyenek ennek a kiszervezésnek.
Nem tisztem nekem erre válaszolni, amit a képviselő úr föltett, hogy most miért pályáztatják meg ezeket a vonalakat. De nyilvánvaló, a történetből adódik, és itt térnék vissza arra, hogy történt-e vagyonvesztés, hogyan történt, mert látható, hogy az MSZP-nek ez a kibúvó, hisz megvan a cég. Tehát amint a tolvaj megy kifelé, a kerítésnél elkapják, és még a táskában van a cucc, akkor azt mondja, hogy nem probléma, megvan még tulajdonképpen, ő csak meg akarta védeni ezt az árut. Tulajdonképpen itt is most ez a helyzet.
Tehát igazából valóban, szemben más cégekkel, hála istennek, azt lehet mondani, 2010-ig nem sikerült eltüntetni a Volánbuszt, tehát megvannak az ingatlanok, igaz, hogy vissza kell bérelni, megvannak a szolgáltatások is. Igaz, hogy kényszerhelyzetbe került a cég, mert tulajdonképpen nyilvánvaló, hogy egyszerre ilyen nagy volumenű buszbeszerzést saját erőből, saját maguk működtetve a mai banki konstrukciók között valószínűleg nem tudnak megoldani, de erre talán egy másik parlamenti műfaj keretében választ tudnak kapni az október 5-ei pályázat kapcsán. A bizottságnak ez nem volt hatásköre, hogy ebben vizsgálódjon.
Még egy dolgot szeretnék itt elmondani, megköszönve Schiffer képviselő úrnak is, hogy méltányolta a bizottság jelentését. Sajnos, tényleg a jogi munkában ők nem vettek részt, akkor még nem tudtuk, hogy ez ilyen elvi állásponton van, hogy tulajdonképpen ők nem vesznek részt a vizsgálóbizottság munkájában, mert eleve nem értenek azzal egyet, hogy a vizsgálóbizottságok csak az előző kormányciklusra vonatkoznak, ahogy ő mondta.
Jó lett volna bizonyos jogi konzultáció akkor is, mert azt el kell mondjam, hogy a legnagyobb probléma, és itt a MÁV-vizsgálóbizottság kapcsán tudok elmondani nagyon röviden egy esetet, amikor egyértelműen bebizonyosodott, hogy a köztulajdonban levő cég, a MÁV tulajdonában lévő másik cégnél a vezető egy olyan vállalkozásba fogott, ahol milliárdos kár érte a céget, vagyis a közvagyont.
(22.50)
Ezek után felmondott neki a MÁV vezetése. Följelentést is tettek, ügyészségre is került a dolog, felmentették egyébként, tehát semmifajta kárt nem állapítottak meg, károkozást nem állapítottak meg, sőt a munkaügyi bíróság még megítélt neki, miután fölmentették, több mint tízmillió forint kártérítést és végkielégítést.
Tehát tulajdonképpen azt akarom mondani, hogy én értem ezeket a menekülőutakat, hiszen valójában Magyarországon nincsenek erre jó példák, nincsenek erre jó precedensek, hogy a közvagyonnak okozott kárral jogi értelemben pontosan hogyan lehet elszámolni. Remélem azért, hogy ezek a feljelentések bizonyos értelemben mindenképpen tisztázni fogják ezt a helyzetet, hisz azért azt hiszem, hogy a bizottság igyekezett feltárni, leírta ezeket az eseteket, hogy hogyan történtek, hogyha valamit drágábban adnak tovább, az egyértelmű, úgy gondolom, hogy nem kellő körültekintéssel történt. Más kérdés, hogy ez egy büntetőjogi kategória-e, ezért ebben nem foglaltunk állást.
Tehát sok ilyen eset van, amin lehet vitatkozni. Azt tudom mondani, hogy talán azért nem evvel kezdtem, és a bizottsági jelentésben is a politikai felelősség viszonylag röviden van megfogalmazva; nem azért, mert nem gondolom azt, hogy nincsen, hanem azért, mert nyilvánvaló, hogy igyekeztünk legalább a vita egy részében valóban a tények feltárásával foglalkozni. Amögött természetesen megjelenik a politikai felelősség is, nem a boszorkányüldözés, de képviselőtársamnak mondom: nem kell üldözni, mert ahogy itt elhangzott, azért fölsejlenek ezek a cégek, tehát a Wallis azért megjelenik többször is a háttérben, ami, tudjuk, mégiscsak ilyen értelemben egyértelműen az MSZP-hez köthető cég. Megjelennek olyan személyek, akik egyértelműen az MSZP-hez köthetők, és természetesen a politikai felelősség mindazonáltal megvan, annak ellenére, hogy esetleg a jogi felelősség olyan esetben, amikor az állam tulajdonában lévő cégnél a saját hatáskörében intézkedik egy vezető, vagy éppen nem tartja be a saját hatáskörét, akkor ezt lehet vitatni.
Azt gondolom, hogy olyan hosszú folyamat ment végbe a reorganizáció címén, illetve a szolgáltatások kiszervezése címén; önmagában az a tény, hogy ezeket az ingatlanokat eladták és visszabérelték, és valóban azért itt egyértelmű, és jóllehet értem én, hogy igyekezett a menteni a mundér becsületét az MSZP képviselője, de ő is elismerte, hogy a feljelentések alapján sok esetben... - és hát vannak olyan esetek, ami esetleg nem büntetőjogi kategória, de úgy gondolom, hogy bizony az is egyértelműen a közvagyon pazarlásának tekinthető, ha nem kérjük számon például azt, akinek eladtuk az adott területet, hogy miért nem hajt végre egy bizonyos beruházást. Ez is biztos, hogy a közvagyonnak kárt okozott, ahogy itt elmondták képviselőtársaim.
Összességében tehát azt tudom mondani, hogy még egyszer megköszönöm a bizottság tagjainak a munkáját, azoknak is, akik értékelték a munkát. Pontosan látjuk, hogy mik a korlátai egy bizottsági munkának, meddig tudunk elmenni jogi kérdésekben, meddig az off-shore cégek valós tulajdoni viszonyainak a feltárásában. De evvel együtt azt gondolom, egy nagyon tanulságos történetet tudtunk feltárni, ami természetesen tanulságul szolgál, és ilyen értelemben azt kell mondjam, hogy ennek mára ható hatása is van, mert ma természetesen tanulságul szolgál a mai vezetésnek is, felhasználható ez a tanulság, és természetesen várjuk azt, hogy a feljelentéseknek végül is a vizsgálatok során mi lesz a végeredménye.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés